BÚCSÚ A NEVEMTŐL

    „Negyvennyolc éves koromat értem meg; ezekből huszonnyolc évet töltöttem a rögös, de magasztos és nemes tanítói pályán. Huszonnyolc éve működöm itt Adán e néven és ismerőseim nem fogják tőlem szerénytelenségnek venni, ha bátran állítom, hogy mindig iparkodtam az ősöktől örökölt nevet tiszteletben tartani: senkit meg nem csaltam, jellememre mint a szemem fényére vigyáztam. De mit is mondottam: az „ősöktől örökölt nevet”! Ázsiai faj vagyunk és mi oly kevéssé bírtunk családnévvel a tizennyolcadik század végéig, mint bírnak mai napig a törökök, vagy arabsok.
    1788. június 23-án jelent meg József császár (vagy a „kalapos király, ahogy a magyarok nevezték) edictuma (rendelete), melyben szigorúan elrendeli, hogy a zsidók német vezetéknevet vegyenek fel. Miért? Hogy Magyarországon a germanizáló törekvéseket előmozdítsa.

Kéllai (Klein) Izráel időskori képe

    Nálunk azonban csak a tizenkilencedik század húszas és harmincas éveiben törekedetek a muncipiumok (közigazgatások), hogy a zsidók családneveket válasszanak. A szolgabírák a zsidókat a falu- vagy a városházára citálták (idézték); mint civilizált nemes ember a szolgabíró úr németül beszélt a zsidókkal és német neveket osztogatott a jövendőbeli magyar polgároknak: állat-, növény- és ásvány-országból, a végtelen firmamentum és annak tüneményeiből, valamint a városok és melléknevekből.
    Így jöttek létre a Hirsch-, Vögel-, Adler-, és Wolfok; a Tulpen-, Lilienthal-, Rosenstock-, Rosenbaum-, Rosenstrauch-, és Rosenweigek; a Gold-, Silber-, Kupfer- és Diamantok; a Manheim-, Prager-, Schlesinger és Wienerek; a Klein-, Grosz-, Weisz-, Schwarz-, Grün-, Blau-, Roth- és Gelbek és azok összetételei. De megesett az is, hogy a gazdagoknak szép-, a szegényeknek pedig rút és nevetséges nevet adtak, mert a német beamterek (hivatalnokok) ebből is „baksist” préseltek. Aki egy nagyobb összeget adott a német beamter úrnak, az szép hangzású nevet nyert, mint pl.: Kaiser, König, Prinz, Fürst, Herzog, Graf, Baron, Engel, Edelman, Edelstein; aki pedig keveset vagy semmit sem szurkolt le annak jó volt a Kuh (tehén), Ochs (ökör), Kalb (borjú), Lamm (bárány) és Ziege (nősténykecske) is.”

    Ez a közlés a mai olvasónak is meglepően tanulságos, hát még az utána következő fejtegetés:

    „Hogy tehát a zsidók százezrei e hazában német néven élnek, az a régi, sokszor feldicsért idők bűne és a mi kötelességünk azt jóvátenni. Az olvasó – némi jogosultsággal – azt mondja, hogy a név magában véve semmi és a hazafias érzelem egészen független a névtől. De országos érdekek megkívánják, hogy a haza külsőleg is magyar jelleget öltsön. A haza ellenei  – és nem ok nélkül – nem egyszer utalnak rá, hogy a magyar saját hazájában minoritásban (kisebbségben) van. Szükséges tehát, hogy mindenki, ki e hazában lakik, ki e haza levegőjét szívja, ki e haza kenyerét eszi, ki e hazának nagyságát, dicsőségét, tekintélyét kívánja: külsőleg is kitüntesse, hogy magyar, és azért ne idegenkedjünk egy névről lemondani, melyet – akármily kegyelettel is viseltetünk iránta – utóvégre csak copfos szolgabíró varrt nyakunkra jó vagy rossz kedvében.”
    Írónk e fejtegetés után eljut a végső következtetésig: az ősi dicsőség, a zsidó identitás megőrzésére jobb út a magyar, mint a német név!
    És még egyet mond:

    „Sokan a névmagyarosításban a származás, vagy az ősi hit takargatását pillantják meg. Ezt rólam még maga a megtestesült rosszakarat sem bírja feltételezni, mert az én zsidó nevem „Izrael” és így mindenki felismerheti benne felekezetemet; de nincs is benne szégyen. Sőt, én nagyon is büszke vagyok arra, hogy őseinknek Mózes volt a tanítója, zsoltárosa Dávid és bölcs Salamon a királya, Jezsáiás a prófétája; hogy apái a Tizigétől Lassale alkotásáig annyit adtak az emberiségnek, mint a világ összes nemzetei együttvéve sem!”

    „Ne arra használjuk tehát a magyar nevet, hogy ez által származásunkat vagy ősi hitünket takargassuk, sőt véteknek, gyávaságnak tartom ezt; hanem tüntessük fel, hogy a magyar zsidó mindenben, még a nevében is magyar. Ezeket vállalván és érezvén, könnyen váltam meg a régi nevemtől. És miután búcsút mondok a „Klein” névnek, szívélyesen üdvözlöm új nevemet azon ígérettel, hogy miként a régi név alatt, úgy ezentúl is vallásos és hithű maradok, és miként a régire, úgy rája se fogok soha, de soha szégyent hozni!”

(Befejezése következik)

Lejegyezte: Király János