LXX. ZÖLD LEVÉL

    A tél ijesztgetése, íme, nem volt hiábavaló, mert elvonult a zimankó és megérkezett hozzánk a tavasz. Megjöttek régi fészkükre a gólyák, sorra dugták és dugják ki a fejüket a legszebb tavaszi virágok, a hóvirágok, az ibolyák, a jácintok, a kikericsek, a nárciszok, a hunyorok, a héricsek, a gólyahírek…Virágzik a martilapu, a kakastaréj és a salátaboglárka, virágba borultak a magnóliák, húsvétra pedig kivirágzik a júdásfa is. Nappali pávaszemek, dongók, méhek röpködnek a levegőben.
    Harkályok, rigók kergetőznek a fákon, a kertekben, a határban megszólalt a pacsirta, a bokrokban fülemüle… A hollók, a varjak, a csókák, a vadkacsák, a balkáni gerlék, a szarkák már a tojásokon ülnek. A tavaszi idillt látszólag semmi sem zavarja, de idei első határjárásunk alkalmával mégis szíven ütött bennünket valami. Ez pedig a szemét.

Elképesztő szemétdomb az ada-moholi vasút mellett

    Hajdanában, boldog gyermekkorunkban, amikor az emberek legtöbbje felnőttnek tűnt, közmegvetésben részesült az, aki feltárta, vagy elszórta szemetét. Ma már nem így van. A ház körüli ócskaságokat, elhullott állatokat, műanyaghulladékot suttyomban, lopva szétszórják, vagy eldobálják a határban, az utak vagy az árkok mentén. A szippantó kocsik az emésztőgödrök szennyét a Barába, vagy a nyitott csatornákba engedik.
    Az okokat nem kutatjuk, inkább megkérünk minden adai, moholi, törökfalusi, völgyparti polgártársat, hogy ebben a szép tavaszi időben, sőt nyáron is, meg majd ősszel és télen – szóval semmikor -, ne dobálják, ne hordják szét a határba, az árok- és vízpartokra a kacatokat, hanem bízzák a szemétkihordókra.
    Külön kérjük a földműveseket, hogy legyenek körültekintőek a mérgekkel és azok kiürült dobozát, a flakonokat, ne dobálják el, ne rakják le a Bara mellett, vagy a szomszéd földjénél, a tartályokat permetezés után ne mossák a felszíni vizekbe, hanem jó és lelkiismeretes gazda módjára járjanak el velük.
    Kérelem illeti a vadászokat is, hogy az elsütögetett töltényhüvelyeket ettől fogva ne dobálják szét a határban, a Tisza, a Bara partján, vagy a szántóföldeken, mert manapság a vadászjáratokon lépten-nyomon üres hüvelyektől tarkállik a föld. Az is szemétnek számít, ha még nem tudták volna.
    Ugyanígy megkéretnek a horgászok is, hogy a horgászhelyeiket az idén, sőt azután is őrizzék meg tisztán és óvják majd az eldobált sörös flakonoktól, üres konzerv- és cigarettadobozoktól, műanyagzsákoktól, egyéb hulladéktól. Mert eddig, ha megláttunk egy-egy elhagyott horgászállást, felfordult a gyomrunk a mocsoktól.
    Végezetül azon csodálkozom, hogy mért kell ezt külön is mondani?

Király János