Fiatalok írják - Mladi pišu
Velem mindig történik valami
Le szoktam járni a földszintre, a segédtagozatokba. Szeretem azokat a gyerekeket. Akaratukon kívül erõt adnak hinni a szép dolgokban. Kitaszítottak és szörnyû sorsúak, mégis annyira tudnak örülni a kis dolgoknak is, annyi élet, annyi szeretet van bennük. Odaadóan, telve reménnyel, s sokszor könnyekkel, mert nekik már az is jó nap, ha cipõben járhatnak, és teleehetik magukat. Megbecsülnek mindent, mert tudják, nem kaphatnak minden nap. Hisznek a világ szépségében, és abban, hogy minden úgy jó, ahogy van.
Egy átlagos reggelen ki akartam válni a zsörtölõdõ rengetegbõl, ezért lesétáltam hozzájuk. Ahogy beléptem az ajtón, örömmel fogadtak, Leültem beszélgetni velük. Ekkor odalépett hozzám egy szõke, kék szemû kislány. Kerek szemeivel rám nézett és elmosolyodott:
-Szia! –súgta halkan.
Õt még nem ismertem, új diák volt.
- Hát szia! –válaszoltam.
Közelebb lépett, megfogta a kezem, és a fülembe súgta a nevét. Körbevezetett a tanteremben, és arról beszélt, mit fog tanulni, közben mindvégig mosolygott és örült, hogy beszélgetek vele.
Nekik igazán sokat jelent már egy jó szó is. Késõbb a tanítók elmondták, hogy a kislány valószínûleg soha nem fogja megtanulni az olvasást és az írást. Ilyenkor megváltoztatnám a természet törvényét és hinném… talán mégis sikerülhet. Akárhányszor lemegyek, megölel és mesél. Nemrég, mikor meglátott az ügyeletes fülkében, rátapasztotta a kis kezét az üvegre, azután bejött és szorosan átölelt.
Tudom hinni, hogy sikerülhet neki… nincs lehetetlen, tõlük tanultam, küzdeni akarásuk és erejük példaértékû. Féltem õket a hálátlan, nyüzsgõ világtól, mert nem sokuknak van szülõi támasza vagy valakije, aki segítséget nyújthat.
Velem tényleg mindig történik valami, és ezek a történések az igazán fontosak, Ezek tanítanak a való életre.
Tóth Viktória 8.c.
Cseh Károly Általános Iskola, Ada
Ljudi, dozovite se pameti!
Zemlja danas izgleda sasvim drugaèije nego pre više miliona godina. Klima je drugaèija. Mnoge biljke i životinje su nestale, a pojavile su se druge, koje naseljavaju more, kopno i vazduh.
To što danas sve izgleda drugaèije, od velikog uticaja je ponašanje èoveka. Èovek, gradeæi naselja, puteve i fabrike, uništava deo po deo prirode. Nestaju velike površine šuma, èije rastinje proizvodi kiseonik i pruža sklonište za mnoge životinjske vrste. Nestaju livade sa soènom travom i plodno, nezagaðeno zemljište, na kojima raste zdrava hrana, za ljude i životinje. Reke, jezera i mora postaju mutne, zagaðene vode. Veliki zagaðivaèi vazduha su automobili i fabrike. Iz gradova se iznose velike kolièine otrovnih materijala. Gine mnogo ljudi. Uništava se biljni i životinjski svet. Sve manje je èistog vazduha i èistih voda, koji su neophodni za zdrav život. Ovakvi postupci ljudi utièu na promenu klime i na zdravlje ljudi, biljaka i životinja. Sve je više bolesnih od teških, neizleèivih bolesti.
Nastave li ljudi da se ponašaju na ovaj naèin, u bliskoj buduænosti zagadiæe svu vodu, zemlju i vazduh. Neæe biti biljaka i životinja a ljudi neæe moæi da opstanu na planeti Zemlji.
Ljudi, dozovite se pameti. Saèuvajmo vazduh, vodu i zemljište, kako bi još dugo mogli da zdravo živimo.
Dragana Džigurski,
Osnovna škola "Miloje Èipliæ" IV/2, Novi Beèej
TABOR U ŠOLTVADKERTU
Veæ nekoliko godina uzastopno u mojoj školi se organizuje odlazak na taborovanje u Maðarsku, u mesto Šoltvadkert. Iz mog razreda išli smo moj drug i ja, zajedno sa još puno vršnjaka iz naše škole, kao i iz Utrina i Mola.
Zajedno sa našim nastavnicima stigli smo u tabor 7. avgusta, gde su nas domaæini ljubazno doèekali. Oni su nam isprièali odmah pravila kuænog reda, kao i program naših aktivnosti za 10 dana. Pošto smo se udobno smestili požurili smo radoznalo da upoznamo okolinu.Tabor se nalazio nadomak naselja Šoltvadkert, sa lepom prirodom i okolinom i obližnjim jezerom i plažom. Život u taboru je bio lepo organizovan. Pre podne smo išli na plažu kod jezera, gde smo se sunèali i kupali, a imali smo uslove da se bavimo raznim sportovima. Posle ruèka i kraæeg odmora sledile su razne aktivnosti po izboru. Uveèe je bilo vreme za druženje. Imali smo disko i razne zabavne veèeri. Upoznali smo se i družili sa decom iz Budimpešte, kao i iz Ukrajine. Rodila su se i nova prijateljstva, pa i simpatije.
Naši domaæini su nas vodili i na izlete u okolne gradove. Posetili smo Keèkemet, Kiškereš, Kecel. Najlepši utisak na mene je ostavila poseta Opustoseru, gde smo videli nadaleko èuveni ''Feszti körkép'', gde je prikazana èitava istorija Maðarske. Takoðe je bila zanimljiva i poseta rodnoj kuæi velikog maðarskog pesnika Petefi Šandora. Zadnja dva dana smo proveli u Budimpešti, gde smo posetili sva znaèajna mesta: Parlament, Citadelu, Trg junaka i druga mesta. Najlepši doživljaj za mene je bila noæna vožnja brodom po Dunavu. Prolazili smo ispod predivno osvetljenih mostova, a i svetla grada su se odsijavala u vodi.
Vratili smo se kuæi puni predivnih utisaka i uspomena, noseæi u srcima nova prijateljstva, Tabor u Šoltvadkertu æe mi ostati nezaboravna uspomena.
Bakoš Ilona 7.a
OŠ ''Èeh Karolj'' Ada
Emberek, térjetek észhez!
- Emberek! Térjetek észhez! Emberek! Nézzetek szét! Emberek! Látjátok, mit csináltunk?
Ti nem veszitek észre?! Mennyi mindennel szennyeztük a Földet! Mennyire tönkre tettük? Mennyire kihasználtuk és ezekben mindenki részt vett. Csak ki kell nézned az ablakon, s nem a szép táj, hanem a szeméttel, autófüsttel és porral teli, piszkos utcák tárulnak eléd, Miért kell ennyire bántanunk a Földet? Vele együtt az élõlényeket, az élõhelyeiket, a környezetünket, és akarva, akaratlanul fõképpen saját magunkat! A folyók vizébe engedett vegyszerek megölik a folyó élõvilágát. Ezek a sebek nem gyógyulnak gyorsan. Több év kell, hogy visszaálljon a folyó normális élete. Fájdalmas volt látni egy pár évvel ezelõtt, hogy a Tisza felszínén a szebbnél-szebb és nagyobbnál-nagyobb halak élettelen tetemei úsztak, vagy tehetetlenül vergõdtek. A halászok könnyes szemmel szedték ki õket a vízbõl. Hányféleképpen szennyezzük a levegõt! Azt a levegõt, amely létfontosságú az élethez. Több ezer vagy talán több tízezer ember szenved légúti megbetegedésekben, amiket fõként a közlekedés által kibocsátott mérges gázok és a repülõgépek el nem használt üzemanyagának kibocsátása okoz. Ezek a gázok sok kárt okoznak a Föld légkörében. Az ózonréteg ritkulása csökkenti a Nap káros ultraibolya sugárzása elleni védelmét. Ez a nyári napozások során, ha nem óvjuk a bõrünket, bõrrákot is okozhat. Az erdõk felégetésével új területekhez jutunk. Ezeken a területeken városokat építünk. De miért? Nincs elég helyünk? Mi mindenre gondolunk, csak egy valamire nem. Egy erdõ kiirtásával hány állat életét és élõhelyét pusztítjuk ki? Erre nem gondol senki! Ez nem érdekli az embereket! Miért nem? Hisz õk is élõlények, mint mi!
Lehet, hogy túl dramatikusnak tartom azt, amit eddig mûveltünk a Földdel. Sajnos igaz, és elszomorító!
Hogy én ezen elgondolkodom, az nem sokat ér a Föld megmentésében, de a Földön hatmilliárd ember él. Ha õk is szétnéznének, hogy mi történik körülöttük, talán megváltoznának. Remélem, így lesz. Ezt mi már nem érhetjük meg, de talán az utókornak jobb lesz!
Boros Norbert I/2
Mûszaki Iskola, Ada
Lehet-e szebb?
Az egyik este furcsát álmodtam. Az álmom azzal kezdõdött, hogy a régi vasút mellett álltam, és egyszer csak megjelent egy vonat. Azt gondoltam biztos felújították, Nagy szemekkel meredtem a mellettem elhaladó szerelvényre, mert nekem egy vonat látványa mindig csodálatosnak számított.
Ahogy elhaladt mellettem, nagy csodálkozásomra nem láttam és éreztem a vonatból kiáradó gõzt és fekete füstöt. Jobban kinyitottam a szemem, de csak a sínek mellett zöldellõ fû és a szag, meg száz pitypang, pásztortáska és más mezei virág ringadozott az enyhe szellõben.
Akkor azt gondoltam, hogy megjött az eszük, és korszerûsítették a vonatot, hogy ne szennyezze a levegõt. Utána a park felé mentem, ahol most több szemetes állt. Így az utcát nem lepte el a sok szemét. A parkot sok virág és bokor díszítette. A falak friss festékszagot árasztottak. A galambok szabadon repkedtek az égen. Majd a Tiszára vezetett utam. A víz tiszta volt, nem tele szeméttel, hanem kékeszöld színû. A régen kivágott fák helyére új fákat öltettek. A régi fák ágain pedig ezer madár csiripelt. A földön sok parányi élet mozgott. Itt-ott egy-egy mókus bújt elõ. A Tisza után az iskolába mentem. Kíváncsi voltam, itt mit újítottak. A Barát kitisztították, és tõle nem messze sportpályát építettek. A gallyakat és a rég lehullt leveleket elhordták. Hazafelé igyekezve az utcán az emberek fákat ültettek és virágot gyomláltak, amelyek szebbé teszik életünket, nem úgy, mint a sok szemét, a gyárak kéményeibõl kiáradó füst és az autók kipufogógázai, mert ha egyszer kiirtják az erdõket, és a gyárak így sokasodnak, az embereknek nem lesz jövõjük. Az autó helyett ezért kellene sokat kerékpározni és gyalogolni.
Egyszer csak az óra csörgésére felébredtem, ismét a megszokott szürke világba. Egy olyan szürke világba, amit még színesebbé lehetne tenni, ha az emberek nem a pénzre, hanem a környezetre vigyáznának, már minden olyan lenne, amit én és talán más ember is megálmodott. Ehhez csak össze kellene fogniuk az embereknek, és így megkönnyíthetnék a maguk és más élõlény életét is.
Így Földünket szebbé, jobbá és egészségesebbé tehetnénk. Hát persze, hogy lehet szebb, csak tegyünk érte valamit!
Boros Anita 7.e
