Nyelvi figyelő
Kéz- és lábtörést!

    Rokonszenvvel nézegetem a metróról leszállni készülő fiatalokat. Szemmel láthatólag vizsgára készülnek. Erre utal ünnepi öltözékük, a kezükben vagy a hónuk alatt szorongatott paksaméta és azok a tételekről, tanárokról, tesztekről szóló izgatott, kissé hangos beszédfoszlányok, melyek akarva akaratlanul megütik a jámbor utazóközönség fülét. „Csá! Kéz- ás lábtörést!” – kiáltja utánuk a metrón továbbutazó társuk.
    „Csá?” „Kéz- és lábtörést?” – töprengek, míg a szerelvény elindul, és eltűnik az alagútban. Ezt a lehetetlen köszönési módot már nem egyszer hallottam, és újabban egyre többször a különös kívánságot is. Sehogy se tudok megbarátkozni vele. Hogyan kívánhatunk valakinek kéz- és lábtörést, főleg akkor, ha jót akarunk neki? A kéz- és lábtörés igen nagy megpróbáltatást jelentő sérülés az ember számára – külön már az egyik is, akár a kéz, akár a láb törése - nemhogy mindkettő egyszerre. Nyilvánvaló, hogy nem szó szerint kell értelmezni, hanem pontosan az ellenkezőjét jelentheti, mint amit mondunk. De akkor miért mondjuk?
    Egész biztos, hogy nem a magyar nyelv szellemének felel meg ez a szólás, hanem valamelyik idegen nyelvből vehettük át. Magyarul jó szerencsét, sok szerencsét, sok sikert, más beszédhelyzetben jó egészséget, sok boldogságot szoktunk kívánni egymásnak, és semmiképpen sem olyasmit, ami ártalmára lenne. Ha rosszat akarunk kívánni, azt is megtehetjük: „vigyen el az ördög!”, „a fene egyen meg!”, sőt, a nagyon durva „dögölj meg!” kívánságokkal, vagy a „majd megver a jóisten!” fenyegetőzéssel, de ezek haragunk kifejezésére szolgáló fordulatok. Azt jelentik, amit a szavak mindnyájunk számára ismert és elfogadott jelentése közvetít: rosszat akarunk valakinek, azt szeretnénk, ha baja esne. Leginkább mérgünkben mondjuk, és haragunk csillapodtával már nem gondoljuk komolyan. Gyakran az eredeti jelentések is elmosódtak, csak a fordulat maradt meg a beszédhasználatban. Példaként említhetjük a „fene egye meg” általánosan használt kifejezést, melyet nem tartunk túl rosszindulatúnak. Valószínűleg ma már senki se gondol rá, hogy a fene eredetileg egy nagyon veszedelmes, gyakran halálos kimenetelű bőrbetegségre (rákfene, lépfene) utal.
A „kéz- és lábtörést!” „jókívánságnak” valószínű, hogy egy olyan babona lehet az alapja, hogy annak az ellenkezője fog megvalósulni, mint amit mondunk. Nyelvünkben is megtalálhatjuk e babona nyomait, de ilyen szélsőséges formában egyáltalán nem. Ne igyál előre a medve bőrére! – tartja a magyar mondás, azaz nem célszerű előre dicsekedni olyasmivel, ami még nem biztos, hogy megvalósul. Vagy egyszerűbben: ne kiabáld el előre! E babona lehet az alapja annak a szokásnak, hogy gyógyszert ne köszönj meg, mert akkor nem használ, ajándékba kapott növényt se, mert akkor nem virágzik ki.
    Ezek azonban inkább csak visszafogottságra, körültekintésre intenek, de nem jelentik annak az ellenkezőjét, mint amit mondunk. Nem így a „kéz- és lábtörést” esetében! A „kéz- ás lábtörést” „jókívánság” eredetére vonatkozóan a német nyelvterületet vagy a héber nyelvet szokták emlegetni. Felmerült már annak a lehetősége is, hogy kialakulásában talán a félrehallás is szerepet játszott.

    Nem bocsátkoznánk most bele e jókívánságnak egyáltalán nem tekinthető jókívánság eredetének tanulmányozásába, inkább csak annak a meglátásunknak szeretnénk hangot adni, hogy nagyon szokatlan számunkra, ha egészen mást mondunk, mint amit szeretnénk kifejezni. Beépített kulturális gátlásainknál fogva rosszat legfeljebb csak érzelmileg feldúlt állapotban szoktunk kívánni, nyugodt lelkiállapotban még akkor sem könnyen hagyják el szánkat rosszakaratra utaló kifejezések, ha, mint jelen esetben, azt szeretnénk, ha jó dolog történne valakivel. Régebben nem volt általános „kéz- és lábtörést!” emlegetni, ma viszont egyre többször találkozunk ezzel a fordulattal. Én azonban továbbra is inkább sok sikert kívánok a vizsgához, vagy sok szerencsét a kedvező tételek kihúzásához, de semmiképp se kéz- és lábtörést! Pedig, ahogy látom, ma már nemcsak szóval fejezhetjük ki ilyen irányú kívánságainkat, hanem pl. ruhadarabokkal is. Vásárolhatunk például „traumatológiai női és férfi pólókat”, melyeken gipszelt kezű és gipszelt lábú sematikus férfi vagy női ábrák láthatóak egymás mellett. Vélhetően azt kell megajándékozni ezekkel a pólókkal, akiknek a „kéz-és lábtörést!” mint jókívánságot szeretnénk kifejezni, mert akinek tényleg el van törve keze-lába, azt nem a pólóról lehet észrevenni, hanem a kezét-lábát beborító gipszről.