Zöldike évértékelő
„Nekünk magunknak kell annak a változásnak lennünk,
amit a világban látni akarunk.” Gandhi
Minden ember szeretne tiszta levegőt szívni, tiszta környezetben élni és élvezni a természet szépségeit. Minőségi, egészséges életet csak ilyen körülmények közt lehet élni. Ezért fontos, hogy az emberek felismerjék személyes felelősségüket, hisz amit megtermelünk, használunk és eldobunk, az hatással van mindannyiunkra. Ma már elég sok szakember foglalkozik a környezetszennyezés jelentőségével, és már talán az utolsó pillanatban vagyunk, hogy saját pazarló életmódunkat átértékeljük és tegyünk a környezetünk megmentéséért.
„2013-ban alakult meg szervezetünk 6 alapító taggal. Legelső munkaakciónkon kilencen vettünk részt, mára viszont több, mint 60 önkéntessel dolgozunk. Munkásságunkat a lakosság is elfogadta. Megalakulásunk óta hatvan munkaakciót szerveztünk, amelyek keretében elültettünk 3000 facsemetét, többször gyűjtöttünk széthagyott szemetet, foglalkoztunk gyerekekkel, és bevontuk őket is a megmozdulásainkba.” – tekintett vissza Báity Ferenc, a szervezet elnöke.
Az Európai Unió céljaként is meghatározott fenntartható fejlődés megvalósítása nem képzelhető el új politikai, gazdasági és társadalmi változások nélkül. A zöldszervezetek aktivitása nélkül azonban nem képzelhető el a gyors megvalósítás. A környezet romlásának hatását mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, és ennek javítása érdekében hosszú távú stratégia kidolgozására van szükség, ez csak később térül meg.
Nehéz megítélni, hogy milyen szerepe van a környezetvédelemnek a társadalom életében, hiszen ahogy változik a társadalom, úgy változnak az egyes szereplők környezettel kapcsolatos érdekei. A környezeti probléma megítélését nagyban befolyásolja az egyén társadalmi helyzete, gazdasági, politikai és egzisztenciális érdeke.
„Működésünk három éve alatt azt vettük észre, hogy sikeresen növeltük a falu zöld övezetét, annyira, hogy már a lakosok önszántukból is ültetnek facsemetét nem csak a munkaakcióink keretében, vagyis jó példát mutatunk – hangsúlyozta Báity, majd folytatta – a helyi szervezetek közül a moholi nyugdíjas egyesület már a kezdetektől közreműködik velünk, de csatlakoztak a moholi asztaliteniszezők, az önkéntes tűzoltók, a Szociális Gondozóközpont munkatársai és a falubeliek. A talajfúró géppel felgyorsult a faültetés folyamata. Az önkormányzat és a Moholi Helyi Közösség a kezdetektől támogatott minket, de néhány lelkes falubeli önzetlen segítsége is fontos szerepet tölt be létezésünkben. A február 13-i programunkkal az adai nyugdíjas egyesületben nyitni szeretnénk Ada felé. Tervben van a határon túli együttműködés kiépítése is csereprogramok és közös pályázatok megvalósítása. Mindez mellett az önkéntes tűzoltókkal közös használatra kaptuk el a lövölde épületét, amit önerővel teszünk rendbe és vesszük majd használatba a tavasz folyamán. Munkásságunkba igyekszünk bevonni a roma közösséget is. Összegezve a Zöldike eddigi munkáját elmondható, hogy sikerült jelentős sikereket elérnünk!”
A Zöldike gyerekekhez való közeledése nem csak a munkára való invitálásban teljesedett ki, hanem a köszönete jeléül a szervezet télapója édességcsomagot osztott ki 230 gyermeknek december 21-én. A csomagosztás megvalósulásához hozzájárult Gődér Tibor és Andrea, Lakatos István és Eszter, Slavko Kos, Sétáló Ferenc, Lajkó Mária, Maksó Kornél, Báity Ibolya, Ispán Zoltán, Koós Árpád, Hajnal Studio, La-Felicita és a Zöldike szervezet.
Télapócsomag-osztás a Zöldikénél Moholon
Lajkó Szilvia