Egy sokoldalú leányka
Beszélgetés Bognár Odettel
Tisztelt Olvasók, egy olyan leánykát szeretnék Önöknek bemutatni, aki igen sokoldalú, tehetséges és sikert sikerre halmoz – talán többen rájöttek, kiről van szó; Bognár Odettről, aki a Cseh Károly Általános Iskola VI. b) osztályába jár, és akivel még decemberben a Facebookon keresztül beszélgettem el. EE fiatal tehetséggel arról beszélgettem, hogy mióta szereti a zenét, a népdalokat; mennyi fellépése volt; hogyan került be a Röpülj páva népzenei vetélkedőbe (amelyet az MTVA szervezett és a Duna TV közvetített); mik az idei tervei.
Odett készségesen és szép sorjában válaszolt kérdéseimre: „A zene iránti szeretetem már óvodás koromban nagy szerepet játszott az életemben, és a népdalokat is korán megismerhettem, tekintettel arra, hogy a Vadvirág Hagyományápoló Kör tagja vagyok már elég rég óta. Azonkívül a Bartók Béla zeneiskolába járok tambura szakra, de iskolánk énekkarának és a Tűzsziget adai Nagycsaládos egyesületnek is tagja vagyok; ezek keretein belül számos fellépésem, versenyen való részvételem, vendégszereplésem van, és ahova hívnak vagy engem vagy a Vadvirágot, igyekezünk eleget tenni, ugyanakkor a zeneiskola által is részt vettem versenyeken. Tudásom szakmai részét Zombori Péternek és Ćupić Annamária tanárnőnek köszönhetem, akik megtanítottak tamburázni, míg a Vadvirágban a népdaléneklést tanulhattam meg. A „Szólj síp, szólj” újvidéki népzenei vetélkedőn több ízben felléptem, és itt a legnagyobb sikernek, elismerésnek a kiemelt aranyérmet tekintem a hangszeres szólisták kategóriájában (tamburán muzsikáltam népdalokat), de emellett számos diplomát, arany-, ezüst diplomát és elismerést szereztem különböző versenyeken, ezek közül még kiemelném a Vass Lajos Kiemelt Nívódíjat. Voltam a Durindón, az Interetno fesztiválon, az óbudai népzenei iskolában és persze a legjelentősebb verseny, amin részt vettem tavaly, az a magyarországi Röpülj páva népzenei vetélkedő volt!
Tavaly tavasszal tanáraim egyik alkalommal meglátogattak, és megkérdezték: volna e kedvem részt venni a Röpülj páva vetélkedőn, ugyanis tavaly gyermek-fellépők mehettek. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom; először részt kellett venni egy online előválogatón, és aki onnan továbbjutott, arra személyes megmérettetés várt. Én Szarvason voltam területi (körzeti) válogatón – innen 48-an jutottak be az elődöntőbe, köztük én is. Ez mindannyiunk számára azt is jelentette, hogy részt vehettünk egy balatoni táborban, ahol ismerkedtünk egymással, pancsolhattunk, de volt felkészülés is. E tábor után nagyon sok gyakorolás, felkészülés következett, nemcsak az elődöntőre, hanem a középdöntőre és a döntőre is, attól függetlenül, hogy ki jut tovább. Ezek után jött az első televíziós elődöntő, amelyen sok tehetséges gyerek lépett színpadra a Kárpát–medence minden tájáról. Sajnos nem jutottam tovább, de már a táborban átélt élményeket nem lehet elfelejteni, mint ahogy az elődöntőben való fellépésemet sem – ugyanis mindkét alkalommal sok gyerekkel megismerkedhettem, és persze sok tapasztalatot is szereztem, és kaptam dicsérő szavakat is a zsűri néhány tagjától, és ez nekem jólesett! Természetesen felkészítő tanárom ott izgult az elődöntős fellépésem idején, a helyszínen! Természetesen nem tört le, hogy nem jutottam tovább, bármennyire is szeretem volna (meg idehaza is sokan szurkoltak a továbbjutásomért), hanem további sikerek elérésére adott erőt!
Biztos vagyok abban, hogy a 2016–os év is, mint az előző évek, sok fellépést, versenyt tartogat számomra – mind a zeneiskola, mind a Vadvirág által, hiszen ezzel meg tudom mutatni, mit tudok és mennyit haladtam előre, át tudom adni mind a klasszikus zenét, mind a népdalok iránti szeretetet és a népdalok dallamát, a tambura olykor mélabús, mégis varázslatos hangját.” – fejezte be Bognár Odett a beszélgetést.
E sorok írója hadd tegye hozzá, hogy tavaly e tehetséges leánykát többször látta – hallotta muzsikálni és énekelni (mind a Vadvirág színeiben, mind a zeneiskolában, vagy megemlékezéseken). Legutóbb a Napsugaras ősz adai rendezvényén lépett fel igen szép sikerrel. Kívánjuk Odettnek, hogy tervei az idén is sikerüljenek, csakúgy mint eddig!
Bálizs Géza