Marhapörkölt-főző verseny
Július 5-én délelőtt valamivel 9 óra után kezdődött a marhapörkölt-főző verseny a Tisza-parti strand tőszomszédságában – részben a füves területen, másrészt a homokos részen, kicsit feljebb a strandtól, az Ada napi rendezvényekhez kapcsolódva. Találkoztam csantavériekkel, zentaiakkal, moholiakkal, más vajdasági, magyarországi, németországi és természetesen adai csapatokkal. E versenyre mintegy 25 csapat nevezett be, és nemcsak marhapörköltet lehetett főzni, egyéb kategória is volt!
Amíg a különféle üstökben főtt a finom étel, addig a vendéglő alsó teraszán palacsinta-sütő és evő versenyt tartottak gyerekek részére; persze igen nagy volt az érdeklődés mindkettő iránt, de csak tíz gyermek vehetett részt rajta. E versenyekben a gyerekeknek a Karancsvölgyi Jótevők Egyesületének (Magyarország) tagjai segédkeztek; palacsinta-sütésben első lett Boros Gyevi Viktor, palacsinta-evésben (két palacsintát kellett minél rövidebb idő alatt megenni) pedig Gali Zolig yőzött! Az egyesület szakácsnői azután az óriási palacsintát kezdték sütni, különböző töltelékkel kenték-szórták meg, kis darabokra vágták, összehajtották, és így osztották szét az ott nyüzsgőknek. E sorok írója is tanúsíthatja, hogy igen finom palacsintát készítettek a karancsvölgyi szakácsnők!
A csapatokat, vendégeket, községünk polgárait egész nap az Akusztikus Trauma Band zenekar (csárdásokkal, lakodalmi dalokkal, táncdalokkal) és a Bohém fiúk szórakoztatták. A kirakodó vásár sem hiányzott, és egy temerini borász is árulta finom fehér- illetve vörös borait (rendszeresen részt vesz az itteni kirakodó- és kézműves vásárokon).
Az eredményhirdetés valamivel 15 óra előtt kezdődött; a zsűri elnöke először is két adai polgárt a Gasztonómiai Lovagrend lovagjává avatott (közülük egyik Németországban él)! A műsor konferansziéja ezután Szabó Máriát kérte meg, hogy hirdesse ki a sütemény-, illetőleg a sós és kelt kalács-verseny eredményeit; Marika elmondta, hogy mindkét kategóriában nagyon finom édes-, sós sütemények, kelt kalácsok gyűltek össze, de a zsűri tudott dönteni: 1. a sütemények kategóriájában harmadik díjat nyert Gordos Hajnalka, második lett Vince Angéla, első díjat szerzett Kőrösi Katalin (meggyes pitéjével); a sós és kelt kalácsok kategóriájában III. helyen végzett Bogdán Zsófia, II. díjat nyert a Dús Hús csapata, I. díjazott lett Puszenyik Erzsébet.
Ezután külön ajándékkal köszönték meg mindazoknak a személyeknek a segítőkészségét, akik valamilyen formában hozzájárultak a verseny sikeréhez (vagy a szervezésben vettek részt, vagy az óriási palacsinta-sütésben, …), majd a pálinkafőző-verseny eredményeit hirdették ki; egy adai is volt a díjazottak között, mégpedig Pozsgai Ferenc ( birs és barackpálinkával), ugyanakkor Kaszás Kornél is nyert díjat!
A főzőverseny magyarországi zsűri elnöke kihirdette az eredményeket az egyéb és a marhapörkölt-főző versenyben, majd átadta a díjakat; az egyéb kategóriában egy zentai csapat győzött halászlével, míg a marhapörkölt-főző versenyben a csantavéri csapat, valamint Nagypál Nándor (Ada) és társasága voltak a győztesek között, míg a fődíjat (egy új, tetszetős üstöt) a Viharsarki betyárok nevű gyulai (Magyarország) csapat nyerte el. A csapat vezetője elmondta, hogy a pörkölt mellé túrós csuszát főztek, és kijelentette, hogy ha jövőre meghívja őket a szervező, akkor szívesen eljönnek újból!
Bálizs Géza