Nyár van
Forró és száraz nyarunk van, amely kedvez a különböző rendezvények megtartásának és természetesen kedvez a strandolni vágyóknak is. Ami községünket illeti, jó volt látni a sok embert az Ada-napi rendezvényeken. Hétvégeken pedig a fiatalok lepik el városunkat: most nem a mi fiataljaink mennek vidékre, hanem a több száz ifjú jön Adára szórakozni és ez is a rendezvények fő célja, hogy idecsalogassák őket. A hagyományos, nagyhírű motoros találkozóra is sokan eljöttek, igaz kevesebb motoros vonult fel, mint máskor, de az esti koncertekre már újra megtelt a tér. A turizmusban van a pénz, ezt vallják nagyon sokan, de hogy az adott lehetőségeket ki is használjuk, arra már jobban oda kellene figyelni.
Nagyon sokan érthetetlennek és felháborítónak tartják, hogy a tiszai strandon a vendéglő zárva van. Ezrek strandolnak a Tiszán és még egy fagylaltot sem tudnak venni! Ezt szóvá is teszik nagyon sokan, hogy ilyet sehol sem lehet látni. Ez a hanyagság és a tehetetlenség példája. Úgy szintén siralmas képet nyújt a medence területére belépő vendégek számára a zárt és poros vendéglő is, amely közel van a bejárathoz, majd beljebb a kiszáradt füves terület látványa. Több tényező nem ide csalja, hanem elriassza a fürdőzni vágyókat.
Amit meg kell dicsérni, az a községháza előtt kialakított virágos kert; jó benyomást kelt nem csak az itt lakókban, hanem az idelátogató turistákban is.
Ami a sziporkázó nyár élvezetét rontja, az a sokasodó betörések száma, ami napjainkban újra téma lett. Községünkben ismét megjelentek a bűnözők, akik egyre agresszívabban törnek be házakba, és viszik el az értékeket.
Már nem válogatnak az áldozatok között és erőszaktól sem riadnak vissza. A rendőrségnek ismét fel van adva a lecke, mi pedig elvárjuk, hogy az illetékesek eredményeket mutassanak fel. Reméljük, hogy nyugodtabb és biztonságosabb időszak előtt állunk és nem csak ígéreteket kapunk, melyekkel már tele van házunk felsőbb szintje.
Olvasóinknak kellemes nyarat kívánok!
Gecse István