Forróság, aratás és miegymás
Miközben a modern aratógépek végezték a munkájukat, hogy mihamarabb betakarítsák a megérett búzaszemeket, a tűző napsütésben a hagyományos aratók is nagyban szorgoskodtak.
Először is július 27-én első alkalommal volt megszervezve Bogyiszlón (Magyarország) a törökfalui helyi közösség testvértelepülésén, a hagyományos aratóverseny. Az elmúlt években nálunk látták e hagyomány lebonyolítását, valamint részt is vette az utóbbi években, miután elhatározták, hogy náluk is megszervezik. Tizenkét csapat vett részt a hagyományos arató versenyen, melyen a törökfalui csapat is részt vett. Tóth István polgármester nagy örömmel szervezte meg a falubeliekkel az ünnepséget, ezen külön köszönetet mondott a törökfalui helyi közösségnek, mint testvértelepülésnek, akiktől e náluk már rég elfeledett hagyományt most újra felelevenítették. Ugyanis nálunk lelték meg újból e hagyománynak megelevenítését, valamint megvalósításának ötletét. Végül is ezen a rendezvényen a törökfalui csapat az első helyen végzett. Ez számukra nagy örömet jelentett.
A törökfalusi aratók Bogyiszlón
A bogyiszlói aratók Törökfaun
Az ifjúsági otthon megnyitása Valkai soron
A rákövetkező hétvégén, az Ada nap szervezésével egybehangolva Valkai soron az idén a 18. aratóünnepségre került sor. Tizenegy csapat mérte össze tudását, ügyességét és hagyományőrző gondoskodását, mindazt, ami az aratással kapcsolattal van. A tűző forróság nem volt akadály a lovas felvonulásnak, de az aratók ügyességének sem, valamint a jó hangulatnak sem. De nem csak az aratásban ünnepelt a település apraja nagyja, hanem sor került a felújított Ifjúsági otthon átadására is. Bilicki Zoltán, Ada Község polgármestere a kívül-belül felújított épületet átadta át a lakosok rendelkezésére, ennek teljes költségét az Önkormányzat állta. Egy kis kultúrműsorra is sor került az épület termében, melyen a törökfalui Százszorszép M. E Búzavirág asszonykórusa és Török szegfű énekcsoportja, Nagy Rózsa szólóénekkel és a bogyiszlói csapat népénekkel és tánccal léptek fel.
Az aratáson kívül más jellegű megmozdulások, események is történtek, ezek Völgypartot jellemezték.
Az adai amatőr rádiósok, Kéki László és Sípos József, július 4-én és 5-én egy huszonnégy órás európai szintű Tesla-emlékversenyen vettek részt, felhasználva a völgyparti szélmalom adta lehetőségeket. A szélmalom 95 m tengerszint feletti magasságban van, ehhez hozzászámítandó a 12 méteres épület magassága és a három méter magas antenna, így jó vételre, kapcsolatteremtésre tettek szert az éterben. Az URH hullámsávban a huszonnégy óra alatt 270 kapcsolatot tudtak bejegyezni, ez számukra nagy kaland és siker volt itt a vidékünkön. Azért is siker, mivel mindenki más a hegyek magaslatában ér el sok kapcsolatot, de itt, a mi vidékünkön már ez is nagy eredmény. Olyan kapcsolatokat is el tudtak érni, amilyenekre eddig nem volt lehetőségük, az éterben elértek Észak-Olaszországig, a Fekete tengerig, Ukrajnáig és egészen Csehország legészakiabb részéig. Hozzátartozóik és barátaik is velük töltötték a hétvégét, a malom tövében kikapcsolódva. Számomra is nagy öröm volt, hogy sikerült a verseny, de az is, hogy ezáltal a völgyparti szélmalom a maga valóságával a rádiós technika segítségével az éteren átívelve másoknak is ismerté lett.
Rádióamatőr kapcsolattartás a felújított szélmalomból
Az törökbecsei Aracs-turizmus szervezésében egy busz turista látogatott el Völgypartra július 6-án, a turisták Győrből érkeztek. A malomnál egy kis kultúrműsorban volt részük a vendégeknek, melyet a törökfalui Százszor-szép Cinege gyermek-csoportja adott elő néptáncot és népdalt. Majd megtekintették a malmot és a benne kiállított régiségeket. Egy kis felfrissülés után a magyarországi turisták továbbmen-tek, teli élménnyel és szép emlékkel. E csoport egy könyvek-kel teli bőröndöt is hozott magával, ezt a törökfalui könyvtár-nak adták át. A köny-vek várják az olvasni szeretőket.
Július utolsó előtti vasárnapján a Jár a malom ünnepségre került sor. Ez hagyományosan lovas felvonulással, az elkészített lángosok bírálatával és kínálgatásával, valamint a kultúrműsorral valósult meg. Az idén bővült a lángossütő asszonyok tábora, hiszen 26-an álltak hozzá a lángosok elkészítéséhez. A szélmalom, mely csatornát és villámhárítót kapott, valamint a hiányos fugázásokat kijavították rajta, büszkém tetszelgett a népes résztvevőknek, akik eljöttek az ünnepségre. Az adai Önkormányzat jóvoltából a műemléknek titulált völgyparti szélmalom továbbra is helyt tud állni, tanulságot tenni a régmúlt időkről a mai fiataloknak és az erre ellátogató turistáknak.
Molnár József