Nomádok vagyunk, de nem adjuk fel!

    Az adai Herz Rádióamatőr Klub immár évek óta klubhelyiség nélkül működik, tagjai otthonról, más rádiós kluboknál vendégeskedve vagy kitelepülve, természetvédemi területekről rádiózva igyekszenek részt venni a versenyeken, hírt adni magukról, megmutatni, hogy így, nomádként is megmaradtak, s eredményeket érnek el.

    Az adai Hertz Rádióamatőr Klub tagjaival szokásos év elejei közgyűlésük előtt beszélgettünk.
    − Még mindig nomádok vagyunk − kezdte Kéki László, az adai Hertz Rádióamatőr Klub tagja. − Sokat járunk a zentai rádiósokhoz, náluk vendégeskedünk, sokszor onnan rádiózunk, de ha csak tehetjük, kitelepülünk, elsősorban természetvédelmi területekre, így igyekszünk felhívni a figyelmet környékünk természeti szépségeire, azokra az értékekre, amelyekről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Több ilyen helyen jártunk az elmúlt évben, többek között voltunk a Sóskopónál, Törökbecsénél. Ez egy nagyon szép hely, ahol az Európai Unió támogatásával kialakítottak egy megfigyelő központot. Rádióztunk a Carska barán, a Királytónál, ez a kitelepülés valójában a tassosi világversenyre való felkészülés jegyében zajlott.  Az októberi tassosi verseny második, távírós,  fordulóját novemberben Albániában szervezték meg, amelyen néhányan részt vehettünk. Több URH-s kitelepülésünk is volt az év folyamán, ezek kevesebb felszereléssel járnak, de az előkészületek sok időt és energiát igénybe vesznek.
    − Ezek a kitelepülések hoznak össze, erősítenek meg minket. A tagságunk nem változott, sőt az előző évhez képest növekedett − tette hozzá Makra Sándor −, vannak fiatal érdeklődők, akik  már megkapták a „rádióamatőr injekciót”.
    − A helyiséggondjaink megoldása viszont egyre sürgetőbb, mert az elmúlt években már nem kaptunk helyet Szerbia legjobb válogatottjában, ugyanis nincs megfelelő fölszerelésünk, nincs megfelelő helyiségünk − hangsúlyozta Kéki László.
    − Az eredményeinken észrevehető, hogy nagyon hiányzik az állandó klubhelyiség −  magyarázta Gajó Béla. − Ugyanis, nem tudunk a versenyekre felkészülni, gyakorolni, újoncokat toborozni, összejöveteleket, gyűléseket tartani. Egyszóval instabilak vagyunk, nincs egy biztos pontunk, ahova kitelepíthetnénk a megfelelő antennákat állandó jelleggel. Olyanok vagyunk, mint az utazó cirkusz..
    − Nomádok lettünk – folytatta Kéki László. − Csak magunkra, csak önerőre támaszkodhatunk, annak ellenére, hogy mindenhol, minden versenyen, megmérettetésen Adát népszerűsítjük.
    − De büszkék vagyunk arra, hogy Bácska és Bánát területén, a zentai klubbal együtt, azon kevesek közé tartozunk, akik immár hatodik éve  ilyen helyzetben is meg tudnak szervezni egy összejövetelt, egy év elejei közgyűlést, ahol az eredményeinkről, a gondjainkról és a nehézségeinkről beszélhetünk − folytatta Gajó Béla −, és jó látni, hogy nem csak a rádiózás, hanem a személyes emberi kapcsolatok is összekötnek bennünket.
    − Ide eljönnek a „hontalanok” is, vagyis azok a rádiósok, akiknek a klubja nem működik. Meghívtuk  többek között a magyarkanizsaiakat, temerinieket, nagykikindaiakat, de rendszeresen vendégül látjuk a hódmezővásárhelyi rádiósokat is, akik elsősorban a jó hangulat, a pozitív légkör miatt jönnek el hozzánk − tette hozzá Makra Sándor.
    − Az idei összejövetelünkön az önkormányzat képviselői, a katasztrófavédelem illetékesei is eljöttek, de itt volt a Szerbiai Rádióamatőr Szövetség elnöke, és a Vajdasági Rádióamatőr Szövetség alelnöke is. Úgy érezzük, hogy komolyan vesznek bennünket, ismerik és elismerik eredményeinket és hisszük azt, hogy sokan felismerték a rádiósok jelentőségét egy katasztrófahelyzetben, amikor nincs áram, és amikor a modern kommunikáció eszközökre nem lehet számítani − mondta Pétervári Attila, a klub elnöke.

Az adai rádiósok QSL (igazoló) lapja

    A rádiósok elmondták azt is, hogy ők bármilyen szükséghelyzetre fel vannak készülve, környezetüket jól ismerik, így, ha a helyzet úgy adódik, tudásukkal, felszerelésükkel és tapasztalatukkal bármikor a lakosság segítségére lehetnek. A klubhelyiség problémájára pedig még mindig keresik a megoldást, reménykednek, ígéreteket kaptak, bíznak benne, hogy az illetékesek nem feledkeznek meg róluk, elismerik eredményeiket és a klub jelentőségét, s talán végre, belátható időn belül a nomádok letelepedhetnek.

Józó Krizsán Mónika