SZEMBENÉZNI A TÉNYEKKEL

    Mostanában többször várakozok az elemi iskola benti épületének udvarában, és elmondhatom, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Az öröm onnan fakad, hogy a kisunokámat várom, és ezt a remek érzést csak az érti meg, aki már megélte. A szomorúság pedig abból adódik, hogy akármerre nézek, egy lepusztult iskolaépületet látok, gidres-gödrös udvarral. A csatornában fű nő, az épülethez hozzáépített vizesgócok pedig már legszívesebben távoznának a főépülettől. Sajnálom a gyerekeket, hogy napjaik nagyobb részét ilyen környezetben kell eltölteni. Azokra a kérdésekre, hogy ki vagy kik a hibások, hogy a XXI. században egy iskola így néz ki, szerintem nem érdemes válaszokat keresni,. A megoldást nem vinné előbbre, a válaszkeresés csak időhúzásra és vitákra volna jó. Szembe kell nézni a tényekkel.
    Köztudott, hogy fogyunk, hogy hónapról hónapra kevesebb diák van. Egyik szülő panaszkodott a minap, hogy gyermeke osztályából, ahol 19-en voltak az idei tanév elején négyen kiiratkoztak. Ez a folyamat sajnos a közeljövőben sem fog leállni, mivel községünkben új munkahelyek mégsem nyílnak. Valahogy a befektetők messze elkerülik községünket. A miértre is egész biztos több válasz létezik, mert már az utca embere is  mondogatja az okokat, de erre a kérdésre mégsem a Körkép adja meg a választ. A pénztelenségre sem lehet mindent fogni, mert itt van például Mohol, Péterréve, néhány éve Bácskos-suthfalván jártam és még sorolhatnám tovább, szép, tetszetős, a lehetőségekhez képest elfogadható iskolaépületek várják a diákokat.

Áldatlan állapotok az iskola udvarában

    Nálunk hetente, sőt sokszor naponta nyilatkoznak az önkormányzati vezetők, hogy hol milyen beruházás kezdődik, esetleg mit terveznek, de az elemi iskola benti épületéről, annak környékéről egy szó sem esik. Mintha nem is a központban volna ez az épület, és mintha minden rendben lenne vele.
    Emlékszem 2005-re, amikor az Első Helyi Közösség volt a Nemzetközi kiállítás (MIRK) főszervezője, és természetesen az elemi iskola benti épülete a színhely. Az akkori községi alelnökkel, Zoran Dragin úrral körbejártuk a helyszínt és ledöbbentünk, amikor az úgynevezett újabb épületben megláttuk a vizesgócot. Gyors döntés született és több mint 1 millió dinárból felújítottuk a toaletteket, mert, ahogy azok kinéztek, úgy mégsem várhattuk a vendégeket. Szégyen lett volna mindannyiunkra. Mindezt azért írtam le, mert most is meg kellene nézni az állapotokat, mert aki nem látja az nem érzi át; egy szóval a helyszínen kell szembesülni a tényekkel.
    Szerintem nem sokáig tartható ez a tétlenség. A szülőknek is erősebb hangot kellene megütni, hogy ezek az állapotok jobb irányba induljanak. Le kellene ülni az érintetteknek, függetlenül attól hogy ki kit szeret vagy nem szeret és így átfogó tervet készíteni hosszabb távra, amelyik figyelembe veszi a jelenlegi és a várható körülményeket.

Gecse István