Mikulás-nap az iskolában
Újra ünnepeltek, vagy inkább már hagyományosan megünnepelték Mikulás napját a Cseh Károly iskola segédtagozatosai. Már azt is mondhatnánk, hogy ez az ő napjuk is, az ő ünnepük. Ilyenkor köszöntik Szauer Miklóst – Miki atyát, aki, amellett, hogy a hittant tanítja, nagy barátja is a tagozatnak. Bensőséges viszony alakult ki közöttük, amit a nebulók tudásuk legjavát adva hálásan megköszönnek neki.
Az ünnepséget ezúttal is december 6-án, Miklós napján tartották meg, amelyre a támogatókon kívül, a szülők is kaptak meghívót. A 14 jelen levő tanuló (különben 19-en vannak, három osztály elosztva) több mint fél órás műsorban mutatta be mindazt, amit addig tanult, de a hangsúly az erre az alkalomra megtanultakon volt. Minden diák fellépett, ki szavalattal, ki énekkel, és mind-mind nagy igyekezettel és őszinte odaadással adta elő a verset, éneket. Látszott rajtuk, hogy örömmel csinálják, hogy nagyon hálásak, ha szeretik, megértik őket.
Az ünnepség kezdetén megjelent dr. Kaszás L. Márta fogásznő, aki jó ismerőse a gyerekeknek, de ezúttal vizsga helyett üdvözölte őket, és fogkefével ajándékozott meg minden gyereket.
A műsor végén a jelen lévő vendégek, szülők a gyerekektől egy-egy maguk készítette kis ajándékot kaptak, Miki atya pedig kiosztotta a gyerekeknek a megérdemelt Mikulás-csomagot, majd ezután az elmaradhatatlan torta következett.
Szerény, szép és egyben megható ünnepséget szervezett két tanítónő, Tóth Erika és Gyarmat Valéria, nem utolsósorban Horváth Tibor (aki időközben nyugdíjba vonult). Fáradságos munkájuk eredménye ilyen alkalommal látszik meg igazán.
V.J.