Húsvét: Jézus feltámadása

    A húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, amikor arra emlékezünk, hogy Jézus önmaga feláldozásával megszabadított bennünket a bűnöktől, feltámadásával pedig elénk tárta az ígéret örök földjét.
    Urunk feltámadása a halálból nem hasonlított egyetlen feltámadáshoz sem azok közül, amelyeket a Biblia elénk tár. Az Újszövetség Lázára, Jairus tizenkét éves lánya vagy a naimi ifjú csak a megszokott mindennapi életbe, emberi létbe tértek vissza Jézus csodája által. A Biblia az említett személyek kapcsán egy szóval sem említi, hogy megdicsőültek volna, mint ahogyan azt sem, hogy nem kellett volna újra meghalniuk. Jézust viszont úgy ábrázolja, mint aki legyőzte a halált, és halhatatlanul tért vissza a dicsőségbe és hatalomba. Kétségtelen tény tehát, hogy Krisztus feltámadása volt Isten legfontosabb beavatkozása az emberi létbe, a legfőbb csoda.
    Jézus szenvedése, halála és feltámadása majd pedig mennybemenetele egyetlen, az emberiség üdvösségéért véghezvitt, megbonthatatlan egységű tettet alkot. Szent Pál apostol ezt így fogalmazza meg a Rómaiakhoz írt levelében: ”…(Jézus) bűneinkért átadatott, és megigazulásunkért feltámadt” (Róm 4,25).   Az élet, melybe Jézus visszatért feltámadása által, az örök élet, melyet most már megoszthat mindazokkal, akik hisznek benne. Ennek a feltámadásnak a kapcsán jelentette ki ugyancsak Pál apostol, hogy: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiába a mi igehirdetésünk, és hiába a ti hitetek is”.(1 Kor 15,14)
    Az Újszövetség szerint a feltámadásnak nincs tanúja, vagyis a Biblia nem állítja, hogy azt bárki látta volna. A testbeli feltámadás valóságának egyetlen bizonyítéka az üres sír és azoknak a tapasztalata, akiknek a testben feltámadt Úr megjelent: Mária Magdolna, az apostolok, ötszáz másik tanú, majd Saul, a későbbi Szent Pál. A feltámadt Jézussal való találkozás megváltoztatja a reményvesztett tanítványok kedvét és hangulatát. Ez az élmény felold minden feszültséget és félelmet, s választ ad az addigi összes kételyre. Mozgatja a tanítványok küldetését.
    Jézus nem öncélú mutatványnak szánta feltámadását. Nem filozofált, nem folytatott teológiai vitát erről a kérdésről, hanem feltámadt. A halállal szemben ugyanis nem lehet érvelni (mint tették régen és teszik még ma is oly sokan mások), hanem bizonyítani kell. És Jézus bebizonyította, hogy istenségében legyőzte nemcsak a háborgó tengert, a bűnt, a betegséget, hanem magát a halált is. Mert a kereszten lehet megismerni Jézus fiúságát, egységét az Atyával. A kereszt ugyanis az igazi magasság. Ahogyan XVI. Benedek pápa fogalmaz: „ez a végsőkig elmenő szeretet magassága”. Az a magasság, ahol az Atya megdicsőíti Fiát, ahol tombol Isten bűnbocsátó kegyelme.  
    Húsvét hajnala minden reggeltől különbözik, hiszen Krisztus feltámadt, nem lopták el testét a sírból. Ez a tény életünknek új értéket ad, és Istenről alkotott képünket is meg kell, hogy változtassa. Ezen a hajnalon arra kell gondolnunk, hogy Isten életmentő szeretete bebizonyította, hogy földi életünknek nem a földi halál az utolsó eseménye, hanem a föltámadás. Ez a keresztények örömhíre húsvétkor és húsvét után is. Aki nem szembesíti hitét ezzel a hírrel, az nem találkozott életében sem Krisztussal, sem a kereszténységgel.

Morvai Matild