105. Zöld levél
2009. ÉV FÁJA: A MÉZGÁS ÉGER

    Az Év Fáját választó testület az év elején tette közzé, hogy 2009. év fája a mézgás, vagy enyves éger (crna jova). A fafajta megnevezése és az Év Fájává való nyilvánítása azt a célt szolgálja, hogy a társadalmi közösség tagjainak, a környezetvédők, azaz az emberek a figyelmébe ajánlja, hogy ismerkedjenek meg vele: a tulajdonságaival, az előnyeivel, az igényeivel, hasznosságával és szépségével.
    Adán a Vuk Karadžić utcában láthatunk mézgás égert: kettőt az emeletes ház (volt Túri-üzlet) előtt, ötöt pedig a Pannon banknál, de van néhány példány a rekreációs parkban is.
    Bartha Dénes, egyetemi tanár arra a kérdésre, hogy miért éppen rá esett a választás, így indokolta a döntést:
    – Azért választottuk a mézgás égert, mert vizes élőhelyei erősen veszélyeztetettek, a fajnak egyre több új kór- és károkozója van.
    A mézgás éger vagy enyves éger a nyírfafélék (Betulaceae) családjába és az éger (Alnus) nemzetségbe tartozó növényfaj. Szerte Európában nő patakok mentén és vízzel jól ellátott területeken. Észak-Európában zonális, attól délre reliktum jellegű erdőtársulások tagja. A Kárpát-medencében posztglaciális reliktum (maradvány) faj, a bükk kor emléke.
    Kúpos formájú, 20 méternél alig magasabbra növő fa – mocsarakban, vízpartokon elterülő cserje is lehet. Törzse egyenes, ágai nagyobbrészt vízszintesen állnak. Kérge fiatalon sima, fényes, fehér pettyekkel, idősebb korában barnásszürke, táblásan felrepedezik. Hajtásai fiatalon ragadósak (mézgások), lilásbarnák, kopaszok, fehérpettyesek. Rövid, nyeles rügyei tojásdadok, feketéslilák, ragadósak. 5-10 cm hosszú levelei visszás tojásdadok, kétszer fogazottak.
    Váltivarú, egylaki fa: megnyúló és pirosból hirtelen sárgába váltó, végálló porzós barkái tavasszal jelennek meg. A kicsiny, vörösesbarna termős füzérek a hajtások végén, az előző évi tobozkák mellett nőnek a még levéltelen ágakon. Termése 1-1,5 cm hosszú kocsányon lógó és kb. ugyanilyen hosszú, éretten sötétbarna áltoboz. Magja apró, ötszögletű, fényes barna, szárnyatlan. Gyorsan növő fafaj, már 30-40 éves korától bőven terem magot. Tőről is kiválóan sarjad, ezért állományaiban és a patakpartok mentén gyakran látni sarjcsokrait.
    Víz- és fényigényes, melegkedvelő, a szennyezett levegőt jól tűri. Folyók, patakok mentén, a síksági lápokon, oxigéndús termőhelyen gyorsan növekszik.
    A mézgás éger a hegy- és dombvidéki patakok mentén, a mélyrétegű, tápanyagokban gazdag talajon gyorsan nő, a vízzel bőven ellátott területeket uralja. Március-április között virágzik. Gyökerein a levegő nitrogénjét megkötő sugárgombák (Actinomyces alni) élnek. A nedvességnek ellenáll, különösen víz alatt tartós (hidak építésére kiváló volt). Fája puha, jól faragható, kérgében sok a csersav. Kidöntve narancssárga színű, mely később teljesen eltűnik, keresett, értékes árucikk.
    A nedves, vízzel bőven ellátott talajokon egységes állományokat alkot, az ilyen területek hasznosításában nincs párja. 40-50 éves korától a növekedése leáll, fája is elöregszik. Jól sarjad, de sarjállományait magról kell felújítani, mert a tuskók hamar vénülnek.
    Igen magas a tanintartalma, különösen a termésében mintegy két százalékra tehető. Emodin- és zsírolaj-tartalma is számottevő. Gyomor- és bélbetegségeknél, száj- és ínysebeknél vérzéscsillapító szerként használható (a test szöveteit és ezzel a vérereket összehúzó szer). A tobozokból nyerhető fekete festékanyag ruhafestésre alkalmas. A tobozok és a levél főzete emésztési zavarok ellen használható, ezen kívül hatásos szájöblítő, bőrbetegségeknél és égési sebeknél is gyógyító hatású. A mézgás éger levelét baktériumpusztító hatása miatt sebekre és kelésekre rakják.