KINEK JÁRJUNK A KEDVÉBE ?
Több vita elhangzott az elmúlt időszakban a Politikai krónika címmel indított mellékletünkkel kapcsolatban. Olyan kérdések is elhangoztak, mi az olvasóknak a véleménye róla, esetleg csökkent vagy növekedett tőle újságunk eladott példányszáma? Öt hónap után elmondhatom, nincs kihatással az eladásra, a vélemények pedig megoszlanak. Többségünk úgy látja, hogy ez egyfajta elismerés is számunkra, mivel az önkormányzat vezetősége és a Községi Képviselő-testületet alkotó pártok számítanak ránk, és lapunkat is igénybe veszik a tájékoztatás érdekében. Azt tudni kell, hogy a Politikai krónikát nem mi írjuk, úgy is mondhatnánk, hogy az írásokat cenzúra nélkül leközöljük az előzetes megbeszélések alapján. A félreértés elkerülése végett, ezentúl ott szerepel majd, hogy a mellékletekben közölt cikkek nem a szerkesztőség álláspontját tükrözik.
Az sem jó, ha valaki teljesen közömbös a politika és a pártok iránt, mivel választásokkor közülük kell választani, és hogy milyen eredménnyel? Az később, az elkövetkező években tűnik ki,
ezért is igaz az a megállapítás, hogy
minden községnek, minden népnek
olyan vezetői vannak, amilyet megérdemel.
Tíz évvel ezelőtt, lapunk indításakor elhatároztuk, hogy csakis független újságot adunk ki, amely mentes lesz a politikai pártok befolyásától, és ezt a célkitűzésünket maradéktalanul igyekeztünk megtartani. Azért nem vállaltuk már induláskor sem, hogy az önkormányzat legyen az alapító, mert akkor csakis a szépről és a jóról írhattunk volna. Az igazsághoz tartozik az a tény is, hogy egy újság csak akkor lehet teljes egészében független, ha nem szorul támogatásra, márpedig mi arra szorulunk, mert a lapunk kiadásának költségeit egyre nehezebb lefedni, az újság 50 dináros árát pedig tartani szeretnénk, ameddig csak lehet.Minden nehézség ellenére, ami a lap készítésével jár, az írásom címében feltett kérdésre nagyon egyszerű a válasz. Mi továbbra is elsősorban olvasóink kedvébe szeretnénk járni, és ha olvasóink elégedettek, csak akkor, és csakis akkor érdemes tovább csinálnunk.
Gecse István