TANULÓINK ÍRJÁK

A padlás titkai

    Egy enyhe nyári napra ébredtem. Langyos szellő lágyan, gyengéden ringatta a fák lombjait. Reggeli után a garázsba igyekeztem megbütykölni a bringám, mivel a fékek nem elég jól fognak.
    Hoppá!!! Hiányzik a villáskulcs! Vajon hová tűnhetett el?
    Ekkor szólal meg apám, és mondja, hogy a padláson még fönt van a régi kulcs, menjek fel érte.
    Elindultam a padlásra.
    Kinyitottuk az öreg ajtót, s recsegő hangjaival elénk tárult a padlás összes rejtelme.
    Hirtelen nem is a szerszámra, hanem azokra a titokzatos dolgokra koncentráltam, amik ott fenn rejtőzködtek. A cserepek közt a nap lágy sugarai néhol átszűrődtek, és egy kis fény keletkezett. Meglátok egy szekrényt. Vajon mi lehet benne? Nézzük meg! Abban a pillanatban elém tárultak a szekrény titkai. Tele volt könyvekkel, iratokkal, dísztárgyakkal és egy üvegcsében megtaláltam a hajamat, mert egy éves koromban (gyermekkorom hajnalán) levágták fürtjeimet, és eltették emlékbe. Találtam még egy fényképalbumot is, és leültem egy öreg karosszékbe. Azt nézegetvén, elképzeltem a barátságos, gyönyörű környezetet, ami a legtöbb képen látható. Mikor édesanyám gyerekekkel labdázik, és édesapám a szomszédokkal szánkózik a vasútárok partján.
    Örültem, hogy láthattam ezeket a képeket, és egy pillanatra, mikor elméláztam, megpillantottam a villáskulcsot. Hát azt hiszem, a felderítés itt véget is ért! Leigyekezvén a padlásról látom, hogy már sötét is van. A szerelést holnap folytatom, és most uzsgyi aludni!

A szennyezett folyó meséje

    Bemutatkozom: én egy széles folyó vagyok. A nevem Tisza.
    Messziről jöttem. Amikor megszülettem, vidám patak voltam. Aztán ahogy elszaladtam több város mellett, folyó lett belőlem. A vizem kristálytiszta volt, rengeteg halacska úszkált bennem. Nyáron a gyerekek a langyos vizemben nevetve lubickoltak. Homokos partomon emberek napoztak. Csónakokat ringattam habjaimon. Fák hajoltak fölém, gyönyörködtek tisztaságomban. Megvédtek a tűző naptól. De most, hogy a felelőtlen emberek beszennyeztek, zavarossá vált a vizem. Medrem eliszaposodott, sok fát kivágtak mellőlem. Egyszer egy madárka szállt fölém és felkiáltott: - Te lennél a Tisza? Nem lehet rád ismerni! Hová tűnt az átlátszó víztükör?
    Nem feleltem, csak szomorkodtam.
    Szerintem az embereknek jobban oda kellene figyelniük a folyókra, a fákra és a madarakra.

Karácsonyi Ági, IV.c.

A KARÁCSONYI ÁGNES – KEMÉNY PATRIK
TÁNCPÁROS NEGYEDIK SZERBIÁBAN

    Karácsonyi Ágnes az adai  Cseh Károly Általános Iskola 4. c osztályos tanulója és táncpartnere Kemény Patrik (Mohol-Martonos) 2007.május 12-én Belgrádban megrendezett latin- amerikai táncok Szerbia bajnokságán a pionírok mezőnyében 4. helyezést ért el.
    A versenyt a Szerb Táncszövetség szervezésében a  Šumice sportközpontban tartották meg, a díjazottak a zentai Flamenco Klub tagjai.

Nagytatám

    Szeretett tatámat Adankó Lajosnak hívták. Magas termetű, testes ember volt. Adán született 1926. július 9-én. Idős korára nagyon meghízott, így rá külön kellett ruhát varratni. A gyönyörű hófehér haját mindig szépen hátrafésülte. Idős korára nehezen járt már, ezért görbebotot használt.
    Nagyon nehéz gyermekkora volt. Már tízévesen hentesinasnak állt Péterrévén, és saját ellátásáért dolgozott. Tatáméknak három gyermekük született: az első Piroska, akit nagymamámról neveztek el, és aki már pici korában meghalt. A második Lala bátya. Sajnos ő gyermekparalízisben szenvedett, ezért egész életében tolókocsihoz volt kötve. A harmadik gyermekük pedig apukám, Zoltán.
    Tatám rendkívül szerette a gyermekeit, majd később minket is, az unokáit. Mikor megszülettünk, óriási tenyerébe vett minket, mi pedig szinte elvesztünk benne.
    Nagyapámnak rengeteg ismerőse volt Adán és vidéken is. Fáradhatatlanul dolgozott egész élete folyamán. Ő készítette a legfinomabb sonkát, kolbászt.
    Élete alkonyán, mikor már nem bírt dolgozni, gyakran üldögélt az utcán, és mindenkivel beszédbe elegyedett. Az arra járó fiatalokra viccesen ráköszönt, legközelebb már ők köszöntek neki. Így szoktatta rá őket az üdvözlésre.
    Szerettem benne, hogy sok szép magyar nótát ismert. Ma is még, ha meghallom ezeket a dalokat, ő jut eszembe: „Szeressük egymást gyerekek””.
    Kisgyermek koromban gyakran aludtam testvéreimmel együtt nála. Ekkor vidáman játszottunk. A szilvesztereink rendszerint nála teltek, mert ő is egyedül lett volna és mi is (szüleink máshol szilvesztereztek).
    Imádtam drága, jó tatámat!
    Lajos tata mindig is egyszerű volt, önmagára keveset költött de a pénztárcájában mindig is akadt fagyira vagy eurokrémre való.
    Jó, hogy rá így tudok emlékezni. Benne példaképemre leltem. Egy olyan emberre, aki az életével, munkájával, természetével irányt tud mutatni nekünk, unokáinknak is.
    Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen Nagyapám volt.

Adankó Kitti, 8. d.
Cseh Károly Általános Iskola