Nyelvi figyelő
Dromedár

    Jártunkban-keltünkben megfigyelhetjük, hogy manapság igen elterjedt a nadrágviselet: nemcsak a férfiak, de a nők is gyakran nadrágban járnak. Én is vásároltam egy alkalmas darabot, s mivel minden szempontból megfelelt, gondoltam, beszerzek egy másik hasonlót. A márkanév azonban egy időre elvette a kedvemet az új darab megvásárlásától. A bevarrott címke szerint ugyanis ez a termék a Dromedár nevet viselte. Nem a legszerencsésebb márkanév, ha a vásárlókat akarjuk megnyerni, és további vásárlásra ösztönözni. Az ésszerűség azt sugallná, hogy olyan nevet kéne adni inkább az egyes áruknak, ami felszítja a vásárlási kedvet. A Dromedár közel se tartozik ezek közé!
    Nem mindegy tehát, hogy az egyes termékeket milyen néven próbáljuk meg eladni, forgalomba hozni, vagy egyáltalán, mit minek nevezünk. Mindenekelőtt fontos (lenne), hogy a megnevezés és maga a tartalom fedje egymást. Éveken keresztül nem tudtam kaján mosoly nélkül elmenni Budapesten egy lepusztult kocsma előtt, mely nagyképűen a Tipp-toppEszpresszó nevet viselte. Az említett vendéglátó-ipari létesítményre már kívülről is minden mást sokkal inkább el lehetett mondani, mint azt, hogy „tipp-topp”.
    Nézetem szerint nem szerencsés a gusztustalan megnevezések divatja sem. Már hosszú ideje nem tudok megbarátkozni az „Irigy hónaljmirigy” nevű, egyébként népszerű együttessel sem, sőt, nem is értem, hogy zenéjüket miért csak ezzel a nem éppen kellemes képzeteket keltő elnevezéssel lehet igazán fémjelezni.
    Néha nem könnyű eldönteni, hogy egy-egy szokatlan, kétértelmű megfogalmazás milyen hatással van az emberekre: szellemes, jó ötletnek tartják-e, vagy éppen ellenkezőleg, bosszantó otrombaságnak. A napokban rövid időre kezembe került egy szórólap. A színes lap egy fölöttébb lenge öltözetű igen mutatós ifjú hölgyet ábrázolt, a következő, nyomdailag erőteljesen kiemelt kérdés kíséretében: Te megadnád neki? Nos, a szórólap további tüzetes tanulmányozása során fény derült rá, hogy a kérdés a kettős állampolgárságra vonatkozott. Úgy hiszem, teljesen nyilvánvaló, hogy a szórólap „szellemi atyjának” sikerült a figyelmet felkeltenie, sőt, aki látta, egyhamar nem is felejtette el. Az viszont más kérdés, hogy az ügynek mennyit használt vele.
    Kivesztek volna a mai életből a kellemes asszociációkat keltő, szépen hangzó megnevezések, márkanevek? Mintha ma az lenne a divat („a trendi”), hogy úgy kell reklámozni, olyan neveket kell adni, mintha nem megnyerni, hanem elrettenteni akarnánk az érdeklődőket. Mintha az lenne a cél, hogy minél nagyobb legyen a meghökkenés. Balázs Géza írja egy helyen, hogy egy ízben egy Tisza-túra alkalmával egy Okádék nevű hajó jutott neki, de a többi hajónak se volt sokkal szebb neve. Szerencsére azért nincs ez mindig így. Ellenkező példának felhozhatjuk a szépen csengő, dallamos, kellemes jelentésű kedvelt Bella Donna (szép asszony) márka- vagy cégnevet, de azért ezzel is van egy kis probléma: nem árt, ha vigyázunk a kiejtésre és a helyesírásra: a „belladonna” (nadragulya, méreg) ugyanis egészen mást jelent, mint a „bella donna”