VOLT EGYSZER EGY VAJDASÁG!?

    Tartományunk lakosságának többsége az úgynevezett „joghurtforradalom” óta arra vár, hogy Vajdaság visszakapja mindazon jogokat, amelyeket gyalázatos módon, puccsal elvettek tőlünk. 2000 végén felcsillant a remény, hiszen mindenki mindent ígért. A demokratizálódás beindulásával természetesnek vettük, hogy ha lassan is, de Vajdaság visszakapja az autonómiáját, a törvényhozást, a bírósági és végrehajtó hatalmat, forrásbevételeit és saját vagyonát. Ezzel szemben a tények az ellenkezőjét mutatják. Bojan Kostres, a tartományi képviselőház elnöke szerint Vajdaság helyzete 2004-ben megalázó volt. Szerbia lakosságának 30 százaléka Vajdaságban él, mi adjuk a bruttó nemzeti jövedelem 40 százalékát, ezzel szemben a tartományi költségvetés 110-szer kisebb, mint a köztársasági. Az sem természetes, hogy a köztársasági kormány nem vonta be az új alkotmány kidolgozásába Vajdaság legitim képviselőit, ami szintén arra utal, hogyan viszonyulnak hozzánk. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy a köztársasági kormány a gyakorlatban Vajdaság autonómiájának megszüntetésén dolgozik. Mindezt megteheti, mert a vajdasági pártok tartományunk érdekében egységesen nem tudnak fellépni. Nem, mert már jó ideje nem tudnak egy asztalhoz leülni. A pártok első emberei a pártjaik megalakulása óta elnökök, többségük már tizenöt éve. Az elmúlt évtizedben megrendezett számtalan választás alkalmából egymás lejáratásában, befeketítésében derekasan kivették részüket. Ma már az egymásiránti gyűlölet olyan méretű, hogy habár mindegyikük programjában szerepel Vajdaság autonómiájának visszaszármaztatása, nem tudnak egy asztalhoz ülni. Ezért tartom bölcs és példamutató döntésnek Miodrag Isakovnak, a Vajdasági Reformisták elnökének visszavonhatatlan lemondását, aki azért mondott le, mert nem tudja elfogadni, hogy pártja együttműködjön Čanakkal és Kaszával. Ha nem történik meg az összefogás, az egységes fellépés Vajdaság érdekében, nem kell csodálkozni, hogy az elkövetkező választásokon a vajdasági pártok még kevesebb szavazatot könyvelhetnek el. Ez pedig kedvez a belgrádi székhelyű pártok előrenyomulásához. Nem lenne szabad ilyen naivnak nézni a szavazópolgárokat. Ezek az örökös pártelnökök már nem sok újat tudnak kezdeményezni. A szólamaiknak már egyre kevesebb súlyuk van. Az ember ennyi év után ilyen tisztségen egyszerűen kiég. Pedig minden pártban vannak fiatal, ambiciózus szakemberek, akiknek a gondolkodásmódjuk már jobban megfelel a huszonegyedik század követelményeinek, lehetőséget kellene nekik adni.
    Ami a vajdasági magyar pártokat illeti, ők most sokkal fontosabbnak tartják a kettős állampolgárság kérdésének napirenden tartását, mint az egységes fellépést tartományunk érdekében. Jó lenne, ha kikérnék a vajdasági magyarság véleményét, mert a december 5-ei pofon után már nem is olyan biztos, hogy sokan akarnák a kettős állampolgárságot ettől a magyar kormánytól. Az itt élő embereknek mindig is volt tartásuk, és nem szeretnének még egy megaláztatást. Azt sem hiszem, hogy az ilyen görcsös, erőszakos követelés eredményt hozhat. Szerintem, ez csak növeli az ellenszenvet irántunk az ott élő lakosságban. Végül a két szék közül a földre esünk, no nem nagyot, mert már majdnem teljesen a földön vagyunk. Én úgy látom, amióta mindenki minket akar megvédeni, azóta egyre lejjebb csúszunk, egyre rosszabb nekünk. Egyáltalán nem csodálom, hogy az idősebb korosztály nosztalgiával gondol a régebbi időkre. Arra, hogy volt egyszer egy szép nagy Jugoszláviánk, benne egy soknemzetiségű gazdag Vajdaság. A béke oázisa, ahol az emberek jól érezték magukat, és nem kívánkoztak sehova.