Két igazi sikertörténet
A házasság életre szóló szövetség. Két ember tesz ígéretet arra, hogy hűséges társak lesznek, s kitartanak egymás mellett jóban, rosszban, egészségben, betegségben. Ám, sokszor van az úgy, hogy az örökkön örökké csak néhány évig tart, s nagyon ritkán történik meg az, hogy egy pár megünnepelheti házasságkötésének ötvenedik évfordulóját.
Két mesébe illő történetet mondok most el, azzal a különbséggel, hogy a főhősök nem királyok és nem hercegek, s nem szegénylegények, akik nagy megpróbáltatások után óriási vagyonra tettek szert. A hőseim egyszerű emberek, akik hétköznapi családban születtek, hétköznapi életet élnek, mégis valamiért különlegesek. Különlegesek, mert kitartottak egymás mellett, együtt dolgoznak, együtt nevetnek, együtt sírnak immár fél évszázada, és ez az ő igazi csodájuk.
Krizsán Béla és Margit
Az első történet egy őszi bálon kezdődött, amikor a nehéz katonazubbonyt épp csak letevő fiatalember először találkozott szíve hölgyével, s a bálok bódulata egymás karjába terelte a fiatalokat. A következő év októberében pedig Krizsán Béla és Margit kimondta a boldogító igent. A megpróbáltatások azonban még csak most kezdődtek. A pár kezdetben Béla bácsi szüleinél lakott, majd házbérbe költöztek. Mindketten szorgalmasan dolgoztak, Béla bácsi a szakmájában, asztalosként, Margit néni pedig a csiszolókorong-gyárban kapott munkát. Hat év múlva született meg az első gyermek, Béla, s újabb hét évet kellett várni a kislány, Valéria megérkezéséig. Béla bácsi közben több munkahelyet is váltott, dolgozott privátnál is, a csiszolókorong-gyárban is alkalmazták néhány évig, de aztán mégis a fatelepi munkaköréből, ahol tizenkilenc évet töltött el, ment nyugdíjba 1991-ben. Margit néni már korábban, 1983-ban nyugdíjas lett harmincévnyi kemény munka után. Azóta mindketten otthon a ház körül tesznek, vesznek, a gyümölcsösben dolgoznak, s olykor, ha szükség van rá gyermekeiknek is besegítnek, s mindennap türelmetlenül várják, hogy az unokák meglátogassák őket, büszkék is rájuk. Péter és Sarolta még általános iskolába jár, Réka óvodás, és a legidősebb, Attila már tizenhét éves, és háztartási gép- és készülékszerelőnek tanul. A teljes élethez talán nem is kell ennél több, egy hűséges pár, néhány gyerek, s sok csillogó szemű unoka, akikért érdemes volt dolgozni, tűrni, szenvedni.
A másik történet Bóka Nándoré és Veronáé. Mint a mesében, két fiatal élt egymás szomszédságában, s ahogy lenni szokott, megtetszettek egymásnak, és elhatározták, hogy összekötik életüket. És most jöhetne az, hogy óriási lakodalmat csaptak, és boldogan éltek. A történet mégsem ilyen egyszerű, Vera néni családja nem nézte jó szemmel a bimbózó kapcsolatot, és a lányt eltiltották a fiútól, ők mégis megszöktek, s egymáséi lettek. Ezután hosszú, nélkülözésekkel teli évek következtek. Szegények voltak, de mégis boldogok, hiszen ha másuk nem is volt, ott voltak ők egymásnak. Nándor bácsi nagyapját ápolták évekig, közben keményen dolgoztak, Vera néni a csiszolókorong-gyárban, Nándor bácsi pedig a malomban kapott munkát. Ezután jöttek a gyerekek, három lány egymás után, Vera, Borbála és Rózsa. Az ifjú édesanya otthon maradt, hogy elláthassa a családot. Nándor bácsi pedig saját vállalkozásba fogott, darálós lett. Közben cseperedtek a gyerekek, s a szegénységben eltelt éveknek meg csak nem akart végük szakadni. A daráló nem hozott elég hasznot, ezért bezárták, s a családfő kőművesnek állt. A lányok lassan kirepültek a házból, Borbála 1973-ban, Vera 1974-ben, Rózsa pedig 1977-ben ment férjhez. Vera néni ezután még tíz évet dolgozott egy gyógynövényraktárban.
Bóka Nándor és Verona
Most már mindketten nyugdíjasok, de még most sem ülnek tétlenül otthon, ha jó idő van, szabadidejüket a gyümölcsösben töltik, szőlőt, almát, barackot termesztenek. Nándor bácsi még olykor-olykor kőműveskedik is. A család is jócskán megnőtt, vasárnaponként olykor húszan is összegyűlnek a nagyszülői házban, Nándor bácsiéknak öt unokájuk és már négy dédunokájuk is van, a legidősebb hatéves, a legfiatalabb pedig négy hónapos. Mi ez, ha nem igazi sikertörténet ?
Krizsán Mónika