A gyümölcsök királynője

    2012. december 8. nemcsak azért emlékezetes időpont számomra, mert ezen a napon szembesültem meg a családi házunkban történt betörés élményével, hanem azért is, mert ekkor fogalmaztuk meg – az alapító tagokkal közösen – a Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezet létrehozását és célkitűzéseit. A szervezet egyik lehetséges programjaként, személyes ajánlatként, a régi és őshonos gyümölcsfajták gyűjtését, megőrzését és újbóli termesztésbe vonását is szorgalmazzuk. Erre azért gondoltam nagyobb hangsúlyt fektetni, mert az elmúlt negyed évszázad alatt meglehetősen sok körtefajtát gyűjtöttem össze. Nagy részük génbanki forrásból származik, de olyan fajták is vannak, amelyek a karthauzi szerzetesek kolostorkertjéből, faiskolai meglepetésként vagy éppen terepet járó gyűjtőembertől kerültek hozzám.

Mérode esperes, Amanlisz vajkörte

    A körtefák nevelését, szaporítását kizárólag vadkörte alanyon végzem. Vackor anyafáimhoz a „kiindulási anyagot” az Algyő környéki szikeseken található vadkörtékből nyert magok jelentették. A gondosan felnevelt magoncok ma már kiváló csíraképességű maggal, a gyümölcshúsból – kis odafigyeléssel és odaadó munkával – ritka, kincset érő pálinkával ajándékoznak meg. Ezen az alanyon a körték a nagy talajvízszintet (Moholon ez nem szokatlan jelenség), sőt a hosszabb vízborítást is jól tolerálják. Annyit azonban érdemes tudni, hogy a rájuk oltott nemesből nagyobb koronájú, hosszabb életű fa nevelhető, mint a birsen lévőkből. A vackori nagyobb „koronaméret-sajátságnak” ellentmond a nashik, az ázsiai körték (a Chojuro és a Shinko ízvilága különleges) törpébb növekedési erélye. Az európai alanyok helyett inkább a pyrus ussuriensisre, betulifoliára, calleryanára vagy jobb híján saját magoncára érdemes oltani.

Vérbélű bőtermő, Bicskei vérbélű

    A kilencvenes években vidékünkön megjelent észak-amerikai kórság, a tűzelhalás, az Erwinia amylovora (nem tévesztendő össze a monílával, az első bakteriális, míg a második gombás fertőzés), a birsen és a naspolyán kívül a körtefajtákat is igen keményen „kóstolgatja”. Az összegyűjtött „királynőknek” e betegségre való hajlamát évről évre figyelemmel kísérem. Néhány év tapasztalata alapján bizonyossá vált: a Nácika, a Hardenpont, az Ilonka, a Vienne diadala, a Szombatfai sózó, a Köcsög, a Nagy szegfű körtefajta igen fogékony a rovarok, a szél, az eső vagy a fertőzött szerszám által terjesztett betegségekre. Annak ellenére, hogy a késő őszi és kora tavaszi rézkénes permetezést megteszem, a fertőzött hajtásokat, ágakat eltávolítom és elégetem, a tűzelhalás más-más taktikával újfent megjelenik. Mivel a baktériumok által termelt cukortartalmú fehéres nyákos váladék a méhek, a legyek, a hangyák és az aranyos rózsabogár számára is ellenállhatatlan vonzalommal bír, a betegség széleskörű terjedése „biztos lábakon áll”. E nyavalya tesztelésére és a gyümölcs minőségének megismeréséhez még szép számmal váratnak magukra egyéb olyan fajták is, amelyek ez idáig nem hoztak termést. Az oltványok közül minden évben találkozhatok olyanokkal, amelyek első „kóstolási mintával” mutatkoznak be. Nagy izgalommal várom e körték teljes érettségét, ízük, állaguk milyenségét. Gyűjteményemben külön fejezetet képviselnek az ún. vérbélű, rózsaszín gyümölcshússal bíró körték. A szemre tetszetős gyümölcsökből igyekeztem minél több fajtát összeszedni. A vérbélűek különleges aromájukkal és tetszetősségükkel korábban a „jó gazda” tehetősségét jelképezték. A nagyobb birtokú gazdáknak, de akár iparosoknak, vagy pl. szivattyútelepeknek a kertjébe is előszeretettel telepítették őket. Nagy meglepetést jelentett számomra, amikor Szanádon és Adán további két fajtára akadtam rá. Ha már közeli helyekről esett szó, érdemleges arról is említést tenni, hogy az Adán és Moholon a Cukorkörte néven ismert fajtát másfelé nem láttam széleskörűen termeszteni. Környékünkön viszont néhány száz éves körüli példánnyal is találkozhatunk. A Cukorkörte hivatalos szakmai azonosításával még nem sikerült zöld ágra vergődnöm (Zöld Magdolna, Arabitka, Tüskés körte?). Gyermekkorom kedvenc lekvárját édesanyám Cukorkörte és a Fontosalma összevegyítésével készítette. Ehhez mindkét alapanyag „kéznél volt”. A körtefa, amelynek minden ágát számtalanszor megmásztam, hatalmas koronájával nagy tiszteletet parancsolt szülői házunk udvarán. Akkori kisugárzása, emlékképe a mai napig nagy hatással van rám. Elképzelhető, hogy a fentiekben leírtakból eredeztethető a körték iránti szeretetem. Szaporításukhoz, oltásukhoz való készségem meglehet, hogy nem véletlen, ugyanis éppen március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján születtem.
    Civil szervezetünk számára fontos lenne egy olyan termesztési, szaporítási lehetőségekkel bíró terület, ahova az arra érdemleges fajtákat átmenthetnénk, és belőlük az érdeklődők részére oltáshoz, szemzéshez nyersanyagot biztosíthatnánk. Így az utókornak nemcsak az emlékeket, hanem a még megmaradt értékeinket is hátrahagyhatnánk. A mosolygó és bizakodó körték közül a képeken a Vérbélű bőtermőt, a Bicskei vérbélűt, a Mérode esperest és az Amanliszt láthatjuk.