135. Zöld levél
ÁRVALÁNYHAJ

Az árvalányhaj a homoki rétek, legelők, homokpuszták jellegzetes növénye. A jellegtelen, kócos növényt Petőfi Sándor és Tompa Mihály tette híressé.

    Az árvalányhaj a magyar nép egyik legkedvesebb növénye. A legények régen gyakran tűztek a kalap mellé árvalányhajból kötött bokrétát. (Ma már ez nem lehetséges, mert valamennyi árvalányhajfaj védett!) Sok versben is feltűnik. Az egyik legszebb, leghíresebb előfordulása Tompa Mihály: Az árvalányhajról című elbeszélő költeménye (1846). A versben Árvalány haját két testvére bosszúból lenyírja és kiszórja a kastély ablakán. Ezt a megaláztatást a lány nem éli túl, de a hajából árvalányhaj születik:

S kikölt az árvalányhaj,
Mint a szellőcske szólt;

S azóta; hol tenyészik:
A rét vidékinél,
Lágyan ringatja anyja,
A csendes esti szél.

Legények! a leányhoz
Hogy hívek légyetek:
Bús Árvalány hajából
Bokrétát kössetek!

Azt szedjetek, leányok,
Ti is völgyön, hegyen!
Rút a leány, ha irígy;
Ő jó, szelíd legyen.

Petőfi Sándor:

Árvalányhaj a süvegem bokrétája,
Árva leány a szerelmem violája:
Azt magamnak kinn a pusztán szakasztottam,
Ezt magamnak a faluban választottam.

          (Árvalányhaj a süvegem bokrétája, 1844)

Népdal

Árvalányhaj lengedez a hegytetőn,
Árva vagyok, elhagyott a szeretőm,
Ha elhagyott, hagyjon is el örökre,
Nem is lehet minden lánynak hat ökre.

Nem szeretem az uramat, nem biz­ én,
Ha kimegyek, ha bémegyek sírok én,
Sírok, sírok, siratom a lányságom,
Siratom a lánykori boldogságom.

    Az árvalányhaj  (Stipa borysthenica), szerbül  kovilje, németül Federgräser, angolul feather grass, homoki rétek, legelők, homokpuszták jellegzetes növénye. A levelek kopaszak, a levél csúcsa ecsetszerűen szőrös. A szürkészöld levéllemez széles, vastag, a felső levélhüvelyek érdesek. A levél belső felszínén az erek fölött húzódó ún. bordákon és a borda közti mélyedésekben apró szőröket visel.
    A virágzata kevés virágú buga. A virágai füzérkébe szerveződnek. Az egyvirágú füzérkék laza fürtbe szerveződnek tovább, kialakítva a pázsitfüvek egyik leggyakoribb összetett virágzatát, a bugát. A virágot egy külső toklász és egy belső toklász takarja. A külső toklászok sokszor hosszú szálkát viselhetnek. Az árvalányhaj esetében is a külső toklászon hosszú, 10–25 cm-es, a terméséréskor tollassá váló szálka található. Ennek köszönhető a növény messziről feltűnő, „bozontos” megjelenése. Nevét a 18. század végén Benkő József adta.
    A termése a pázsitfüvekre jellemző szemtermés, ahol a maghéj összenő a termésfallal, ezt még a toklászok közrefogják, és a hosszú repítőkészülékkel, a tollas szálkával a terjesztését is segítik.
    A 30–40 cm magas, gyepes évelő növénynek több faja is él a Pannon alföldön. Említést érdemel a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica), a csinos árvalányhaj (S. pulcherrima), a hegyi árvalányhaj (S. pennata) és a kunkorgó árvalányhaj (S. capillata). Jómagam először a Fruška gorában fényképeztem árvalányhajat.
    Mint említettük, védetté nyilvánítása előtt – a trianoni békediktátum jelképes gyászjeleként – a legények, a csikósok, a cserkészek kalapjuk mellé tűzve hordták. Gyerekkoromban Adán és a környező községekben mindenütt, a piacokon, a vásárokon is árulták, és szinte minden házban ott állt vázában (víz nélkül, mert száraz dísz) az asztalon, vagy egyéb előkelő helyen a szobában.
Személyes híradásokból értesültünk, hogy hozzánk legközelebb a padéi temetőben, mint betelepített növény látható, a Fruška gora lejtőin (Ledinci) pedig tömegesen tenyészik. Ameddig a szem ellát, hullámzik a lejtő, ahogy a szél fújja.
    A rozmaring és a tulipán mellett ő az egyik ún. népi növényünk.
    A csinos árvalányhaj (Stipa teunissima) 70-100 cm magas, enyhén bókoló, örökzöld bokor, szinte minden virágoskert dísze. Érdemes szeles helyre ültetni, mert ott érvényesül igazán hullámzó virágzata, bugája. Egész télen át díszlik.

Király János