Teológiai gondolatok
A bérmálás szentsége
A bérmálás a keresztény nagykorúság
szentsége. Azoknak a fiataloknak, felnőtteknek szolgáltatják ki, akik tudatosan vállalni tudják keresztény mivoltukat, a velejáró küldetést és felelősséget. A bérmálás az a szentség, mely megadja számunkra a szentlelket. A szentlélek kegyelme által a hívő még jobban kötődik Istenhez, Jézus tanításához és cselekedeteihez, valamint az egész Egyházhoz. Növeli bennünk Isten megszentelő kegyelmét és a Szentlélek ajándékait. A Szentlélekkel való eltelítődést az apostolok és az első hívek az első Pünkösdkor tapasztalták meg, amikor a Szentlélek láng alakjában leszállt rájuk Jeruzsálemben, és bátorsággal töltötte el őket hitük megvallásában.
A bérmálás szentségének látható (lényegi) eleme: a kézrátétel, a krizmával homlokon való megkenés és a püspök szava: „Vedd a szentlélek ajándékának jelét!”. A krizma balzsammal kevert olaj, melyet a püspök nagycsütörtökön szentel meg az egész egyházmegye számára (az illatszereknek a Szentlélek ajándékának bőségét jelzik). A krizmát egyébként a keresztségnél, a bérmálásnál és az egyházi rend szentségének kiszolgáltatásánál, illetve a templomok és oltárok szentelésénél használják.
Csak az bérmálkozhat, aki meg van keresztelve, de még nincs megbérmálva. A bérmálkozáshoz megfelelő életkor is kell, hogy a Szentlélek befogadásához az ember már értelmét tudja használni. Bérmálkozás előtt kegyelmi állapotba kell kerülni, hogy a Szentlélek fogadására a lélek megtisztuljon.
A bérmálás szentségének kiszolgáltatója a püspök, illetve az általa felhatalmazott pap.
Isten lelkének működését a Szentlélek 7 (hét) ajándékával fejezhetjük ki. Ezek a következők:
• bölcsesség – segítségével jól el tudjuk különíteni a jót a rossztól
• értelem – az ember általa érti meg élete célját, az isteni kinyilatkoztatást
• tanács – útmutatás, hogy Isten akarata szerint éljünk
• erősség – akkor is Isten szerint éljünk, ha éppenséggel nagyon nehéz
• tudomány – keressük és elfogadjuk az igazságot
• áhítat – az Istennel való állandó kapcsolat
• istenfélelem – mindenben elfogadjuk Isten akaratát, de nem a büntetéstől való félelmünkben, hanem Isten iránti szeretetünkből.

Bérmálkozás az adai Szentháromság templomban
Morvai Matild