Édes-keserű mindennapok
Most, hogy túl vagyunk az ünnepeken, visszazökkenhetünk a mindennapi sürgés-forgásba. Sajnos ezeknek a szép napoknak nem sikerült elfeledtetni többségünkkel a mindennapi gondokat, sőt, talán csak most, amikor volt egy kis szabad időnk, komolyabban elgondolkodhattunk azon, ami valójában körülvesz minket.
Nem a családokat sújtó pénztelenségre gondolok elsősorban, hanem azokra a dolgokra, amelyeket sokan nem tudunk megérteni, még ha mutatunk is valamiféle igyekezetet az iránt, hogy próbáljuk tudatosítani magunkban a dolgokat de, sajnos sokszor sikertelenül.
Pontosítsunk, hogy érthetőbb legyen miről is szeretnék beszélni: közvilágítás, közutak, csatornahálózat.
Ezúttal egy személyes tapasztalatomat szeretném megosztani Önökkel ami a közvilágítással kapcsolatos. A télen történt, hogy a korai sötétedések következtében próbáltunk valamiféle megoldást találni arra, hogy a nem megfelelő közvilágítást jelentsük az illetékeseknél, és talán megoldást találjunk a nem csak 3-4 embert érintő problémára.
Persze, a polgárok többsége ismét visszahúzódik ilyenkor, nehogy valakivel ujjat kelljen húzni. Mindenki meglepően fél, nem gondolva gyerekeinkre, akik a téli iskolaidőszakban 5-6 óra körül sötétben jönnek haza az iskolából. Nem egyszer ismerőst várnak az utca végén, hogy utána szegődve „biztonságosabban” átkelhessenek az utca sötét részein, rettegve a kóbor kutyák kíséretétől is, melyek néha még a felnőtteket is igen megfélemlítik a hirtelen jött sötétben.
Nos, erre próbáltunk megoldást találni. Amikor megemlítettük az utca nevét és a házszámokat, amelyek előtt nem megfelelő a kivilágítás, meglepő válaszokat kaptunk az illetékesektől, ennek lényege a következő volt: ebben az utcában 10 éve ilyen a közvilágítás, akkor ez megfelelő volt. Nem értik most miért nem jó a polgároknak, hiszen még most is olyan, mint 10 évvel ezelőtt, és nem áll módjukban javításokat végezni ezzel kapcsolatban – kaptuk a kijelentést az irodából ahonnan mindent látnak és tudnak. A meglepő válaszhoz utólag még hozzáfűzték, hogy a tavaszi hónapokban teljesen felújítsák a közvilágítást. Addig meg kibírjuk valahogy és reménykedünk, hogy a következő télen már kivilágított utcákban járhatnak haza gyermekeink az iskolából. A tavaszi hónapok beköszöntével pedig kíváncsian várjuk a felújítási munkálatokat.
A közvilágítás mellett persze van még miről beszélnünk, ami megint csak sokunkat érint, és a megszokott nagy hallgatás időnként felháborodásba jut kifejezésre (amikor már úgymond katasztrofális a helyzet). Ez a téma inkább Moholt érinti, mint Adát, hiszen Adán már jóformán minden utca ki van aszfaltozva, míg Mohol várat magára.
Itt vagyunk a 2010-es évek elején, amikor már szinte minden digitalizált, és az életünket nem tudjuk elképzelni e nélkül, állandóan a fejlődésről beszélünk a szebb jövőről. Csak azt felejtettük el, hogy az alapok, amik a normális életkörülményekhez kellenek, néhol hiányosak még, és ha ezek nincsenek akkor honnan is indulna a fejlődés!?
Szeptembertől áprilisig a földes utcákban való közlekedés igen próbára teszi a polgárok türelmét, és persze a gépjárművek állapotát is, nem beszélve azokról az esetekről, amikor a kiérkező mentőautót tolni kell, hogy eljusson a beteghez.
Emellett beszélhetünk még a téli időszakban nem működő szemétkihordásról, az útviszonyok miatt, a gépjármű épségének megvédése érdekében. Arról nem is szólva, hogy ismét a gyermekekhez visszatérve néha a szülő nem győzi a gyermek nadrágját felhajtani majdhogynem háromnegyedig, hogy tisztán érjen ki az utcából.
Hát igen, ez a mi fejlődő kis községünk, és persze ami nincs szem előtt, arról hogy is veszünk tudomást!
A helyi járulék befizetését igen csak szorgalmazzák, cserébe pedig: „nesze semmi fogd meg jól!”
Nem lehet hibáztatni az adott vezetést, hiszen tudjuk, ez nem az elmúlt négy év problémája, ez már 30 éve így megy, ígérgetések, ígérgetések hátán. Csak azt várjuk, hogy mikor jut már valakinek eszébe hogy (nekünk szerencsétlen polgároknak, akik mindig igyekeznek hinni az adott vezetőségnek) ténylegesen megoldásra kerüljön ez a probléma. Vagy tovább tart az orrunknál fogva tartó vezetés, hangsúlyozom 30 év után is!?
Igen, mi nagyon türelmes emberek vagyunk ez is bizonyítja mindezt, szó nélkül fizetünk évek óta és soha nincs rá anyagi keret, hogy meglegyen végre a várva várt aszfaltút. Úgy érzem, még elvárhatunk pár évig, mert van egy újabb változata a türelem húzásának, az pedig az hogy nincs támogatás, vagy az aktuális pályázatra beadott anyagok nem kerültek még elbírálásra.
Így hát várunk türelmesen (persze ha nem fordul valami, pl. a választások kiírása netalántán megtörténik, akkor nagyobb az esélyünk arra, hogy meg legyenek a várva várt utak). De ebbe ne bonyolódjunk bele.
Addig meg marad a mérgelődés, kerékpározás ahol kitekerhetjük magunkból a felgyülemlett dühöt ezzel kapcsolatban, és hogy ne csak a negatív oldalát nézzük, a kerékpározás nagyon egészséges!!!
Esős időben pedig próbáljunk meg nem rosszul lenni, figyelembe véve az útviszonyokat, vagy ha mégis akkor ne csak a sürgősségit riasszuk, hanem a szomszédokat is állítsuk készenlétbe a mentőautó tologatásához.
A következő téma, amelyről beszélni szeretnék az az esővíz-elvezető árkok. Úgy gondolom, nagyon nagy előrelépés volt ezzel kapcsolatban hiszen az elmúlt évben hirtelen lezúduló eső nagyon sok kárt okozott községünkben, aminek a gyors megoldásához csak egy út vezetett: az pedig az árkolási munkálatok. Ezek meg is valósultak, községünk vezetőinek gyors közbenjárásával, és úgy gondolom, hogy mindezért hálásak lehetünk. Ami a meglepő az egészben, aminek szemtanúja is voltam, hogy vannak kijelölt emberek, akik lapáttal a kezükben járták az utcákat és ellenőrizték az átfolyókat, ahol volt valami probléma azt megoldották, kilapátolták a földet, esetleg eltávolították a lefolyóknál felgyülemlett szemetet.
Nos, igen a község vezetősége megtett mindent annak érdekében, hogy megoldja a problémát, (kisebb nagyobb sikerrel) most rajtunk polgárokon a sor, hogy mindezt megvigyázzuk, hogy szükség esetén jól funkcionáljanak ezek az árkok.
A mostani állás szerint sokan gyorsan elfelejtették, hogy lehetséges még csapadékos időjárás, és szükség lehet még ezekre az árkokra, ezért nem célszerű a levágott füvet, vagy a felesleg földet beleönteni az árokba vagy a különböző műanyagflakonokat, papírokat ide dobálni.
Ha ezt mi megtesszük, akkor kihez fordulunk, ha netalántán ismét kellenek az árkok, és nem funkcionálnak majd a célnak megfelelően?
Ki segít majd rajtunk, annak tudatában, hogy nem tudtunk vigyázni a meglévő árkokra? Kit hibáztatunk majd akkor?
Mert azt tudjuk, hogy nem szívesen ismerjük be magunknak, ha valamit nem jól csináltunk, vagy tönkretettünk.
Józó Kis Kővágó Mónika