"Hiszem a test föltámadását,
és az örök életet"

    Mindenszentek és halottak napja közeledtével minden ember elgondolkodik a halál valóságán, az örök élet reményén és a test feltámadásán. Mit is jelentenek ezek a teológiai fogalmak?
    A halál az élet végérvényes vége, az a pont, ahonnan már nincs visszatérés ebbe a világba. Ezért nem beszélhetünk a túlvilágból való visszajövetelről. Maga Jézus Krisztus sem a halálból jött vissza, hanem „előre ment” (az Atyához) – nekünk helyet készíteni.
    A halál minden embert elér, minden embernek meg kell halnia. Az emberi létezés ugyanis a halálba tartó létezés. A keresztény ember számára a halál egy zarándokállapot vége, hisz vallási hagyományunk szerint az élet nem más, mint a születés és a halál közti állapot. Úton-levés, a döntések ideje és lehetősége. Csak az az egyszeri állapot, melyet életnek nevezünk, ad lehetőséget a helyes döntések meghozatalára. A halál pillanatában ez megszűnik.
    A keresztény hagyomány úgy tartja, hogy a „halál a bűn folyománya”. ( Róm 5)  Arra a kérdésre, hogy miként lehet elképzelni a bűn és a halál közötti összefüggést, különböző értelmezések alakultak ki. A hagyományos felfogás abból indul ki, hogy a paradicsomi állapotban az ember a halhatatlanság kegyelmét birtokolta, és csak a bűn miatt vesztette el ezt az adományt, azaz lett halandó. A természettudományok mai ismerete alapján azonban nehéz elképzelni, hogy az ember ne lenne kitéve az elmúlás törvényének. Ezenkívül azon a fontos dolgon is érdemes eltöprengeni, hogy vajon kívánatos volna-e egyáltalán a vég nélküli élet? Volna-e élettér mások számára is, ha mindenki minden időben életben maradna? Más szavakkal megfogalmazva: nem tartozik-e a halál szükségszerűen az emberhez? Hogyan kell hát akkor értelmeznünk Szent Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt levelét? Úgy, hogy a paradicsomi állapotban az ember örömmel valósítja meg a halált, mert az boldog születés az új életre. A paradicsomi ember ugyanis biztos az Istennel való együttlétben, a Vele való örök találkozásban. A bűnnek a világba való eljövetelével azonban eltűnik ez a bizalom: az ember retteg, szorong, hogy együtt lehet-e még Istennel? A bűn következtében ugyanis megszűnik benne létezni a tiszta szeretet Isten és embertársai iránt.  
    A keresztény ember hisz a test szerinti feltámadásban. Ez azt jelenti, hogy hiszünk abban, hogy jelenlegi életünk egyszer majd beteljesedik élettörténeteivel, kapcsolataival együtt. A fenti meggyőződésből írja Karl Rahner, a XX. század kiváló teológusa, hogy Isten a halálban tárt karokkal várja az embert, és kelti új életre, XVI. Benedek pápa pedig, hogy az ember nem önmagában halhatatlan, hanem azért, mert Isten saját maga dialóguspartnerének teremtette
    A feltámadt test leírását Szent Pál apostol próbálja képszerűen elénk tárni az 1 Korintusi levél 15-ik fejezetében. Bár az említett leírás nem ad kielégítő választ az emberi elme kíváncsiságának, a teológiai üzenet magáért beszél: a test feltámadása természetfölötti átalakulás. Ez a test pedig nem lesz többé alávetve romlásnak, betegségnek, elmúlásnak.