TEOLÓGIAI GONDOLATOK
A szeretet jézusi értelmezése
„Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanezt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7,12)
Jézusnak a fentiekben idézett híres mondása, az úgynevezett „aranyszabály” az emberi kapcsolatok egyik legismertebb normája. Talán ezzel is magyarázható, hogy ehhez hasonló megfogalmazással találkozhatunk valamennyi ókori nép irodalmában, az Ószövetségben és a zsidó írásokban is.
Jézus tanításában ez a szabály az egyik legfontosabb helyet foglalja el. Ezért került a Hegyi beszéd középpontjába, mellyel Máté evangélista hűen igyekszik visszaadni Krisztus egész tanításának lényegét, azaz a szeretet elvének elsőbbségét.
Az evangéliumi tanítás egésze az Isten iránti szeretet és a másik embernek nyújtott szolgálat követelményében foglalható össze, ezt saját javunk feláldozásával vagy akár hátrányunkra is el kell végeznünk. Meg kell tennünk, mert a másik ember valódi testvérünk, velünk együtt Isten gyermeke.
Az „aranyszabály” figyelmes tanulmányozása során megfigyelhetjük, hogy Jézus a hangsúlyt a „cselekedik” igére helyezi, ami annyit jelent, hogy az evangéliumi intelem a tettekben megnyilvánuló szeretetet sürgeti. Jézus nem rejtélyes üzenetet hagy ránk, hanem a nagyon is érthető, semmi szín alatt félre nem magyarázható szeretetet várja el tőlünk.
A szeretet tehát egyértelmű. Embertársunkat egész lényünkkel, azaz nem csupán szavakkal, hanem valóságosan kell szeretnünk. Ez a szeretet nem lehet hideg és szenvtelen. Még akkor sem, ha az ellenség szeretetéről van szó. Ha ugyanis az ember szereti ellenségét, akkor ez nem azt jelenti, hogy barátjává lesz, hanem, hogy megkülönböztetés nélküli megértést, jóakaratot és segítséget tanúsít irányába.
A szeretet nem azt jelenti, hogy a másikat azonos szintre hozom önmagammal, vagy kiegyenlítem magammal. Az ilyesmi ugyanis nem a testvér keresése, hanem önmagam felmagasztalása volna. Igazán akkor szeretek, ha a másikat elfogadom, ha nem a hibáját, hanem erényeit látom meg. A szeretet őszinte megélésére igazán és teljes mértékben csak akkor leszünk képesek, ha Istentől áldást és kegyelmet kérünk a másik ember (még az ellenség!) számára is, és ha imádkozunk értük. Az ima ugyanis a keresztény értelemben vett viszonzás azokért a bántalmakért, amelyekkel az „ellenség” embertársát illeti.
Az igazi keresztény embernek folytonosan felül kell kerekednie saját egoizmusán, a szeretetet diadalra kell vinnie minden élethelyzetben. Az emberek mindnyájan egyenlők, mert ugyanannak az Atyának a gyermekei. Ezért méltók arra, hogy egyforma bánásmódban, jóakaratban és segítségben részesüljenek.
Mivel a keresztény ember új teremtmény, ezért nem cselekedhet ösztönei és szeszélyei szerint, hanem csak annak az állapotnak megfelelően, amelyre ujjá született a krisztusi tanítás és megváltás szerint.
Morvai Matild, MA