NYELVI FIGYELŐ
Kificamított szavak

    A kávézóban a szomszéd asztalnál fiatal lányok beszélgetnek. Közel vannak ugyan az asztalok, de a beszéd hangereje nagyobb a szükségesnél. Akarva akaratlanul is kénytelen odafigyelni az ember. Az idei Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok témája jut eszembe. A nyelvi viselkedés kapcsán ugyanis többek között arról is szó esett, hogy ha hallótávolságban vagyunk másoktól, nem illik olyan hangosan beszélni, hogy másokat, idegeneket is bevonjunk saját személyes ügyeinkbe. Nem tartozik rájuk, és nem is kíváncsiak rá.
    Sajnos, a fiatal lányok nem tartották szem előtt ezt az illemszabályt. Egyre csak azt hallom, hogy mi volt a „koncin”, ahová egyikük a „barinőjével” ment el. Olyan sokszor elhangzik ez a két szó, hogy már azon töprengek, miről beszélnek vajon. A szövegkörnyezetből végül rájövök, hogy a „konci” az koncert lesz, a „barinő” pedig barátnő. Vajon miért jobb, ha nem az elfogadott formában használjuk a szavakat, hanem kificamítjuk azokat? Diáknyelv? Az ifjúság nyelve? Odasandítok a szomszéd asztalnál beszélgető lányokra, és úgy tűnik, már kinőttek a diákkorból, inkább felnőtt fiatal nők lehetnek. Elgondolkodom azon, hogy ezek a szavak ebben a formában a használók életkorától függetlenül talán már be is épültek a nyelvünkbe, de nem vettük észre, hogy mikor. Hiszen rengeteg ilyen típusú eltorzított szót lehet hallani a „büntitől” (büntetés) kezdve a „nasiig (nassolni való), a „zsepitől” (papír zsebkendő) a „furiig” (furcsa). Elintézhetjük végül is ezt a kérdést azzal, hogy szleng, bizonyos beszédszituációkban egymás között a beszélők miért ne használhatnák, de az már elgondolkodtató, ha a szleng felváltja a közszót. Sok esetben pedig mintha már erről lenne szó. A fent említett „nasi” és „zsepi” újabban nemcsak egészen laza beszédhelyzetekben hangzik el, de gyakran úgy tűnik, mintha levetette volna a szlengre jellemző stílushatását, és közszóként funkcionálna.
    A szóficamításra a média is rengeteg példát szolgáltat. „Újabb szereplő hagyta el a Barátok köztöt” – tájékoztat valamelyik internetes híroldal a fontos eseményről. Engem nem a hír lep meg, hanem a „köztöt” szóalak. A Barátok között című műsorban a között szófajilag névutó, de jelen esetben hangzókieséses formában főnévként ragozták. A között névutó „igésített” formájára is hallottam már példát, mégpedig vajdasági gyerekektől. „Két tűz köztünk” – mondták, ha arról számoltak be, hogy a „két tűz között” néven ismert labdajátékot játszották. A között névutót ebben az esetben igeként ragozták, ami sehogy se felel meg a magyar nyelvhasználat szabályainak.
    Visszatérve a médiához, a reklámok számtalanul sok egyéni szóújítással szolgálnak. Energizálja arcbőrét! –, hívja fel a figyelmet egy újfajta arckrémre a reklám. Többször is megismétli, tehát megjegyezzük, hogy az energizálás nagyon előnyös lehet az arcbőrnek, bár fogalmunk sincs továbbra se, hogy mi fán terem az energizálás. De a reklám szempontjából nem a szó jelentése a fontos, hanem az üzleti érdek, nevezetesen az, hogy megvegyük a terméket. Lehet, hogy meg is vesszük, hiszen annyira nyomatékosan emlegetik az energizálást.
    Közben a kávézóban a szomszéd asztalnál a fiatal nők lassan befejezik az eszmecserét, és a többi vendég kéretlen tájékoztatását különböző magánügyeikről, programjaikról. Búcsúzkodni kezdenek, ezt is emelt hangnemben. „Jó pihit!” – hallatszik egymás után mindegyikük szájából a köszönés. „Pihi?” – már meg sem lepődöm. A „barinő” és a „konci” alapján könnyen kitalálom, hogy a „pihi” az pihenést jelent. Csak tudnám, mi a baj régi, jól bevált közszavainkkal, a barátnővel, a koncerttel, a pihenéssel? Lehet, hogy „büntiben” vannak?