Ági Csiga, akire büszkék vagyunk
Beszélgetés az adai származású Komjáti Ágival, a Csiga Duó Gyermekzenekar énekesével

A gyermekhéten a Csiga Duó Gyermekzenekar perdítette táncra, énekeltette meg és vidította fel az adai, törökfalui és moholi kicsiket és nagyokat. A zenekar egyik énekese, Komjáti Ági adai származású, jelenleg a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció és médiatudomány mesterszakára jár, ezen belül imázs- és identitásmenedzsmentet tanul. Érettségit a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában tett, pedagógia szakon. Éppen idén – augusztus 31-én – volt 10 éve, hogy a napfény városában él, eleinte még – a középiskolai évei alatt – kollégista volt. Saját bevallása szerint a tanuláson kívül az első számú projektje, a hobbija és a munkája a zene, és bármi, ami ehhez kapcsolódik, főként az éneklés. Emellett internetes oldalakat tölt fel szöveges tartalommal, kikapcsolódásként pedig olvasni is igazán szeret. Ezeken felül újabban a Csiga Duó Gyermekzenekar online kommunikációs munkatársaként is tevékenykedik. A mosolygós, pozitív és folyton pörgő Ági Csigával az Ada községbeli fellépéssorozatuk apropóján beszélgettünk.

    – Nemrégiben jártatok nálunk a gyermekhét alkalmából. Ez a korszak téged is Adához köt, gondolom, sok minden felidéződött benned a fellépések során. Milyen volt visszatérni a régi helyszínekre?
    – Már a kérdéstől is mosolyra húzódik az ajkam. A jó öreg adai színházterem az, ami igencsak megmozdított bennem valamit, és bár még nem tartom magam olyan nagyon öregnek, azért volt bennem valamiféle öreges nosztalgia. Az, hogy ott állhattam, ahol annak idején még a minket is ámulatba ejtő színészek, táncosok, énekesek, zenészek játszottak, és az, hogy most mi lehetünk azok, akik maradandó, kellemes emléket adnak a gyerekeknek. Lehet, hogy én misztifikálom túl, de talán még sosem voltam olyan boldog mikrofonnal a kezemben, mint akkor, ott. Szégyen, nem szégyen, néhány könnycsepp is megcsillant a szemem sarkában a sok szép emlék miatt.

A gyermekhéten a Csiga Duó Gyermekzenekar perdítette táncra, énekeltette meg és vidította fel az adai, a törökfalui és a moholi közönséget

    – Régóta énekelsz, hogyan kezdődött?
    – Régóta, eléggé régóta énekelek. A zene iránti rajongásom kialakulása azonban nem esik egybe azzal az időponttal, amikor zeneiskolába kezdtem járni. Hét évesen kezdtem, erről az időszakról Zoli bácsi tudna a legtöbbet mesélni, aki tamburázni tanított. Még ma is igen hálás vagyok neki, hogy kitartóan, türelemmel tanított éveken keresztül a zene mesterségére, akárhogy is ellenkeztem eleinte. Az éneklésre viszont – emlékeim szerint – akkoriban kezdtem ráérezni, akkor kezdett el igazán érdekelni a dolog. Számos énekkarban énekeltem eddigi életem során, sőt, egy rövid ideig még az acapella műfajban is kipróbáltam magam. Saját dalokat is írok, ha van rá egy kis időm, és jön az ihlet, ezek publikálása azonban még egy idei biztosan várat magára. Ezek a dalok ugyanakkor nem a gyerekeket célozzák meg.
    – Korábban is voltak már zenekaraid, milyen műfajban utaztál?
    – Korábban – úgy 10-12 évvel ezelőtt – az igazi favoritom a rockzene volt. Mi más is lehetett volna? Adán akkoriban élte virágkorát a garázs-zenész életmód, és ahányan voltunk, annyiféle együttest szerettünk volna a világsikerig vinni. Sőt, mivel egyetlen dobos volt a korosztályunkban, így minden frissen induló együttesben ő dobolt, néhányban pedig én énekeltem – párhuzamosan. Egy időben még basszusgitárosként is kipróbáltam magam, végül azonban visszatértem a saját kaptafámhoz, az énekléshez. Volt olyan formációnk is, amellyel koncertképes állapotig vittük a repertoárunkat, és Adán, Moholon, Óbecsén és Magyarkanizsán is felléptünk. Később – Szegeden, a középiskolai évek alatt – szintén megtaláltam azokat az embereket, akikkel tudtam együtt zenélni, még ha csak hobbi szinten is. Visszatekintve úgy látom, hogy tudat alatt mindig igyekeztem olyan helyre csöppenni, ahol zenével foglalkozhatok, a műfaj meg akkor már szinte mindegy volt. A kollégiumban – nagy szerencsémre – az igazgató úr szintén szeretett énekelni, így számos alkalommal ajánlott be engem különböző rendezvényekre, diákfesztiválokra fellépőnek.

Ági attól lesz igazán boldog, ha látja, hogy a gyermekek is azok, ezért természetesen igyekszik is mindent megtenni

    – …és most te vagy Ági Csiga. Hogyan született meg a Csiga Duó Gyermekzenekar?
    – A Csiga Duó Gyermekzenekar létezése hatalmas pozitívum az életemben. Ha egy gyermekzenét játszó zenekarban énekelsz, egyszerűen nem lehetsz szomorú! Ez persze konkrétan ebben a formában nem igaz, de egyszerűen sokkal jobb az életem, mióta ezzel foglalkozom. Mihály Csabival 2015-ben találkoztunk először, amikor énekesnőt keresett a már meglévő, ám női énekhang hiányban szenvedő Csiga Duóba. Felvettem vele a kapcsolatot, és elkezdtünk együtt dolgozni. Később különböző okok miatt abba kellett hagynom a munkát, így a háttérben tevékenykedtem tovább, segédkeztem a harmadik lemez elkészítésében. 2017 áprilisában azonban újra teljes erőbedobással csatlakoztam Csabihoz, és innentől kezdve már – óriási hálával és köszönettel is tartozom érte – fellépésről fellépésre járunk, a hétvégéken szinte csak elvétve akad egy-egy szabad napom. Úgy gondolom, nagyon jól tudunk együtt dolgozni, szinte mindig hasonló véleményen vagyunk, vagy ha mégsem, akkor könnyen megtaláljuk a közös nevezőt. Ez leginkább a stúdiómunkálatok alatt hasznos, hiszen ennek köszönhetően aránylag rövid idő alatt elkészülnek a felvételek.
    – Milyen gyermekeknek zenélni?
    – Ez a világ legkönnyebb és legnehezebb kérdése. Legkönnyebb, mert mi mást lehet erre válaszolni, minthogy a világ legjobb munkája az enyém, és a legnehezebb, mert annyi élmény van bennem ezzel kapcsolatban, hogy egy nap is kevés lenne hozzá, hogy összefoglaljam. Már felnőtteknek és kamaszoknak is zenéltem, de a gyerekek teljesen mások. Ők őszinték, teljesen. Ha nem érdekli őket a dolog, akkor nem hallgatják, és kész. De ha igen, akkor mindent beleadnak, vissza sem lehet őket tartani. Egyszerűen leírhatatlan élmény látni a gyerekek arcán azt a sok pici mosolyt és azt a határtalan örömet, jókedvet. Legszívesebben életem végéig ezt csinálnám, egyszerűen nem hiszem, hogy van ennél jobb érzés. Legalábbis számomra. És persze attól leszek igazán boldog, ha látom, hogy ők is azok, és ezért természetesen igyekszem is megtenni a tőlem telhető legtöbbet.

Az énekesnő szerint az, aki egy gyermekzenét játszó zenekarban énekel, egyszerűen nem lehet szomorú

    – Sok fellépésetek van? Merre jártatok? Mesélj a zenekarról!
    – Nagyon hálás vagyok azért, hogy azt mondhatom, rengeteg fellépésünk van, évente átlagosan 180-200 koncertet adunk. Főként a dél-alföldi régióban tevékenykedünk, errefelé már kívülről fújják a gyerekek dalainkat, köztük például a Csigabiga szereti a csokifagyit című nótánkat is. Szerencsére egyre gyakrabban hívnak minket északabbra is, a közelmúltban Budapesten és környékén, illetve Salgótarjánban is jártunk. Nagy élmény volt még a romániai, kisperegi koncertünk, az ottani közösség valami ámulatba ejtő, olyanok, mint egy nagy család – és amíg ott voltunk, bizony mi is családtagnak számítottunk, csakúgy, mint a Vajdaságban, Törökfalun, Adán és Moholon. Valahogy más az emberek mentalitása ezeken a vidékeken, de félreértés ne essék, máshol sincs okunk panaszra. Legfőbb célunk az, hogy a koncertjeinken a gyerekek is a műsor részévé váljanak, érezzék, hogy együtt bulizunk, és hogy mi azért vagyunk ott, hogy ők jól érezzék magukat. Éppen ezért a nyolcféle műsorunk közül mindegyik interaktív, megmozgatós, és ennek jegyében a kommunikáció is folyamatos a zenekar tagjai és a kicsik között. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, látszik a gyerekeken, hogy mind a 45-50 percet élvezik, és mindvégig aktívak tudnak maradni, egyetlen pillanatra sem lankad a figyelmük.
    – Zenekari tervek? CD-kiadás?
    – A terveink sziklaszilárd alapokon állnak, szeretnénk, ha még több helyre el tudnánk jutni annak érdekében, hogy még több kis pajtással találkozhassunk, és együtt bulizzunk velük. A negyedik album dalainak felvételei éppen a közelmúltban fejeződtek be, így már csak némi utómunka van hátra, és ez is kapható lesz. A számomra legkedvesebb dal a lemezen – egy kis kitekintés a nagy klasszikusok irányába – egy Szörényi-Bródy feldolgozás, a Virágének. Ízelítő gyanánt ez már meg is hallgatható YouTube-on.
    – Személyes tervek? Visszatérsz hozzánk, Adára?
    – Szeretnék készíteni egy feldolgozásokból álló gyűjteményt, amely a Virágénekhez hasonló klasszikusokat tartalmaz majd, bár ez a jelenlegi, rohanós életvitelem miatt egyelőre csak álomnak tűnik. Szintén nagy vágyam, hogy dalba önthessem a kedvenc verseimet, Pilinszky, József Attila, Radnóti és Ady tolla nyomán. Ez is egy későbbi projekt lesz, az ötletelés azonban folyamatosan zajlik. Bár a szívem szinte állandóan visszahúz Adára, jelenleg itt, Szegeden van rám szükség, és a Csiga Duó Gyermekzenekar meg persze az egyetem is ideköt. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, több ízben is eljátszottam a gondolattal, hogy hazamenjek. Ada ugyanis egy olyan ékszerdoboz számomra, amely mindig is kincseket fog rejteni, én pedig mindig is az a vajdasági, zárt ë-vel beszélő lány leszek, aki nem felejti el újra meg újra keresgélni őket, ha végre-valahára hazalátogathat.