MEZŐGAZDASÁGI ROVAT
A pusztító filoxéra
(Phylloxera vastatrix)

    A filoxéra a világ szinte minden országában jelen van, ahol szőlőt termesztenek. Az Észak-Amerikából származó tetű Phylloxera vastatrix néven ismert. A Phylloxera – szőlőtetű – a faj neve, míg a vastatrix – romboló – elnevezést a francia szőlőskertek elpusztulása után kapta. A szőlőtetűt a mai napig nem sikerült kiirtani, és igen veszélyes rovarkártevőnek számít. Gondos kezeléssel és az évszázadok alatt összegyűjtött ismeretek birtokában azonban korlátozható az általa okozott kár.
    Európában az 1860-as években jelent meg, először Korzikán, majd Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Németországban és Ausztriában. A mi vidékünkön 1873–74-ben jegyezték a megjelenését Pancsova környékén, majd a Szerémség, illetve Bánság és Bácska irányába is továbbterjedt .
    A fertőzés lokalizálására hozott szigorú intézkedések sajnos nem hoztak eredményt, így az okozott pusztítás óriási volt. 1897-ben került nyilvánosságra, hogy Európa-szerte az „új” kártevő a szőlőültetvények 40–60 százalékát tönkretette.
    A védekezés legjobb módszerének a nemzetközi tapasztalatok alapján a szénkénegezést tartották. (A szénkéneg olyan vegyület, amely finom por formájában a gyökérzet közelébe juttatva elpusztítja a kártékony rovarokat.) Ígéretes módszer volt továbbá az új, még fertőzésmentes területek beültetése, és az ellenállóbb, direkt termő szőlőfajták alkalmazása. A védekezést a modern szőlészeti szaporító eljárások elterjedésre (vad alanyra való oltás), a fertőzésmentes „anyatelepek” létrehozása és a megfelelő tápanyag-utánpótlás is nagyban elősegítette.
    Érdekes megfigyelésre jutottak a szőlősgazdák: a 75 százaléknál nagyobb kvarctartalmú homoktalajok állékonysága megakadályozza a filoxéra lárvájának és a rovarnak a mozgását, mivel a járatai beomlanak, a kötött talajok azonban kedveznek a kártevők mozgásának, és így kitűnő életteret biztosítanak számukra.

Csúzdi István