Nem tudtam meglenni a vas nélkül
Interjú Sörös Róberttel

    Sörös Róbert, ahogy a diákok nevezik, Sörös mester az autószerelő tanulók, egyik legkedvesebb tanára, akiről nagyon kevesen tudják, hogy mennyi mindennel foglalkozik, muzsikál, sportol  és barkácsol, különös szerkezeteket, amelyekkel egy kis találékonysággal megkönnyíthetjük a hétköznapokat. Azt is kevesen tudják róla, hogy számos végzetsége is van, autószerelő, géplakatos, tűzoltó és hamarosan megszerzi a közlekedésmérnöki diplomát is.
    • Azt hallottam, hogy Ön ezermesterkedik, számos találmánya is van, egész pontosan mik ezek?
    – Azt tudni kell, hogy én befejeztem az autómechanikus  szakot, majd géplakatos diplomát is szereztem, azonkívül befejeztem a közlekedési főiskolát is,  most pedig egyetemre járok. Az én családomban a nagytatámtól kezdve mindenki a fémes szakmában dolgozott. Dolgoztam én a községházán, adminisztrációval foglalkoztam tízegynéhány évet, de valahogy nem bírtam meglenni a vas nélkül, és úgy döntöttem, hogy eljövök ide, az iskolába, hogy mégis benne legyek a gépekben, meg a fémes szakmában... Tényleg szeretek fejleszteni, új dolgokkal próbálkozni, habár különösebben nagy valamiket nem szoktam kitalálni, inkább csak úgy ellesek dolgokat. Most kifejlesztettem egy egész jól működő kézi-gépi dohányvágót, ami most aktuális, mert az emberek nehezen tudják megvenni a dohánytermékeket. Régen ezeket használták, de aztán feledésbe merült, mert nem volt szükség rá. A diákokkal pedig csináltunk egy hidrogéngenerátort a személyautóba, ezzel sokáig próbálkoztunk, de aztán eljutottunk arra a pontra, ahol már bevált, és van hatásfoka is. Szerintem érdemes próbálkozni vele, megéri beleszerelni az autóba. Ez a gép az egyszerű vizet bontja elemeire, és aztán azokkal a gázokkal tud menni az autó.

Csuzdi Gábor riporterünk Sörös Róberttel beszélget

    • Az ezermesterkedés mellett a sport is fontos része az életének?
    – Most már igazán nem. Nagyon sokáig kézilabdáztam, de abbahagytam. Voltam diákolimpián többször, Szarajevóban, Aranđelovacon... Sajnos az egyik csuklómmal egyre több baj volt, és aztán úgy láttam jobbnak, hogy abbahagyjam. Azóta már inkább a zene felé fordultam. Sokáig nagybőgőztem,  mára  viszont csak a citera maradt, de az is talán csak azért, hogy én is egyike legyek azoknak, akik ápolják ezeket a hagyományokat. Mert egyre kevesebben, sőt sokan talán nem is tudják pontosan, hogy mi az a citera. Ez egy nagyon szép népi hangszer, és nem is túl összetett dolog megtanulni rajta játszani, viszont egyre kevesebben vannak  azok, akik citerázni tudnak, vagy tanulnak.
    • Milyen élmények kötik a Műszaki Iskolához?
    – Hát élmény... Nem is tudom... Talán az esik legjobban az embernek, ha tudást adhat át a diáknak, vagy legalábbis meg tudja szerettetni vele a szakmát. Élményként gondolok vissza arra, hogy elkészítettük az iskola kerítését, vagy most, hogy készítjük a kerékpártartót. Végül is ez egy élmény, mert nap, mint nap visszagondolok arra, hogy milyen problémáink voltak vele, ki mennyire piszkolta össze magát, vagy esetleg kente ki magát, kinek sikerült megoldani a feladatot, és kinek nem. Szerintem, ez összehozza a diákokat, a fiatalokat, mert munka közben rá van szorulva ez egyik a másikra, nem tudja egyedül arrébb vinni a szerkezetet, nem bírja egyedül kivágni, kifúrni, és muszáj, hogy – még ha kicsit haragszik is a másik osztálytársára – a segítségét kérje. Nagy élmény, hogy a közös munka összehozza az embereket.
    ­• Mit tanácsol azoknak a fiataloknak, akik kikerülnek innen?
    – Hát elég nehézkes a boldogulás, de aki igazán szereti a munkáját, az könnyen feltalálja magát, mert a jó mesterre mindig szükség van. Aki meg nem szereti, annak kár is belefogni, vagy míg van ideje, addig próbáljon olyanba kezdeni, amit igazán szeret. Amit kényszerből csinál az ember, az soha sem hoz eredményt. Ajánlani azt tudom, hogy becsüljék meg a szakmájukat, mert aztán attól függ a további életük – tanácsolta Sörös Róbert.

Csuzdi Gábor III-3