Néhány gondolat
az egészségügyi világnap kapcsán

    Minden év április 7-én ünneplik a WHO ajánlása alapján az Egészségügyi Világnapot. Az adai egészségházban régi hagyomány, hogy ezen a napon ajándékkal köszöntik az előző évben nyugdíjassá lett dolgozóikat és a 10, 20, 30 éve ott dolgozó munkatársakat. Ez az ajándék mindig szerény volt, még a régi „szép” időkben is (legfeljebb minimális pénzjutalom az eltöltött évektől függően, de legtöbbször csak egy oklevél kisebb vagy nagyobb csokor virággal) egy ünnepélyes, de szolid vacsora keretében valamelyik adai étteremben. Ilyenkor egy vacsora és kellemes zene mellett pát órát együtt töltöttünk mi, külső és belső munkatársak a munkahely megszokott falain kívül, kikapcsolódva a mindennapok – sokszor embert próbáló – munkájából. Természetesen ezeken soha nem vehetett részt mindenki, hiszen munkánk jellegéből adódóan a betegeink ellátásának folyamatosnak kellett lennie mindig. Ezeken az ünnepségeken általában részt vett valaki a községi vezetők közül (meghívásos alapon), aki helyben köszöntötte az ünnepelteket. Az áprilisi körkép olvasása közben merült fel bennem a gondolat, ahol beszámolnak sokféle adai eseményről, egy polgármesteri fogadásról, véletlenül sem szeretném a fontosságukat megkérdőjelezni, hogy dolgozóink vajon miért nem szolgáltak vagy szolgálnak rá egy ilyen szép gesztusra a községi vezetők részéről vagy legalább néhány sorra az újság aktuális számában?! Talán nem tettek Ada lakóiért annyit, hogy kiérdemeljenek egy ilyen megtiszteltetést!? Az egészségügyi dolgozók csak negatív kritikát érdemelnek a lakosság és az őket képviselő vezetők részéről? Pedig az adai egészségház dolgozói is hajtanak végre „hőstetteket” szinte minden nap, itt is születnek tudományos eredmények, amiről közlemények jelennek meg különböző szaklapokban, tudományos fokozatokat és elismeréseket kapnak az orvosok, beválasztják őket a különböző szervezetekbe, vezetőségekbe, előadásokat tartanak helyi és községen kívüli szakmai rendezvényeken (nemcsak az orvoskollégák, hanem a középkáderek is).
    Eredményeik alapján részt vehetnek országos és tartományi programokban és kidolgozásukban. Közben természetesen végzik napi munkájukat, feladataikat is. Ezek az eredmények az adai lakosság érdekeit szolgálják elsősorban, hisz  legkorábban ők a nyertesei ennek a tudományos munkának. Sajnos az Adán eltöltött 22 év munkám vagy a zentai 10 évem alatt sem hallottam egyszer sem arról, hogy községi szinten – bár egy szerény fogadásra – sor került volna valamilyen egészségügyi siker kapcsán! Vagy Adán is érvényes a régi mondás: Senki sem próféta a saját hazájában!?
    Hivatásunk jellegéből adódóan (orvosi titoktartás) nem reklámozhatjuk sikereinket (ezt törvény is tiltja)! De akkor jól esne mindannyiunknak, ha évente egyszer az egészségügyi dolgozókról is megemlékezne a község, „pozitív” értelemben is! (itt nem anyagi elismerésre gondolok, hiszen mi megszoktuk, hogy munkánk jelentős részéért nem jár anyagi térítés!) Pár szép szó, egy elismerő kézfogás is nagy elégedettséget jelentene az állandóan stresszben elő egészségügyi dolgozóknak! (Pszichológiai tesztek is bizonyítják, hogy néhány szép szó milyen hatalmas pozitív energiát szabadít fel a megdicsért személyben, új lendületet adván munkájához!)
    Főleg napjainkban lenne erre óriási szükség, amikor tanúi lehetünk, hogy hova vezetett az anyagiak szinte kizárólagos hajszolása!
    Bízom benne, hogy „ami késik, nem múlik”, és egyszer erre is sor kerül! S akkor gondolataim nem tűnnek el értelmetlenül a semmibe!

Dr. Horváth Edit