Korlátok nélkül internetezik a gyerekek 60%-a
Július végével lezárul az Ifix Ifjúsági Szervezet Böngéssz biztonságosan! elnevezésű projektje. A tartományi Sport és Ifjúsági Titkárság finanszírozásában összesen tíz előadást tartottak a község általános iskoláiban, az ötletgazdák célja pedig az volt, hogy felhívják az iskolások figyelmét az internet által hordozott veszélyekre. Az előadásokkal párhuzamosan egy felmérés is készült a fiatalok számítógép- és internet-felhasználási szokásairól, amelynek eredményei a napokban készültek el.
A május és június folyamán zajló előadásokon mintegy háromszáz diák vett részt Adáról, Moholról és Törökfaluról, a felméréshez előkészített kérdőívet pedig több mint kétszázan töltötték ki. Az eredményekből kiderül, a községi fiatalok, saját bevallásuk szerint, átlagosan több, mint 3 órát töltenek számítógép előtt, és legtöbben számítógépes játékokat játszanak rajta.
A gyerekek csupán felének (49%) határozzák meg a szülők, hogy mennyi időt tölthetnek el a számítógép előtt, és csak 14%-nak szabják meg, hogy mit csinálhat a gép előtt. A gyerekek többségének nem állítanak határokat az internet tekintetben sem, mindössze 16%-uk számára korlátozzák rendszeresen a tartalmakat.
A felmérésből továbbá kiderül, hogy a gyerekek többsége nem érzi veszélyeztetve magát az interneten, de jelentős részüket érte már valamilyen sérelem a virtuális térben (bántó megjegyzéseket kaptak, sértő képeket vagy videókat töltöttek fel róluk, feltörték a közösségi portálokon létrehozott profiljukat, elektronikus postafiókjukat, jelszavukat stb.).
A kérdőívet kitöltő fiatalok közül csupán 30-an jelölték meg, hogy tanuláshoz felhasználják az internet által kínált lehetőségeket, a többségük csevegésre, kapcsolattartásra veszi igénybe a virtuális hálót. A gyerekek 39%-a ismerkedett már meg idegennel a világhálón.
A felmérés részletes adatai rövidesen elérhetőek lesznek a szervezet honlapján: www.ifixada.org.rs.
PÁL Zsófia