Illetékes kerestetik!

    Mindenki örül a jó időnek, melegnek, nyárnak, fürdési szezonnak. Aki teheti, szabadságra megy, és igyekszik kihasználni a jó időt, aki meg nem teheti mindezt, annak marad a munka.
    Itt elsősorban a mezőgazdasággal, konyhakertészettel foglalkozókat értem. Gondolom, nem kell hangsúlyoznom, hogy írásaimban eddig is Moholrol volt szó, most is tartanám magam ehhez. Tudjuk, hogy Mohol lakosságának nagy része mezőgazdasággal és konyhakertészettel foglalkozik. Ezek az emberek most nem tehetik meg, hogy szabadságra menjenek, hiszen most van munkájuk.
    Igen, ez a valóság. Munkájuk van, de az ebből származó jövedelem évről-évre csökken. Nem elég az, hogy éjjel-nappal dolgoznak, a megélhetés napról-napra nehezebb, sőt ha még mindehhez hozzáadjuk a lopásokat, a helyzet mind kilátástalanabb.
    Újra kérdezhetjük (amit már egyik írásomban is megtettem), hogy mit tehetnek a termelők ennek megelőzésére vagy mindez megakadályozására? Nem sokat!
    Itt egy példa előttünk: egy idősödő házaspár konyhakertészettel foglalkozik, ez a fő foglalkozásuk. Nem nagy földterületen gazdálkodnak, csak akkorán, amit ők ketten meggyőznek.
    Piaci napokon ezeket a terméseiket árulják, abban reménykedve, hogy ebből eléldegélnek. Portékáik között szinte minden megtalálható, ami a konyhára szükséges.
    Egyik reggel az idősödő férfi elindult termést szedni. Útközben találkozott egyik ismerősével, aki meglepő hírt közölt vele. A hír pedig az volt hogy: előző nap délutánján néhány ember vödrökkel, zsákokkal kivonult a földjére, és elkezdték szedni a krumpliját. Amikor megszedték, odébbálltak, mintha ott sem lettek volna.
    A helyszínre érve emberünk a hátrahagyott nyomokból megállapította, hogy nagyjából 60-70 kg termést vittek magukkal a „csendes tolvajok”. Ezek után következett a mezőőrök értesítése, akik arra hivatkozva, hogy máshol is történtek lopások, és nincsenek elegen, nem tudnak a helyszínre menni, csak órák múlva látnak arra esélyt, hogy odaérjenek. És persze szombat lévén nem érkeztek ki a helyszínre, és azóta is úton vannak, mert még így hetek múltán sem érkezett ki senki.
    Ha utánaszámolunk, akkor ez a 60-70 kg burgonya nem nagy érték, csak azt felejtjük el, hogy ebben mennyi munka van. Mit tehet ilyenkor a termelő? Mondjuk ki őszintén, semmit!
    Egy idősödő ember hogy vigyázza meg portékáját? Ha pedig véletlenül találkozik a „csendes tolvajokkal”, még ők verik meg. Ebben az esetben kinek a segítségére számíthatnak a sértettek?
    A mezőőrökére? Akik nincsenek elegen, és ők sem tehetnek semmit, hiszen nincs jogukban.
    Ismét csak az maradt, hogy tétlenül nézik, hogyan dézsmálják meg mások a mindennapijukat biztosító portékájukat, és mindezt szó nélkül tűrni, mert eddig nem sokat tettek ilyen ügyekben. Ez csak egy példa volt a sok közül, de gondoljunk bele, hogy naponta hány lopás történik. Ezen igazán el lehetne gondolkodni, és persze végre valamit tenni ez ellen, mert ennek egyszer vége kell, hogy legyen, csak az a kérdés, hogy mikor? Meddig tűri a termelő, a lakosság mindezt?!
    Írásom következő témája: a kapott szemetes kannák ügye.
    Hetekkel ezelőtt hallhattuk a felhívást, hogy Moholnak azok a polgárai akik rendszeresen fizetik a szemétdíjat, műanyag szemetes kannákat kapnak. Sokunkat meglepett ez a felhívás, és előre vártuk hogy mi lesz a „csavar” ez ügyben, hiszen tudjuk hogy mostanság nincs olyan, hogy valamit is csak úgy kapna a polgár. Ez most is így történt. Megkaptuk az értesítést az illetékes vállalattól, hogy az adott időpontban vegyük át a „megérdemelt” szemetes kannát. Ez meg is történt, majd az átvevésnél aláírásunkat adtuk egy dokumentumhoz, amely azt tartalmazza, hogy felelősséget vállalunk a kiosztott kannákért, ha kár éri őket, kifizetjük a kiszabott 2200 dináros összeget az illetékes vállalatnak. Ezeknek a feltételeknek elfogadásával augusztustól mi, a szemetes kannák tulajdonosai 400 dinárt fizetünk a szemétkihordásért, ehhez a vízdíj is hozzájön.
    Ez azt jelenti, hogy havonta 7-800 dinárt fizetünk a vízdíjjal együtt. A plusz 100 dinár azért kell, mert havi részletekben fizetjük ki ezeket a kannákat, tehát 22 hónapon keresztül. Ez nem is lenne baj, de ha egy kicsit más szemmel nézzük, mikor tapasztaltuk meg azt, hogy valaminek a szolgáltatási díját felemelték, majd hónapok múltán ismét csökkentik? Személy szerint én még ezt nem tapasztaltam, de ennek ellenére megtörténhet mindez (figyelembe véve, hogy ez mennyire jellemző községünkre, hogy valaminek a díját csökkentse).
    Lássuk be, ez jó üzlet volt, csak nem nekünk polgároknak. Csak egy gondolat: ha valaki hajnalban kirakja a „kapott” szemetes kannát, és elmegy dolgozni, de mire hazaér, hűlt helyét találja? Akkor kihez forduljon? Ezt jobb, ha meg sem kérdezzük senkitől, vagy az őszi–téli időszakban, amikor a sáros utcákba nem megy be a szemetes autó, a polgárok szemetes kannája úgy várja haza gazdáját, ahogy kirakták.
    Mindezeket a problémákat magunknak kell megoldanunk, ugyanúgy, ahogy a lopásokat is. Vigyázzunk vagyonunkra, de arra is, hogy mindezt hogyan tesszük, mert mi lehetünk a megkárosított és a törvényileg büntetett is egyben.
    Végszóként lopásmentes napokat kívánok minden kedves olvasónak!

Józó Kis Kővágó Mónika