A JÉGVERÉSTÕL MENTS MEG URAM MINKET!
... Fohászkodik a földesztergályos, amikor feje felett tornyosulnak a hatalmas zord, sötét gomolyfelhõk melyek veszélyt, azaz jeget hordoznak magukban. A hosszúra nyúlt nyári kánikula az aratás idejére megfelelt, de a földben levõ fejlõdõ növényzet kiabált az ég felé nyúlva az áldásért, az esõért. A várva várt csapadék megérkezett, és mintha budlibicskával hasították volna fel a felhõket, melyek vidékünk felett cspadéktól terhesen gomolyogtak. Megjött, de sajnos kárt is okozott, méghozzá nagyot. Augusztus 3-án az esti órákban a Nagypál tanyától Valkai soron keresztül egészen az adai rétig a Tiszánál végig tarolt az itéletidõ, melyet nem lehetett elkerülni. Valkaisori lakosok jércetojás nagyságú jégrõl és erõs szélrõl beszéltek, amely a kukoricát földre kényszerítette, mintha úthenger ment volna keresztül rajtuk. Amely kukoricatábla nem hagyta magát, hanem dacosan ellenállt a szélnek a jég megtépázta, szétverte a leveleit.
Kukoricatábla a zivatar elvonulása után
Szükség van az esõre, csak jég ne legyen, Istenem, teremtõm szoktuk mondogatni, de a sorstól, mely ránk van szabva, nem tudunk elmenekülni. Marad a hit ereje, mely a magas heggyé tornyosuló problémákon keresztül a megoldást mutatja.
M.J.
