AZ ADAI PÓKEMBER
Egész életemben csodáltam a fiatalok lüktetõ lendületét, határtalan bizalmát és akaratát. Példájukon okulva, olykor-olykor rájöttem, hogy mennyi mindent szalasztottunk el, vagy nem használtunk ki, amit, meglepetésemre – íme – valaki mindig megtesz helyettünk…
Randzik Pétert régóta ismerem, hisz sokszor együtt voltunk a kimerítõ, de annál élvezetesebb határ- és erdõjárásainkon, együtt fürkésztük a madár- és rovarvilágot, együtt figyeltük a felhõk és a szelek járását, közösen örültünk a viruló vadvirágoknak. Közben megtudtunk egyet s mást egymásról, intimebb dolgainkról, kívánságainkról, hajlamainkról. Ekkor tudtam meg Pétertõl, hogy gimnazista évei alatt igencsak mélyre merült a biológia világába, ahol csábítóan, kinyújtott kézként vonzotta a pókok birodalma.
Szó esett köztünk a csábos, meghökkentõ nevû szongáriai cselõpókról (ami itt él körülöttünk és amit nyaranként szurokgolyócskával húzgáltunk ki a talajba vájt, mély lyukából), a hatalmas hálókat szövõ és kifeszítõ keresztespókoról, de olyanokról, amilyeneket most Péter tartogat és nevelget szobájában, még csak nem is álmodhattam. Pedig emlegette õket…
Péter most már egyetemista és a minap nekiduráltam magam, meglátogattam otthonában és volt mit látnom! Talán hat akvárium-szerû üvegdobozban hat, tenyérnyi nagyságú madárpókot nevelget, és olyan szakértelemmel, nyugalommal kezd beszélni róluk, mintha a pókok jelenléte a világ legtermészetesebb dolga lenne…
- Hat-hét évvel ezelõtt Magyarországon láttam elõször terráriumban tartott nagy pókokat és nagyon lenyûgöztek – mondja Péter. – Nem sokkal késõbb egy adai ismerõstõl, Kobrehel Attilától kaptam is egy példányt, és nagy volt a boldogság. Szerencse, hogy szüleim elfogadják a hobbimat, sõt néha segítenek is a pókjaim gondozásában.
- A pókok egybefonódtak a tanulmányaiddal?
- Bizonyos mértékben igen. A zentai gimnáziumban biológiából érettségiztem, szakdolgozatom a madárpókok nemzetségérõl szól. Biológiatanárom Rózsa Sípos Mónika hasznos utasításokat adott a munkához, ami számára is sok újdonságot hozott, olyannyira, hogy azóta õ is megszerette ezt a csodálatos pókfajtát. Számomra az életem részévé váltak és szinte velük együtt lélegzek. Íme egy idézet szakdolgozatomból:
„ A madárpókok lenyûgözõ, impozáns terráriumi állatok. Látványuk mindenkit megérint, senki sem marad közömbös irántuk. Vannak, akik borzadnak tõlük és alapvetõ ismeretek nélkül is rettenetesen utálják õket, másokat viszont azonnal rabul ejtenek. Talán meglepõ, de a hölgyek körében is rengeteg rajongója van e nyugodt, méltóságteljes állatoknak.”
- Mekkora a méretük, hol az õshazájuk?
- Minden földrészen elõfordulnak, de eldorádójuk Brazília, ahol 236 fajuk honos. A világ legnagyobb madárpók-fajtája a Theraposa blondi (Francia Guayana, Venezuela, Brazília), lábainak fesztávolsága 28 cm. Leginkább óriás, vagy góliát néven emlegetik, megjelenése lenyûgözõ. Ez a pók minden tenyésztõ álma, ami azonban többnyire csak álom is marad. A legagresszívabb madárpókok közé tartozik. Mérge intenzív osztályos, ami azt jelenti, hogy akit megmar, annak a túléléshez intenzív kórházi kezelés szükséges.
- Mivel jár egy pókmarás?
- Azt mondják, a marás annyira sem fáj, mint egy méhcsípés, de a megmart terület azonnal elkezd zsibbadni, fél órán belül lassan elvörösödik. 30-60 percen belül kezdõdnek az izomgörcsök. Néhány órával az elsõ görcsök után az izmokban izomláz keletkezik. Az izomlázas testre az állandóan jelentkezõ görcsök fokozott kínokat jelentenek. Nem kell azonban megijedni, az én pókjaim jámbor fajtákból valók, a kezemre is vehetem õket.
Mindez, és sok egyéb megtalálható a szakdolgozatomban, ami a legmagasabb osztályzatot kapta. Zentán van egy pókos barátom, Gyömbér Zsolt. Õ már messzebbre jutott a póktartásban, nála már szaporodtak is. Igaz én vittem neki a hímet, és párosodásuk után azonnal ki is menekítettük a terráriumból, mert a nõstények rossz szokása, hogy megeszik a hímet. A hím teste ugyanis gazdag fehérjeforrás, így elfogyasztása esetén biztosított a peték kikeléséhez szükséges tápanyag.
Pókjaim különben muslicákat, legyeket, lisztbogarakat, kukacokat, lóbogarat, sõt csirkemájat is fogyasztanak. Idõszakonként vedlenek, és ilyenkor levetik kitinvázukat, ami lényegében a pók „bõre”, és ez után dísznek sokáig megtartható.
Jó ideig és sokat beszélgettünk még a pókokról, le is fényképeztük õket. A beszélgetésbe bekapcsolódott Peti barátja, Bilicki Lénárd is, aki éppen akkor érkezett látogatóba. Mintha egy kissé viszolyogva nézte volna a hatalmas pókokat, de a preparált skorpiót már bátran a kezébe vette, egy fénykép erejéig, ahol Péter a világ legnagyobb lepkéjét tartja kézben. Lénárd különben bélyeggyûjtéssel foglalkozik, és akárcsak Peti, elsõéves egyetemista.
Nos, ez volt – és marad is – Péter nem mindennapi, de fölöttébb izgalmas és érdekes hobbija, amit mindannyian megcsodálhatunk és tanulhatunk is belõle.
Írta és fényképezte
Király János
