LIII. ZÖLD LEVÉL – 2004. NOVEMBER
Semfűsemfa

    A november negyediki Magyar Szóban megjelent, Magyarverés Budapesten című vezércikkben, amelyet híres és kedvelt írónk, Németh István írt, olvastam a semfűsemfa nevű nevezetes növényről, ami most, ebben az esetben minket, határon túlra szorult, magyar állampolgárságról is álmodó, „fattyú” magyarokat jelképez. Íme az idézet:
    „Egyszer a „református Rómában” (Debrecenben, a szerző megjegyzése) járva, a szóban forgó templom-parlament közvetlen közelében egy fává izmosodott ördögcérnát, semfűsemfát láttam. Talán még mindig a helyén áll, s törzse tovább erősödik, példát mutatva a saját fajtájának, hogy az, ami sem fű, sem fa, hanem csak valami köztes semmiség, derék törzzsé izmosodhat, ha maga is úgy akarja.”
    Ördögcérna?
    Ugye, mindenki ismeri ezt a közönséges, állhatatos gyommá alacsonyított, bokros növényt. Talán helyesebb lenne (latin nevén) lyciumot mondanunk, lévén a líceum – leányiskola. Az angol kertépítő stílus királynője mára elproletarizálódott. Amikor Amerikából a Kárpát-medencébe, hazánkba került, a romantikus kis búvóhelyek kialakításához hasznosították különleges alakúra fejlődő bokrait, amin egyidejűleg lehetett virágaiban és termésében is elgyönyörködni.

Virágzó kandilla az adai temetőben

    Mára faluszélek, töltések oldalának, temetők árkának lett gyomnövénye, és itt-ott élő sövényként is tengeti életét. Nálunk bőven található a magyar és a szerb temetőben egyaránt. Viszont ama híres debreceni példány eredetével már több alkalommal foglalkoztak a hozzáértők. Valószínűsítették, hogy az Ős-Debrecent körülvevő árok--töltés--tüskebozót védmű megmaradt része. Egy időben még egy vasrács is bele volt nőve (lehet, hogy ma is), és lehetséges, hogy az eredeti gyökérzet – a későbbi árokbetöltés miatt – igen mélyre került, és ez adja magyarázatát a nagyra fejlődésének. Nos, milyen impozáns párhuzama ez a mi, szintén nagyra nőtt magyarságtudatunknak!
    Ha már növénytani érdekességgel foglalkozunk, érdemes lenne az olvasókhoz egy kérdést intéznem: Hol észlelhető a közelünkben fává növő kökény? Tudniillik dr. Rapaics Rajmund, kutatásainak eredményeként, felállított egy elméletet, amely szerint a Prunus spinoza, ssp. Longifolia a bronzkor embere által kinemesített gyümölcs, amely azóta is fennmaradt, „mintegy elvadulva”. E sorok írója évről-évre látja az adai temetőben 1-2 méter magas példányait, de eddig nem ismerve R. R. kutatásainak eredményét, a kedvező talajadottságokkal gondolta összefüggésbe hozni a terjedő adai kökényfákat. A későbbiekben az Orompart-vonulat keleti oldalán, egy kis remízben is rátaláltam férfilábszár vastag példányára.
    Ezek az „elvadult-sorstalan” semfűsemfák talán segítenek fenntartani tartásunkat. Akárcsak a temetőpázsiton még mindig virágzó, őshonos-egzotikus vadvirágunk, a kandilla – Nigella arvensis.