„A népzene iránt mély elköteleződést érzek”
Beszélgetés Török Tilla Junior Prima Díjas népzenésszel, népdalénekessel

    Nagy megtiszteltetésnek érzi az ember, ha olyan ismert személlyel beszélgethet el, mint Török Tilla adai származású, Budapesten élő népzenész, népdalénekes. Némi szorongás motoszkált bennem, amikor Tillának üzenetet írtam, és azt kérdeztem tőle, lenne-e kedve interjút adni a Körképnek, ugyanakkor nagyon örültem, amikor igenlő választ kaptam tőle, és büszke voltam arra, hogy egy rendkívüli tehetségű, Junior Prima-díjas népzenésszel, népdalénekessel, készíthetek „táv-interjút”, hiszen legutóbb évekkel ezelőtt beszélgettem vele és testvérével, Flórával, akkor, amikor még a Vadvirág Hagyományápoló Kör tagjaiként az egyesület egyik nyári táborában vettek részt. Nem egészen két éve, az Ada-napi rendezvénysorozat keretében adott sikeres koncertet a három Török-testvér, Tilla, Flóra és Ádám, tavaly pedig a Vadvirág Hagyományápoló Kör fennállásának huszonöt éves jubileuma alkalmából szervezett ünnepségen léptek színpadra szülővárosukban.

Török Tilla

    – Éveken át voltál a Holdviola együttes énekesnője, nemrég viszont úgy döntöttél, kilépsz a csapatból. Hogyan emlékszel vissza az együttesben elöltött időre, és miért döntöttél úgy, hogy otthagyod őket?
    – A Holdviola népzenei együttes 2012 végén énekes nélkül maradt, ezután castingokat hirdettek hivatásos énekesnők részére, de eredménytelenül. Az együttes tagjai az interneten találtak rám, a Junior Prima-díj alkalmából készült kisvideóm alapján. Felhívtak, és megkérdezték tőlem, lenne-e kedvem csatlakozni a zenekarhoz; erre azonnal igent mondtam, és csakhamar az együttes énekesnője lettem, 2013 karácsonyán a MOM Kulturális Központ nagyszínpadán debütáltam. Közel négyévnyi, közös munkával és élményekkel, valamint rengeteg fellépéssel és vendégszerepléssel teli időszakot hagytunk magunk mögött. Azért hagytam el őket az idei év januárjában, mert elérkezettnek láttam az időt a továbblépésre, a további fejlődésre. Úgy éreztem, a kiteljesedésem és a népzene iránti mély elköteleződésem szabad szárnyalása érdekében tovább kell lépnem. Jellemző rám, hogy szinte mindig a megérzéseimre hallgatok, és azok szerencsére általában be is igazolódnak. Úgy is mondhatnám, hogy a Gondviselés terelgeti az utamat.
    – Mit vársz a szólókarrieredtől? Esetleg jobban érvényesülhetsz majd?
    – Szólókarrier? Ez lehet a hivatalos megnevezése annak, ha az ember a teremtésbe vetett hitét rendszeresen egyéniségében gyakorolja, és az emberiség szolgálatába állítja az égi adottságait? Ha igen, úgy érzem, megértem rá! Megalapítottam a zenekaromat, amelyben egy régi zenei elképzelés vált valóra, új megfogalmazásban, amelyben a magyar népzene dallamkincsét egyesítjük korunk hangzásvilágával és a sztyeppei népek ősi erejével. Kassai Lajos világhírű lovasíjász szavaival élve „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek…” Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy testvéreim számára egyetlen percig sem volt kérdés, csatlakoznak-e a nevemmel fémjelzett csapathoz; illetve hogy olyan zenészeket válogathattam magunk mellé, akiknek még csillog a szemük a zenélés örömétől. Így nem volt nehéz új lendülettel belevágni az új produkcióm elindításába. Tavaly ősszel került a világhálóra első videoklipünk Határtalanság címmel, amely nagy sikert aratott a kelet világ országaiban is. Ez a videó az idén megjelenő bemutatkozó lemezünk előhírnöke is volt egyben. Ahogyan Somogyban énekelik: „Felségednél sorsunk el vagyon rendelve.” Ebben bízom, és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a Gondviselés továbbra is a nyomomban legyen!

Fontos számára, hogy az emberiség szolgálatába állíthassa az égi adottságait

    – Milyen gyakran léptek közönség elé testvéreiddel, Flórával és Ádámmal, és mit gondolsz a közös fellépésekről, jobban „összehoznak” esetleg titeket?
    – A Török Tilla Produkció megalakulásával megtöbbszöröződött a közös koncertek száma, hiszen azelőtt csak a Török Testvérek formációban muzsikáltunk együtt, illetve néhány közreműködő projektben. Az idei év leginkább külföldi turnékat tartogat számunkra, amelyeknek sora a húsvéti törökországi koncertünkkel kezdődött, májusban a verebi honfoglalás kori sír felfedezésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, június elején a Pesti Vigadóban lépünk fel. Júniusban egy hónapos turnéra utazunk Kazahsztánba. Nemcsak a nagyvárosokba, Astanaa-ba és Almatiba mentünk, hanem a kazah sztyeppére, az ítorgáj vidékén élő madjar törzshöz is ellátogatunk. Július 22-én Kavillóra, a Tanyaszínház fennállásának negyvenéves jubileumi műsorára kaptunk meghívást; reméljük, hogy Zentára is eljutunk majd. Ezek a közös élmények minden szempontból építik a testvéri kapcsolatot közöttünk, természetesen olykor megbeszélést igénylő témák és ötletek is vannak, de alapjában véve nagyon jól kiegészítjük egymást.
    – Nemrég az Egyesült Államokban is turnéztatok a testvéreiddel. Mit jelentett számotokra ez a turné, és milyen volt az ottani fogadtatás?
    – Testvéremnek, Ádámnak köszönhetően, aki a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként a diaszpórában élő magyarok identitástudatának megerősítése érdekében teljesített szolgálatot, az USA-ban töltött kilenc hónapja „megkoronázásaként” egy amerikai és kanadai körutat érdemeltünk ki a Török Testvérek trióval. Mivel 2010-ben már jártunk a keleti partok nagyvárosaiban, sok ismerőssel találkoztunk; köztük olyan délvidékiekkel is szerencsénk volt találkozni, akik a szüleink révén ismertek meg bennünket. Rengeteg mosolyt, kedvességet és szeretetet kaptunk, és az itthon hiánycikknek számító magyar összetartás is körülvett minket. Ez volt a legjobb! Tavaly márciusban egy hónap alatt több mint tizenöt koncertünk volt, ez fantasztikus élményt jelentett számunkra. Olyannyira, hogy a nyár végén ismét útnak indulunk, ezúttal a nyugati partok nagyvárosaiba szeretnénk ellátogatni. Persze Floridát most sem hagyjuk ki, de a tervek szerint Dallasba, San Diegóba, Los Angelesbe, San Franciscóba és Vancouverbe is elmegyünk!

Testvéreivel, Flórával és Ádámmal a színpadon kívül is sok időt töltenek együtt

    – A népzene iránti szereteted már gyermekkorodban jelentkezett, azóta azonban csak erősödött benned. A hegedű és énekszóló mellett milyen hangszereken muzsikálsz, és testvéreid milyen hangszereken játszanak?
    – A népzene iránti elköteleződésem az általános iskola befejezésével mélyült el bennem. Édesanyámtól tanultam az első népdalokat, és ötévesen az adai színházteremben karácsonyi népdalok éneklésével indult a „karrierem”. Sokat köszönhetek a szüleimnek, akik a nehéz körülmények ellenére is hangszereket vásároltak nekünk, és zeneiskolába járattak minket. Nem engedték, hogy az olykor nagy kitartást követelő gyakorolás kedvünket szegje a zenélésben. Népzenét mindhárman a Vadvirágban kezdtünk tanulni, mégpedig Szabó Árpád igen elismert temerini prímástól. A legendás tóthfalui táborokban pedig a híres népzenekutató, Bodor Anikó, illetve Borsi Ferenc kezei alatt fejlődtünk. Ez is megalapozta érdeklődési köröm kialakulását. Középiskolai éveim alatt Virágvölgyi Márta, Barbócz Sándor, Salamon Beáta, Ökrös Csaba és a Kossuth-díjas ifj. Csoóri Sándor biztatásából merítettem erőt. A zeneakadémián adatközlő mestereim mellett olyan tanároktól kaptam inspirációt, mint Kobzos Kiss Tamás, Halmos Béla, Sebő Ferenc vagy Juhász Zoltán. Ma úgy gondolom, hogy a népdalokat már nemcsak azért fontos ismerni, mert a mieink, hanem mert azért is, mert a lelki honvédelmünk alapjai azok a több ezer éves, letisztult gondolatok, amelyeket megőriztek számunkra. Az éneklésen kívül fő hangszerem a hegedű lett még akkor, amikor a Vadvirág Hagyományápoló Kör tagja voltam, és azóta is muzsikálok ezen a hangszeren, de emellett kobzon és tilinkán, valamint a török néphagyományból ismert sazon játszom; valamint néha előveszek egy-egy egzotikusabb hangszert is, mint amilyen például a kalimba vagy a gingallóka. Flóra a hegedű és az ének mellett a dob és esőbot és az ütőgardon megszólaltatója, Ádám pedig a furulyákon kívül kavalon, tilinkán, dorombon és citerán muzsikál.
    – Mennyire nehéz ma Magyarországon népzenészként érvényesülni?
    –Arról, hogy nehéz-e Magyarországon népzenészként érvényesülni, nem szeretnék nyilatkozni. Úgy gondolom ugyanis, hogy mindennek a lényege a hitelesség. Az érzéseket nem lehet megnevezni, ezért ha alázattal, szeretetből, örömmel és szívvel-lélekkel zenél valaki, akkor azt az emberek is megérzik.
    – Mikor láthatunk titeket Adán, és mit üzensz az adaiaknak?
    – Bármikor, amikor meghívást kapunk! Ahogyan említettem, a nyáron lesz egy vendégszereplésünk Kavillón, de nem elképzelhetetlen, hogy akár Zentán vagy Adán is fellépjünk. Egy bibliai idézettel köszönnék el az adaiaktól, ami nekem is sok erőt ad a mai napig, hiszen megerősít a hitemben és a hivatásom gyakorlásában: „Ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” (Mt 6:21).