A húsvét és a locsolkodás

    A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A hamvazószerdától pünkösdvasárnapig tartó húsvéti ünnepkör középpontja a húsvétvasárnap, ami a keresztény egyházak szerint Jézus Krisztus feltámadásának, az emberiség megváltásának ünnepe. Ekkor ünnepeljük a világosság győzelmét a sötétség, az élet győzelmét a bűn és halál fölött, egybefonódik benne a kereszthalál és a feltámadás.
    A világosságot és az életet azonban nemcsak húsvétvasárnap ünnepeljük, hanem húsvéthétfőn is. Bár jóval hétköznapibb, de sokak számára kihagyhatatlan módon, a locsolkodással. A húsvéthétfőhöz fűződik ugyanis a locsolkodás népszokása, ennek jutalmául a meglocsolt lányok festett tojást szoktak ajándékozni a locsolkodó legényeknek. A locsolkodás alapja a víz tisztító és termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A népi hiedelem szerint a tojás a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, az életet jelképezi, míg a piros szín Jézus kiontott vérét. Egykoron vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték ezt a napot, hiszen a régiségben vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak. A nap a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt szabadban töltött szórakozással.
    Mostanság már sokkal finomabb, urbánusabb formája terjedt el a locsolkodásnak, amikor is illatos parfümmel vagy kölnivízzel, illetve locsolóvers elmondásával kell kiérdemelni a jutalmul kapható festett tojást. A locsolkodással párosuló rövid vers külön műfajjá fejlődött, néha engedélyt kérő, néha humorosan fenyegető. Sok közismert változata létezik, de rögtönzöttek és egészen pajzánok is vannak. Habár egykoron a locsolkodás a fiatal legények és leányok szokása és mulatsága volt, napjainkban már mindenki műveli, a kisgyerekektől az agg férfiakig. Természetesen ezzel együtt a locsolandók köre is kibővült, a kislányoktól az öregasszonyokig. Mindenesetre átalakult a locsolkodás szokása, és lehet, hogy ez éppen így van jól, a fiatalok mulatsága helyett mindenki mulatságává lett. Hiszen vidékünkön nincs olyan magyar férfiember, aki nem szokott locsolkodni, vagy legalább egyszer már ne locsolkodott volna. Ugyanígy nincs olyan lány vagy nő, akit még egyszer sem locsoltak volna meg húsvéthétfőn. A locsolkodás szokása azonban nemcsak kortalanná vált, hanem az elmúlt körülbelül negyven év alatt azt tapasztaltam, hogy egy-egy személy esetében az életkorral is változik. Hiszen kisgyerekként elkértem apám kölnivizét és gyalogosan körbejártam és meglocsoltam az otthoni, a szomszéd vagy a rokonsághoz tartozó lányokat és nőket, kisebbeket és nagyobbakat, fiatalabbak és idősebbeket, közben verset is mondtam. Ezért cserében kaptam pénzt, csokoládét és piros tojást is. Később már biciklivel egyedül vagy többedmagammal mentünk locsolkodni parfümmel a szomszéd, a rokonságbeli és az ismerős lányokhoz, és kaptunk érte csokoládét, piros tojást és üdítőt. Aztán a biciklit autóra, traktoros pótkocsira vagy szamárfogatra cseréltük, a parfümöt vízre, a parfümös üveget pet-palackra és vödörre, néha zenészeket is kerítettünk, és csak lányokhoz jártunk. A locsolkodásért piros tojást és pálinkát kaptunk. És néha mi is eláztunk, nemcsak a lányok. Mostanság a kicsi fiammal járok el locsolkodni, verset mondunk, és ismét parfümmel locsoljuk meg az otthoni, a szomszédságban és a rokonságban lévő lányokat és nőket. Kapunk érte piros tojást és csokoládét, ő pénzt is, én meg pálinkát. Gyanítom, hogy hamarosan kikopok a locsolkodós csapatból, de nem bánom. Az élet már csak ilyen, ciklikusan ismétli önmagát, és ez így van jól, akárcsak a locsolkodás olykor változó, de továbbra is elevenen élő szokása.