A királynők gyümölcse (The fruit of queens)

    (The Telegraph, 2003. május 31.)
    Az első, „újonnan felfedezett” savanyú eper(szeder)fákat I. Erzsébet telepíttette a Buckingham Palota kertjébe. Ez a gyümölcsfa korábban, a Római Birodalom idején már meghonosodott, gyümölcséért, leveléért (száj-, torok- és tüdőbetegségek kezelése) és gyökerének kérgéért (galandféreg ellen) termesztették a Brit-szigeteken. A birodalom bukása után – valószínűleg egy középkori mini jégkorszakot követően – e növény kiveszett innen . A királynő azzal a szándékkal ültettette ezt az eperfafajt, hogy az Angliába menekült hugenották az angliai selyemipar alapját lerakják. Az uralkodónőt követően I. Jakab (Stuart) még inkább szeretett volna borsot törni az olasz- és francia selyemmonopólium orra alá – 1607-ben több tízezer egyedet számláló savanyúszederfa-ültetvényt hozott létre. Kisvártatva azonban kiderült, a savanyú eperfa bőrszerű, durva, szőrös levelét a selyemhernyók nem tekintik táplálékuk forrásának. Félreértésből vagy egy félrevezető „jóvoltából”, a Kínából származó Morus alba helyett a délnyugat-ázsiai eredetű, az ókorban, a Bibliában ismert Morus nigrat telepítettek.
    Vajon mi a különbség a Morus nigra (savanyú szederfa) és a Morus alba (közönséges eperfa) között?

Dugványok a Budán szedett Morus nigráról

    Sok szakértő sem ismeri a két eperfaféle megkülönböztetését, létezését. Legtöbben úgy vélik, hogy minden fekete termésű eperfa a Morus nigra, ez az a kiindulási pont, ahol elkezdődik a tévedések sorozata, ugyanis a távol-keleti Morus alba termése fehér, rózsaszín (fakó) és sötétlila-fekete változatban is előfordul, sőt nem termő példányai is léteznek . Ez utóbbi végképp nem igaz a Morus nigrára, amelynek esetében a hím- és nővirág egyaránt megtalálható ugyanazon fán, egylakiként nem szorul idegen beporzásra, a termés színe mindig sötétlila-fekete színű, későbben érő, mint a kínai eredetű növényé, ez júliustól–szeptemberig folyamatosan történik. A termés íze savas (pH ≈ 3–4), aromásabb, mint az albáé, amely inkább csak édes. A savanyú szederfa lombfakadása későn, májusban kezdődik, a két faj igazi és látványos különbsége kromoszómáik számában mutatkozik meg: a Morus nigránál e számérték 308 (!), míg a Morus alba esetén csak 28. A nigra levele gyakran szív alakú, levélnyele rövid, fonákja szőrös, felső fele nem fénylő, egészében durva megjelenésű, letépve, a fügéhez hasonlóan, tejnedv jelenik meg a sérült felületen. A termés kocsánya rövidebb, vesszei tömzsibbek, belsejük szivacsos állományú, a közismertebb rokonéval ellentétben. Rügyei nagyobbak, sötétbarnák, a vesszőtől elállóak, míg az albánál a rügyek világosabbak, kisebbek, vesszőhöz simulók. A Morus nigra koronája inkább széles, mint magas, törzse gyakran szétreped, a talajra kerülő ágak gyakran gyökeret eresztenek. A nigra fagyérzékeny növény, oltványait, magoncait egy-két évig kívánatos télen takarni. Küllemében a fa (törzse, ága göcsörtös, dudoros) idősebbnek tűnik, mint valójában – már „öregnek születik”.

A Morus nigra termőága

    Érdeklődésem e gyümölcsfaj iránt egy tudományos, felvilágosító jellegű írt közlemény (http://www.eletestudomany.hu/a_savanyu_szederfa) keltette fel. A leírás alapján megkíséreltem vidékünkön is feltérképezni, meglelni e ritkaságot, ám nem sok sikerrel jártam. Kutakodásom még reménytelenebb lett, amikor a cikk szerzőjétől, dr. Sonnevend Imre erdőmérnöktől megérkezett a plena probatio: a faj termését, leveles hajtását tartalmazó csomag. Szembesültem a valósággal: ezt az eperfafajt nem ismerem, nem láttam vidékünkön, sőt máshol sem. Hiányérzetem orvoslására Morus nigra seeds fedőnéven magokat vásároltam négy országból az Ebay-en. A felcseperedett magoncokról azonban kiderült – kivétel nélkül albák.
    Mégis miért lett a faeper a királynők gyümölcse?
    Az ezredforduló tájékán, II. Erzsébet lelkesen támogatta-támogatja Mark Lanénak, a Buckingem Palota főkertészének azon kezdeményezését, hogy a palota kertjében összegyűjthesse a Nagy-Britanniában meghonosodott, meghonosítható eperfaféléket. A királynő a kertjében lévő gyűjteménynek a következő elnevezést adta: Nemzeti Eperfa Gyűjtemény. Az itt található fák terméseiből ő maga is szívesen fogyaszt, a feketerigók még inkább. Jelenleg 38-féle habitusú eperfa található meg e helyen, most a Morus mongolica telepítésén fáradoznak.
    A Morus nigra szaporítása azért foglalkoztat, mert szeretném megismerni, megízlelni a termését, illetve szeretnék bort is készíteni belőle. Olaszországban megmaradt a borfajta készítése, akár meg is vásárolható. Miután meggyből, fekete ribizliből 37 éve készítek gyümölcsbort, ez idő alatt tapasztalatokat szerezve, a „fái szederbor” elkészítésére bizakodva tekintek. Ehhez már csak az oltványoknak, magoncoknak és a dugványoknak illene termőre fordulniuk.