A CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ

    Pünkösdkor több százezer, magyar katolikus hívő vesz részt minden évben a Szűzanya tiszteletére tartott körmeneten és szentmisén a csíksomlyói búcsúban, amely idén jubileumot jegyezhetett. Gruber Ferenc több, mint húsz éve szervez csoportos utazást erre az ünnepre, melynek mottója hűség őseink szent hitéhez és erényeihez, nemzetünkhöz, szülőföldünkhöz és anyanyelvünkhöz. Az idén egyik tagja lehettem a délvidéki zarándokcsoportnak.

Gruber Ferenc

    „Igazából ez már több, mint a huszadik utunk – jegyezte meg Gruber Ferenc – A 90-es évek elején kezdtünk járni ide. Minden évben eljövünk egy autóbusznyi emberrel. Eddig mintegy ezer embert sikerült már elhoznom Erdélybe a csíksomlyói búcsúra. Egyedül a bombázások idején nem tudtunk eljutni a huszonegynéhány év alatt, mivel a határok le voltak zárva. De azóta gyakorlatilag minden évben itt vagyunk, és ha lehetséges, akkor a nyár folyamán is meglátogatjuk a testvértelepülést, és a környékbeli természeti és történelmi nevezetességeket. Első megállónk erdélyi szállásunk felé Déva, volt, majd Vajdahunyad következett és Gyulafehérvár, másnap egész napos program volt maga a csíksolyói búcsú, a következő napon a pünkösdi szentmise Gyergyószentmiklóson, ezután a Békás-szoros, a Gyilkos-tó, és az ötödik napon útban hazafelé Parajd, Korond, Farkaslaka, Szejkefürdő, Székelyudvarhely, Arad voltak a megállók. Az idei zarándoklat érdekessége, hogy a búcsú jubileumot ünnepelt, ugyanis a kegytemplomban található Mária szobrot az ezerötszázas évek első évtizedeiben faragták ki, a pontos dátumot ugyan nem tudják, de mivel 1510 és 1520 között készült el, így a két év közötti időt alapul véve a 2015-ös évet ették meg jubiláris évnek, vagyis 500 éves a Mária kegyszobor a csíksomlyói kegytemplomban. A világ egyik legősibb és egyetlen fából faragott nagyméretű kegyszobra. A szállásunk Gál Mihály irodalommal foglalkozó tanárember, és a Sövér Elek Alapítvány elnökének Vadárvácska erdei szállásán, illetve a csoport néhány tagjának Ada testvértelepülésén, Gyergyóalfaluban magánházaknál volt. Ez sokkal többet adott lelkileg és tapasztalásban, mintha szállodában laktunk volna. Reggel és este alkalmunk nyílt beszélgetni a háziakkal mindennapjaikról, bepillantást engedtek, hogyan élnek ők, ezek a kedves és közvetlen, barátságos emberek. A környezet csodálatos. Békés. A vendéglátók nyugalma természetes. Az idei utasaink Martonos, Zenta, Ada, Törökfalu, Mohol, Péterréve, Óbecse, Törökbecse és Temerin városaiból alkották a Délvidék-csoportot.”
    Gál Mihály, Gyergyóalfalu – szállásadó: „Ada több, mint tíz éve testvértelepülése Gyergyóalfalunak, azóta rendszeres a kapcsolattartás. Gruber Ferenc kezdettől hozza a zarándokokat ide, akik nem igazán akarnak máshova menni, vagyis megtetszett nekik ez a szállás. Feleségemmel, Gittával lelkünkből csináljuk, és szeretettel látjuk a vendégeket. Mi készítjük székely ízekre az ételt. Korábban idegenvezetője voltam idelátogató zarándok csoportoknak, elmondtam falunk történetét, elvezettem őket a búcsúra, és részemről ennyi volt. Ma már, amikor a vendégek elmennek, utána én is útra kelek, és minden évben ott vagyok a búcsún. Érzem azt, hogy az ember, amikor elmegy, nagy-nagy teherrel megy el, érzi, hogy belülről valami nyomja a lelkét, nyomja az egész testét, mintha egy nagy súlyos kereszt volna. Összegyűl egész év alatt sok probléma, vegyül az öröm a bánattal. Úgy, ahogy ez mindenkinek megvan, úgy érzem nekem is, és amikor onnan jövök visszafele, úgy érzem mintha könnyű súlyba járnék, lelkemmel feltöltődöm, érzem azt a 700-800 ezer magyart egymás mellett, együtt imádkozva, akik egymás mellett együtt éneklik az Isten áldd meg a magyart. Ez olyan felemelő gyönyörű dolog, és az, hogy két év múlva 450 éve lesz, hogy ki többször, ki kevesebbszer ment el a Szűz anyához kegyelmet, segítséget kérni a családjáért, lehet, hogy belefoglalta a nemzetét, és azt, hogy a hitében ki akar állni, nem szeretné, hogy valaki erőszakkal erről az útról, erről a hitről letérítse. Összejönnek a dolgok ebben a társadalmi romlásban, ebben az embert próbáló világban, és akkor nagy-nagy szükség ez a pünkösdi nagybúcsú, ha ez nem volna, még szomorúbbak még bánatosabbak lennének az emberek. Azt hiszem ezt más is így gondolja. A szülőföldünkön mindent megteszünk azért, hogy otthont teremtsünk magunknak és azoknak, akik elmennek, hogy legyen hova hazajönniük, Azé a hon aki lakja. Úgy érzem, a csoport bérmelyik arcára ránézek, mintha a szomszédom, rokonom lenne, a beszélgetéseinkbe is beazonosulunk, mintha éveken keresztül együtt éltünk volna . Ez a kapcsolat nem olyan, mint amikor ismerkedni próbál valaki, és kerülgeti a szavakat, bátortalan, félénk, nem mer olyat szólni, nehogy megsértődjön a másik, itt bárkivel ha egy viccet is elsütünk, azt megérti, és a társalgásunk olyan, mintha évek óta ismernénk egymást, mint azt mondtam. Ez azt jelenti, hogy valóban Szent István gyermekei vagyunk annak ellenére, hogy én Erdélyben élek, Önök pedig Vajdaságban. Remélem, hasonló jó érzéssel térnek haza, hogy nem olyan területre jönnek, hogy amikor felülnek majd a buszra azt mondják, jujj, ezt megúsztuk! Ha lehetne megnyújtani az ittlétet, benne lenne a csoport. Ez azért van, mert valami közös bennünk. Őszinte kapcsolat. Ferenc sokat fáradozik azért, hogy megszervezze ennek a kirándulásnak a sorsát felelősséggel, mert önöknek tartozik ezzel, én tartozok neki felelősséggel, de a többi, ami köztünk van kapcsolat, ez olyan őszinte, amit nem lehet szavakban elmondani, azt hogy én most nem azért mondok valamit Önnek, mert Önnek ez jól esik, Ön pedig visszamosolyog, nem! Ez mélyebb kapcsolat ennél. Mintha szomszédok jöttek volna el ide, egy jókedvű baráti társaság, pedig most is, mint Ön, először járnak itt a Székelyföldön. Belülről úgy érzem, hogy boldog vagyok, hogy el tudtunk beszélgetni.”
    Az út szervezője, a vendéglátóink, illetve a buszvezetők mellett köszönet az utastársaknak a sok beszélgetésért, a felejthetetlen élményekért, az együtt töltött időért. Hála Istennek, a kedvező időjárásért, és hitben megerősödve, lelkiekben gazdagabban térünk haza, erre mindannyiunkak szükségünk is van a mindennapokban.

Lajkó Szilvia