GYERTYÁT GYÚJTUNK, EMLÉKEZÜNK
MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJÁRA

    Ha nincs többé az, akit szeretünk, hiánya pótolhatatlan. Szeretteink halálával érzéseink egy darabja is átkerül velük a halottak világába, ezért emlékezünk hát arra, akit szerettünk, hiszen mindenszentek és halottak napja erről szól.

    A hagyomány eredete
    Mindenszentek keresztény ünnep, azoknak az üdvözülteknek a közös ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akikről a kalendárium nem emlékezik meg név szerint. Mindenszentek a halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje, így a két nap szorosan összefonódik egymással.
    Mindenszentek napját a IX. századtól a katolikus egyház november 1-én, az ortodox pedig egy héttel később ünnepli.
    Az a szokás, hogy erre a napra rendbe hozzák a sírokat, virágokat, koszorúkat helyeznek rá. Az est közeledtével gyertyákat, mécseseket gyújtanak. Sőt a katolikus otthonokban is gyújtottak gyertyát ilyenkor, minden halott hozzátartozó emlékére.

    A halottak napját  998 óta  november 2-án ünnepli e katolikus egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal „jóban lenni” és az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy „szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat.” Ez a szokás, hogy díszítjük a sírokat, virágot, koszorút viszünk, és mécsest gyújtunk szeretteink emlékére mind a mai napig megmaradt. Tehát, mindmáig az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor lelkünkben utat törhet magának az emlékezés és a fájdalom.

Összeállította: Sáfrány Ágnes