Tiszteletadás a hősöknek
HELYÜKRE KERÜLTEK AZ EMLÉKEINK

    2014. november 1-jén, mindenszentek napján, gyönyörű napsütéses délutánon, Kurin István, adai főtisztelendő úr, Szeles Anita kántornő közreműködésével, felszentelte az adai katolikus temetőben lévő kápolna falán függő, felújított és az első világháború hősi halott adai honvédek emlékére állított kőtáblát. Mint ahogy több helyen is elmondtam és megírtam, az 1924. november elsején állított tábla az idők folyamán annyira megkopott, megvetemedett és fellazult, hogy tartani lehetett attól, hogy lezuhan, és darabokra törik. Másfelől a rajta levő 207 nevet már egyáltalán nem lehetett elolvasni, ezért egy több adai önkéntessel, kijártuk, hogy a sok adai család kegyeleti emlékét képező emléktáblát eredeti állapotába hozzuk, hogy régi fényében tündököljön és hirdesse tovább az ártatlanul elesett adai hős honvédek emlékét!

    A többnyire a harctéren elesett adai katonáknak ma már a harmadik generációs leszármazottai élnek, de még szüleik példáját követve ők is ápolják hős déd, vagy ükapjuk hősi emlékét! Eddig azonban sok éven át vérzett a szívük, amikor a kopott kőtáblára néztek, mert az szánalmasan megkopottan, elferdülve és csüngve lógott a szintén felújításra váró öreg kápolna falán. Most azonban a sajgó lelkek megnyugodtak, az emlékeink a helyükre kerültek, a hősök neve pedig virágdíszben ragyogott a tisztelettevő kései szerető utódokra. Örök dicsőség a hősök emlékének!
    A kőtábla felavatásai és felszentelési rendezvényén mintegy 200 emlékező hozzátartozó családtag gyűlt össze és ezeknek a Vadvirág Hagyományápoló Kör ifjú előadói, Szűgyi Levente, Tóth Teodóra, Tóth Ádám mondtak verseket, Pintér Olivér, zenetanár tárogatón eljátszotta először a 86. cs. és kir. szabadkai gyalogezred hívójelét, másodjára pedig a Hová tűnt a sok virág? (Hol vannak a katonák?) ismert háborúellenes katonadalt-sanzont. A rendezvény fénypontja akkor következett, amikor a Kócos zenekar halk pengetős zenéje kíséretében Molnár Csikós Gábor elénekelte a Kimegyek a doberdói harctérre című, első világháborús katonadalt. Könnyeket csalt a szemünkbe a megható dal, vele hőseinkre emlékeztünk. Nagy érdeklődésre lelt a zentai Molnár Tibor levéltáros-történész emlékbeszéde az első világháború adai résztvevőit, hősi halottait érintően, olyannyira, hogy a jelen lévő rokonok közvetlenül a beszéd elhangzása után (e sorok írójától) az egész beszéd szövegét kérték emlékbe.

    A koszorúzás során Magyarország szabadkai főkonzulátusának koszorúját dr. Kovács Gábor konzul, az adai önkormányzat koszorúját pedig Bilicki Zoltán polgármester és helyettese, Urbán Mónika tette az emléktáblához. Az adai I. Helyi Közösség nevében Gecse István és Gecse Attila, a II. Helyi Közösség nevében Varga Elfride és Horti György, Millecentenáriumi Emlékbizottság nevében Gruber Ferenc és Tóth László, a VMDK nevében Csonka Áron, a Jobbik Délvidék nevében Jaksa Attila és Sipos Attila, a hősök leszármazottai nevében pedig Teleki Julianna és Csonka Katalin koszorúztak.
A kőtábla katolikus szertartás szerinti fel- és megszentelését a jelenlévők nagy megelégedésére a már említett főtisztelendő Kurin István káplán és Szeles Anita kántornő végezte. A rendezvény szervezői a Millecentenáriumi Emlékbizottság és a Vadvirág HK voltak.
    A résztvevők, a megemlékezők körében nagy tetszést aratott a Vadvirág HK Asszonykórusa is, akik kezdéskor a Himnuszt, befejezéskor pedig a Szózatot énekelték.

Molnár Tibor beszéde a világháborús emléktábla-avatón

Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt emlékezők!

    Az 1914. június 28-ai szarajevói merényletet követően az európai hatalmak között megszűnt a tárgyalási szándék és a háború kirobbantása mellet döntöttek.
    Abban bíztak, hogy a háború gyors lefolyású lesz, amire Vilmos német császár oly sokat emlegetett kijelentése is utalt: „Mire a falevelek lehullnak, győztes katonáim itthon lesznek!”
    De nem így történt! A Nagy Háborúként ismerté vált I. világháború véres küzdelmei 52 hónapon keresztül dühöngtek, mérhetetlen szenvedést okozva, és több millió emberáldozatot követelve. A csatatereken világszerte több mint 10 millió katona esett el, de a háború során elterjedt járványok következtében – amelyek közül a spanyolnáthának nevezett infulenzaszerű betegség vált a legismertebbé – a hátországban is több millió civil vesztette életét.

Molnár Tibor beszédét olvassa az adai temetőben

    1914 júliusának végén, a mozgósítás kihirdetésekor az adaiak is tették a kötelességüket: bevonultak hadiszolgálatra. Legtöbben a szabadkai katonai alakulatokban – a cs. és kir. 86. gyalogezredben, a m. kir. 6. honvéd gyalogezredben, a cs. és kir. 8. huszárezredben, valamint a m. kir. 4. honvéd huszárezredben – teljesítettek katonai szolgálatot.
    Az adai katonák megjárták a Nagy Háború valamennyi hadszínterét: harcoltak Szerbiában, az oroszokkal Galíciában, a Kárpátokban és Bukovinában, valamint az olasz csapatok ellen az Isonzó mentén és a Piavénál. Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a magyar katonák részvételét az I. világháborúban, akkor az a HELYTÁLLÁS szó lenne: a magyar katonák a legnehezebb helyzetekben, a legsúlyosabb harcokban is megállták helyüket, lehetett rájuk számítani.
    Ennek azonban nagy ára volt, amit emberéletekben mértek. Az Osztrák-Magyar Monarchia a háború során 9 millió katonát mozgósított. Ebből Magyarországról 3,8 millió katona vonult háborúba, közülük 661 ezren haltak meg.
    Hősi halottak ők, mert annak tekintünk minden olyan katonát, aki háború során hazája szolgálatában veszti életét, tekintet nélkül arra, hogy csatában esik el, sebesülés következtében, vagy a hadjárat során szerzett betegségből kifolyólag kórházban veszti életét.

Kurin István és Szeles Anita a táblaszentelési szertartást végzik (FotóKirály)

    1918 végén a túlélők hazatértek a frontról, és csatlakoztak a már itthon tartózkodókhoz, akik közül sokan életük végéig viselték a háború nyomait az elszenvedett sebesülések vagy betegségek formájában. Lélekben bizonyára mindannyian megnyomorodtak, hiszen a háborúban kénytelenek voltak megszegni a Tízparancsolat egyik legfontosabb szabályát, a „Ne ölj!” parancsot. 
    Adának abban az időben 12 és fél ezer lakosa volt. Nem tudjuk pontosan, hogy Adáról hányan vonultak a háborúba. Azt azonban tudjuk, hogy 411-en soha nem térhettek haza családjukhoz, mert életüket vesztették. Elkészült már a kézirat, amely neveik mellett tartalmazza a katonai szolgálatukra, és a halálesetükre vonatkozó adatokat is.
    411 polgárának elvesztésével óriási emberveszteség érte Adát. Az a tény pedig, hogy az elesettek zöme 20 és 40 év közötti férfi volt, a mai napig érezteti a társadalomra gyakorolt negatív hatását.   
    Ada első hősi halottja feltehetően Miklós Pál 86/III. zászlóaljbeli őrvezető volt, aki a szarajevói kórházban hunyt el harctéren szenvedett sebesülés következtében 1914. augusztus 22-én. A levéltárban őrzött iratokból tudjuk, hogy talán az utolsó adai katona, aki életét vesztette Sörös Imre tüzér volt, aki mindössze 21 évesen – már a fegyverszünet aláírását követően – egy budapesti kórházban hunyt el 1918. november 15-én.
    A hozzátartozók sok katonáról tudták, hogy életüket vesztették, de többekről semmi hír nem volt: őket eltűntként tartották nyilván. A háborút követően az élet ment tovább: néhány év elmúltával már lehetőség volt rá, hogy az eltűnteket bírósági határozattal holttá nyilvánítsák.
    A háborúban elesett/elhunyt adai katonák zömét távoli temetőkben helyezték örök nyugalomra. Legtöbbjük hozzátartozóinak nem adatott meg a lehetőség, hogy valaha is lássák sírjukat. Ezért szükség volt egy helyre, ahol legalább Halottak Napján el tudtak helyezni egy-egy szál virágot.
    Az adai temetőben lévő kápolna falán már hat évvel a háborút követően, 1924-ben Mindenszentek napján leleplezték és felszentelték az emléktáblát, amelyre 202 (azaz 207 – a szerk. megjegyzése) elesett katona nevét vésték fel: a közösség már akkor szükségesnek látta, hogy a katonák neveit az utókor számára kegyelettel megörökítse.
    Az idő vasfoga 90 év alatt azonban megtette hatását: a betűk megkoptak, a márványlap deformálódott.
    Voltak azonban öntudatos adai polgárok, akik kezdeményezték és felvállalták az emléktábla felújítását, és a Nagy Háború kirobbanásának centenáriumára való visszaállítását: köszönet illeti ezért valamennyiüket!
    Álljon itt ez az emléktábla emlékeztetve arra, hogy ez közösség milyen hatalmas emberáldozat hozott az I. világháborúban. Másrészt figyelmeztessen a háború borzalmaira és legyen a kegyelet helye: egy háborút csak akkor lehet véglegesen lezárni, ha van hely, ahol megemlékezhetünk elveszett őseinkről.
    Köszönöm, hogy meghallgattak!
    Ada, 2014. november 1.

A MÁRTÍROK EMLÉKE IS A SZÍVÜNKBEN ÉL

    November másodikán, az adai kegyeleti rendezvény után egy nappal Moholon vettünk részt az 1944/45-ös kivégzések moholi áldozatainak emlékére rendezett tiszteletadáson és a nevüket tartalmazó emléktáblák fölé emelkedő, néhai Danyi László plébános által létrehozott Nagy Kereszt megkoszorúzásán. A katolikus temetőben lévő kegyeleti helynél Nagy Rózsa törökfalusi népi énekes énekelte el szólóban a magyar Himnuszt, majd Mester Dániel plébános Mester Zsolt kántor közreműködésével megszentelte a Nagy Keresztet. Utána Boja Lúcia és Budai Boglárka versmondása, valamint Nagy Nikoletta éneke következett. A megemlékezésen Világos Tibor, a VMSZ moholi szervezetének elnöke, Egeresi Sándor, a VMSZ tartományi frakcióvezetője, valamint a szabadkai magyar főkonzulátus konzulja, dr. Plank Zoltán mondott ünnepi beszédet 150-re tehető egybegyűltnek.
    A megemlékezés koszorúzással zárult. Az áldozatok emlékművénél dr. Plank Zoltán, a szabadkai magyar főkonzulátus képviseletében, a Magyar Nemzeti Tanács nevében dr. Ritz György, a Szerb Haladó Párt részéről Stanka Mihajlov és Dragan Čeleketić, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében Egeresi Sándor, dr. Tóth Barna Elvira és Patyi Lajos koszorúzott.