FIATALOK ÍRJÁK
A moholi Novak Radonić Általános Iskola nyolcadikos tanulói a magyar nyelv és történelem óra keretein belül emlékeztek meg az 1956-os magyarországi forradalomról. A bevezető vers után a diákok meghallgattak egy rövid összefoglalást e történelmi eseményről, majd megtekintettek egy dokumentumfilmet. Rendkívül nagy hatással volt rájuk a film, melyben két tizenéves fiú kalauzolta őket végig a forradalom helyszínein. Láthatták a börtönt, ahol a forradalom bukása után az elítélteket tartották, illetve a barakkokat, ahol a kényszermunkát végző rabok éltek. Legmeghatóbb mégis azoknak a ma már fehér hajú „pesti srácoknak” a visszaemlékezése volt, akik sokszor könnyben úszó szemmel és el-elakadó hangon meséltek az akkori, és az azt követő eseményekről.
Mindezek a dolgok szolgáltak alapul az alábbi írásoknak:
Bátorság az, amikor hinni tudsz a hihetetlenben
„Az a bátor ember, aki ellenáll a félelemnek, aki legyőzi a félelmet, nem pedig az , akiből hiányzik a félelem.”
Így vélekedett Mark Twain sok évvel ezelőtt és szerintem igaza is van. Sok mindentől félünk életünk folyamán. Kisgyermekkorunkban a szellemektől, a sötétségtől, és így éjjelente gyakran szüleink ágyában kötünk ki. Ők ilyenkor kedvesen győzködnek bennünket, hogy nincs mitől tartanunk, és nyugodtan töltsük a szobánkban az éjszakát. Azon a reggelen, amikor először a saját ágyunkban ébredünk, úgy érezzük, hogy nincs tőlünk bátrabb ember e földkerekségen. Sajnos ez az érzés gyorsan elillan, mert nemsokára jön egy újabb bátorságpróba. Ez lehet egy foghúzás, vagy egy kötelező oltás, amitől ismét inunkba száll a bátorság. Az is egyfajtabátorság, ha felvállaljuk tetteink következményét. Nem futamodunk meg, hanem beismerjük, hogy rossz fát tettünk a tűzre. Sokak szerint, aki erős, az bátor is, de ez nem törvényszerű. Nem lehet párhuzamot vonni az erő és a bátorság között. Sőt, aki a tőle gyengébben akarja fitogtatni erejét, azt kimondottan gyávának tartom. Sokan úgy gondolják, hogy a fiúk sokkal bátrabbak a lányoknál. Pedig vannak helyzetek, amikor sokkal hősiesebben viselkedik a lányok tábora, de ebbe most nem merülnék bele.
A bátorság egy érzés, ami nem velünk születik, hanem életünk folyamán alakul ki. Akkor válik valaki bátorrá, ha legyőzi az egyes dolgoktól való félelmét!
Mihályi Csenge 8.c
Novak Radonić Általános Iskola, Mohol
„A bátorság nem a beszédben van, hanem a választásban.”
Exupéry
Sokszor hallani bátor emberekről, hőstettekről, hősökről. Elgondolkodtató, hogy valójában kik is a bátoremberek…? Szerintem ugyanis sokszor tévesen használják a jelzőt.
A „bátor” szóról az emberekben egy erős, komor ember elevenedik fel, aki gátlások nélkül veti bele magát az életveszélyekbe. Ha jobban belegondolunk, a bátorság nemcsak életünk kockáztatásával lehetséges. Mindenkinek élete során számos akadállyal kell megküzdenie.
Van, hogy a sors, van, hogy a társadalom, de van, hogy mi magunk állítunk elénk akadályt. Küzdeni életünkért, félelmünk ellen már barátságot jelent. Van, aki az öngyilkosságot merész tettnek nevezi, pedig az megfutamodás a különböző kihívások elől.
A vakmerőség szintén összetéveszthető a bátorsággal. Keresni a veszélyt, fejetlenül beleugrani nem jelent bátorságot, annál inkább felelőtlenséget. Az emberi bátorság külső szemmel sokszor nem is érzékelhető, pedig jelen van. A kisgyerekeknek, aki fél a sötéttől, nagy bátorságot jelent kibírni egy éjszakát, amiről mások tudomást sem vesznek, pedig számára ez valóságos hőstettet jelent.
Kiállni másokért, tetteinkért, az igazságot elviselni még, ha hátrányos is számunkra, már nagy bátorságról tesz bizonyságot. Tehát a bátorságért nem kell harcmezőre vagy katasztrófa sújtotta helyekre menni, hisz mindig jelen van, csak ki kell nyitni a szemünket. Ara Rauch az egészet tömören így fogalmazta meg:
„Nem az a bátor ember, aki nem fél. Hanem az, aki fél, tudja mi vár rá, és mégis felvállalja a helyzetet, szembe száll vele, nekimegy.”
Vlasity Sarolta 8.b
Novak Radonić Általános Iskola, Mohol
Volt egyszer egy család
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy család. Ötfős tagból állt. A legidősebb Tomi, a középső Reni és a legkisebb pedig Debi volt a gyerekek közül.
Egy nap alig fértek a bőrükbe, elmentek meglátogatni az állatkerti lakókat.
- Először a jegesmedvét nézzük meg! – Szólt Reni.
-Az nagyon hűvös helyen él, inkább a papagájokat! – vágott közbe Debi. Amíg ezen veszekedtek, se szó, se beszéd Tomi közbevágott:
- Én a csótányokat és a kígyókat akarom a hüllőházban!
- Fuj! – kiáltottak egyszerre a lányok – de undorító! Miközben a lányok undorodtak már meg is érkeztek állatkerthez.
- Halljátok? Ez az oroszlán bömbölése. Akkor szokta ezt csinálni, amikor már nem éhes. – A lányok megkönnyebbülten mentek tovább. Épp jókor érkeztek, most etetik a fókákat! A fókák csak akkor kaptak halat, ha egy mutatványt csináltak. A gyerekek csak úgy ámultak. Az anyukájuk megkérdezte, hogy mi tetszett a legjobban. Csak úgy dőlt belőlünk a szó!
Sajnos nem tudom leírni minden állatot, amit mondtak, mert az összeset felsorolták, amit láttak. De az a lényeg, hogy a család jól mulatott.
Holló Renáta
Cseh Károly Általános Iskola, 5.c, Ada
Tréfás mese
Iskolába vezető utam
Ha hiszitek, ha nem, nekem ilyen egy iskolába vezető utam.
Az iskola körül-belül húsz kilóméterre van a házunktól. Általában két, három perc alatt odaérek a suliba. Anya szokott nekem szólni:
- Gyerünk Kata irány a börtön!
- Jó-jó, indulok a boltba.
Tehát így indulok el az iskolába. Útközben találkozom egyik fiú osztálytársammal, Morival. Vele folytatom utam. Izgatottan gyalogolunk a szántóföldeken, mert félünk az orvostól. Mikor odaérünk, leülünk a székekre és jön a rendőr kihallgatni:
- Biztos úr, csak annyi bűnöm van, hogy tegnap este megettem a testvérem csokigombócát.
- Jól van fiam, a büntetésed mára csak hét óra.
Julcsa csak nézett és az én büntetésemért az egész osztály hét órát kapott.
Lehócki Kata 5.e,
Cseh Károly Általános Iskola, Ada
Német Beáta 2c rajza, Cseh Károly Általános Iskola, Ada
Hazudós mese
A két kecskefióka
Volt egyszer, vagy talán mégsem.
Volt egy diófa, annak volt két kecskegidája. Az egyiket Péternek, a másikat Janinak hívtár. Mindkettő lány volt. Iskolába jártak, kecskehúsos szendvicset uzsonnáztak. Mikor hazaértek, édesanyjuk így szólt hozzájuk:
- Most már felnőtt giliszták vagytok, ezért tovább jártok iskolába. A tizenkét lófióka, vagyis a két kecskefióka tovább járt a buliba és az iskolába. A tanítóbácsi, aki igazából nő volt, nagyon buta volt. Azt mondta, hogy én egy hazudós mesét írtam.
Ennyi volt, kecske volt, sok fióka benne volt.
Kiss Bence, 5.e.
Cseh Károly Általános Iskola
