Temetői kérelem

    Az elmúlt napokban – szerzői jóváhagyással – áttanulmányoztam az 1989-ben Szécsényi Károly témavezető tanár úr irányításával készített „A Budzsák (Adai bara) életközösségei” című házi dolgozatot. Ismervén a feltérképezett terület növényvilágát, jómagam is községünk természeti csodájának tartottam. A valamikori gazdag botanikai „bányaterületet” azonban – meggondolatlan tájrendezéssel – mára sikerült teljesen tönkretenni. A szakdolgozat többszöri elolvasásakor feltűnt, hogy a száraz füves lejtők növényei között két virágos teremtmény nem szerepel: a vetővirág (Sternbergia colchiciflora) és a polyhos vagy osztrák zsálya (Salvia austrica). Az elsővel, az amarilliszfélékhez tartozó apró, de szeszélyes hagymás növénnyel korábban találkoztam a feltérképezett partoldalon. Virágzását nehéz meglesni, hiszen csak számára kedvező idő esetén, szeptember folyamán igen rövid időre mutatkozik meg. Föld feletti virágzása évekig elmaradhat. Ezért igen csak meglepődtem, amikor augusztus 27-én az adai katolikus temetőben számomra ismert helyen, „összefutottam” ennek a védett növénynek a virágzó egyedeivel. A másik, a zsályaféle, az előzőnél termetesebb növény, a temetőben zajló események régi szemtanúja, szintén az eredeti gyep társlakója.

    Ma e két ritkaság, más bennszülött fajtársaikkal egyetemben, temetői haláltusáját vívja. A Kárpát-medence változatos, sokszínű maradvány ősgyepei nem tűrik az angol gyeppé való állandó nyírást, úgy gondolják, a temető nem focipálya. Az igazi halálos döféseket a modern ember kémiai- és mechanikai „gyomirtása” jelenti. A Homo Consumus elképzelése szerint azt, ami „nem oda való”, gyökerestül ki kell irtani. E temető gyepét áttekintve szomorúan állapítottam meg: csak kb. 2 négyzetméternyi érintetlen növénytakarót láthattam. A további temetők megtekintése során sem találtam biztatóbb jeleket, a „modern irányzatok” egyeduralkodók. Virágzó osztrák zsályát csak a moholi ortodox (pravoszláv) temetőben láttam, talán annak köszönhetően, hogy egy piciny foltban talált virágzó példányok közelében fogyhatott ki a fűnyíró üzemanyaga.

    Miközben a fényképek elkészítésére az anyaföld felé hajoltam – ismerős növényeim – halkan, de határozottan a következőket súgták fülembe: Légy szíves, hívd fel embertársaid figyelmét arra, amit az itt nyugvók és mi tudunk, a természetet nem győzheted le! Ennek az érthetetlen küzdelemnek csak egy vesztese van, az élő ember! Hagyjatok fel a felesleges talajrongálással, a számotokra is gyilkos gyomirtók használatával, biztosítsatok számunkra életteret, ne végezzetek esztelen fűnyírást, hiszen nekünk is jár a feltámadás reménye! Hálából mi virágainkkal, sokszínűséggel fogjuk enyhíteni fájdalmaitokat, és hirdetjük az öröklétet!
    Ennek az üzenetnek az átadására kértek meg régi és talán leendő barátaim. Fényképes igazolványukat mellékelem.

Dr. Miklós Ferenc okl. vegyész