Önfeledten szórakozó gyermekek
Harmadik alkalommal tartották meg Ada központjában a Napsugár Gyermekfesztivált
Különféle ügyességi játékok, fejtörők és kézműves foglalkozások, valamint trambulin és ugrálóvár is várta az érdeklődőket az Ada központjában szeptember 3-án, szombaton délután tartott III. Napsugár Gyermekfesztiválon, amelyen ezúttal is több száz gyermek, szülő és nagyszülő vett részt, önfeledten élvezve a rendezvény nyújtotta szórakozási lehetőségeket.
– A Napsugár Gyermekfesztivált azért hívtuk életre, mert szerettük volna a gyermekek számára lehetőséget teremteni arra, hogy jól érezzék magukat együtt, és önfeledten élvezzék a gyermeklétet – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Holló Szabó Beáta, a rendezvény fő szervezője, hozzátéve, a látogatók idén összesen negyven állomás programjai közül válogathattak a fesztiválon, emellett ingyen uzsonnát és különféle ajándékokat is kaptak.
A gyermekek kiválóan érezték magukat, és maradandó élményekkel gazdagodtak
– A mostani már a harmadik ilyen fesztiválunk volt, és azt hiszem, a rendezvény tekintetében az elmúlt évek során szemmel látható fejlődés volt tapasztalható, hiszen az előző kettőkhöz képest ezúttal már sokkal több féle játéklehetőséget tudtunk biztosítani a gyermekek számára, és ennek köszönhetően az idén az eddigieknél jóval nagyobb számú látogató jött el a rendezvényünkre. Olyannyira jól érezték magukat, hogy sokan közülük máris azt kérdezték tőlünk, mikor tartjuk majd a következőt. Éppen ezért a következő évben is nagyon szeretnénk megszervezni a gyermekfesztivált, nemcsak az adai, hanem a környező településekről érkező gyermekeknek is újabb szép pillanatokat és maradandó élményeket szerezve – tette hozzá a fő szervező, és elmondta, minden évben nagy figyelmet fordítanak arra, hogy a környező kistelepüléseken élő gyermekeket is megkíséreljék bevonni a rendezvénybe, ugyanis azt szeretnék, ha ők is részesülhetnének azokból a különleges élményekből, amelyeket a látogatók számára nyújthat a fesztivál.
Az általunk megkérdezett gyermekek lelkesen újságolták, hogy szinte választani sem tudtak a rendelkezésükre álló izgalmasabbnál izgalmasabb játékok és egyéb szórakozási lehetőségek közül, amelyek kivétel nélkül elnyerték a tetszésüket, a számukra legkedvesebbekhez azonban igyekeztek újra meg újra visszatérni; azokat az általuk létrehozott dísztárgyakat is büszkén mutogatták, amelyeknek elkészítési módját a kézműves foglalkozások során sajátították el; végül pedig ígéretet tettek arra, hogy egy év múlva ismét visszatérnek majd a Napsugár Gyermekfesztiválra, ahol saját elmondásuk szerint mindvégig kiválóan érezték magukat, és rendkívül sok maradandó élménnyel gazdagodtak.
Máriás Endre