Illetéktelenül meghozott helyi adók
A Vajdasági Magyar Szövetség augusztus 11-én tartott sajtótájékoztatót, melynek témája a helyi adók körül kialakult helyzet volt. Világos Tibor, a helyi pártszervezet alelnöke és az adai képviselő-testületi VMSZ-es frakció vezetője elmondta, hogy az adókról szóló köztársasági, a szerbiai önkormányzati törvény, de még Ada község statútuma is úgy rendelkezik, hogy ez kizárólag képviselő-testületi hatáskör, tehát a községi tanács, amikor ezt meghozta, akkor illetéktelenül járt el. 2014 novemberében kiegyenlítették az első- és másodosztályú földek utáni adókat az ötödik és hatodik kategóriájú földterületekkel. Az ügyben az állami szervekhez fordultak, és állítása szerint az önkormányzati minisztérium arra kötelezte az adai önkormányzatot, hogy a foganatosított intézkedésekről értesítse a minisztériumot és a VMSZ-frakciót is. Mivel ez a döntés főként a mezőgazdasági termelőkre hátrányos, ezért jogászokkal együtt egy űrlapot dolgoztak ki. Bálint Ferenc, a VMSZ-es frakció tagja kifejtette, ez az űrlap kifogást tesz a községi közigazgatás adóügyosztályának munkájára, ugyanis az adóügyosztály nem a törvényes rendelkezések betartásával hozott adókulcsokat alkalmazza az adóvégzéseiben, és ez szembe megy a szerbiai törvényes rendelkezésekkel. Bárki, aki panaszt szeretne emelni az adóhivatal munkájára, az kitöltheti. Mint elmondta, ezeket az űrlapokat a VMSZ irodájában vehetik át az érdekeltek, akiknek segítenek is a kitöltésében, csak az adóvégzést és a személyi igazolványukat kell magukkal hozniuk. Az űrlap két példányban kerül kitöltésre, ezeket át kell adni az önkormányzat felvételi irodájában, ahol az egyiket láttamozzák, míg a másik az adóhivatalba kerül. Az érdekelteket Adán, a VMSZ irodában fogadják hétfőn, kedden és pénteken 8-12 óráig, szerdán 14-18 óra között, valamint Moholon a közösségi házban csütörtökön 16 és 19 óra között.
Világos Tibor és Bálint Ferenc
Gecse Attila