Ésszel vagy szívvel?

    Nemrégiben azt kérdezte tőlem  egy érettségi előtt álló diák, hogy a szívére vagy az eszére hallgasson. Én meg csak ott álltam tanácstalanul, és nem tudtam mit mondani.
    A kérdés arra vonatkozott ugyanis, hogy milyen pályát válasszon a tanuló. Válassza azt, amiről már kisiskolás kora óta álmodik, amit szeretne csinálni, amióta a világra eszmélt, vagy olyan szakma mellett döntsön, aminek jövője van, amely segítségével könnyebben elhelyezkedhet, jóval többet kereshet, jobban boldogulhat.
    Nekünk még annak idején azt mondták, hogy a szívünkre hallgassunk, és azt válasszuk, ami hozzánk közel áll, amit szívesen csinálnánk, amit szeretünk, mert jó néhány évtizeden keresztül nem lehet azzal foglalkozni, ami nem a lelkünkből szól.
    Pedig lehet, sajnos, nagyon is lehet!
    A szükség nagy úr, és sokunk számára az a legfontosabb, hogy kenyér kerüljön az asztalra, és az csak másodlagos, hogy szeretjük-e azt, amit csinálunk. És szerethetem én azt, amit választottam, ha munkát azzal nem kaphatok, és akkor nagy boldogan ülhetnénk otthon ketten, a nagy szeretetem és én. Vagy dönthetek másként, és racionálisan gondolkodva olyan mederbe próbálom terelni az életem, ami kevésbé vonzó, viszont biztosabb megélhetést kínál.
    S így lesznek a kis tanítónénikből közgazdászok, a művészekből, írókból jogászok, kereskedők, a zenészekből orvosok. Ők látszólag megalkudtak, behódoltak az őket körülvevő világnak, de nem biztos, hogy nem ők csinálták jól. Alkalmazkodtak, és jól jártak, mert kevés az a kiváltságos, aki azt csinálhatja sikeresen és jövedelmezőn, amiről álmodott. Jó nagy SZERENCSE kell hozzá!
    És hányan, hányan vannak azok, akik, annak ellenére, hogy jó néhány munkaévet tudhatnak maguk mögött, még sohasem csinálták azt, amiről tanultak. Hányan vannak olyanok, akik érettségivel a zsebükben hajnaltól késő délutánig betanított segédmunkásként dolgoznak. Vajon ők szeretik, amit csinálnak? Vajon ők erről álmodtak?
    És a diploma, a diploma az fontos. Szüleim mindig azt tanították, hogy diplomával lehet csak érvényesülni. Úgy mondták, diplomával lehet kapálni is, de diploma nélkül csak kapálni lehet. Ők akkor a kapálást metaforikus értelemben használták, mégis, attól tartok, sokak számára ez valósággá vált.
    Sőt, sokszor, a tapasztalat is azt mutatja, sokkal többet elérhet egy a szakmáját jól ismerő és művelő mesterember, mint egy diplomás, ugyanis szakemberre, kőművesre, ácsra, villany-, víz- és autószerelőre mindig szükség van, a különböző menedzserek és látszatdiplomások nélkülözhetőek.
    Ott álltam, s válaszolnom kellett. A diák nézett rám, és azt szerettem volna mondani, hogy kövesse az álmait, hogy tegye valóssággá, amit elképzelt, mert az a legfontosabb, hogy megvalósítsuk önmagunkat, és tralalala, tralala...., de azt ajánlottam neki, hogy az észérvek mellett döntsön, hogy arra forduljon, amerre biztosabbnak látja a jövőjét.
    Hogy jól tettem-e? Vagy egy nagy művésztől fosztottam meg a világot? A világ ráér. Előbb nekünk magunknak kell boldogulnunk!

Józó Krizsán Mónika