Óvónők találkozója
„Új nyár lobbantja lángjait, ne kérdezd, hogy hányadik”… - ezzel a Vas Istvántól vett idézettel indult az a rendhagyó, de annál meghatóbb és örömteli találkozó, aminek színhelye az adai Pöttyös óvoda volt május utolsó szombatján. Rendhagyó, mert nem kerek évszámról van szó, de ez mit sem rontott a találkozó varázsán. Megható, mert az újbóli találkozás nem múlhatott el a belső érzések erőteljes felszabadulása nélkül, örömteli, mert hosszú évek után úja örülhettek egymásnak, megszoríthatták egymás kezét. Ezúttal ugyanis itt adtak találkát egymásnak az újvidéki óvónőképző 1971-ben végzett hallgatói. Akkor tizennégy elszánt nagylány, komoly tudással felvértezve indult az életbe, hogy az emberré való nevelésben megmutassák mire képesek, megkezdjék óvónői pályafutásukat. Megkezdjék azt a nemes, felemelő, de olykor nehéz, sok türelmet igénylő feladat végzését, amit nagybetűs nevelésnek mondhatunk. Tudták, hogy a szülők után ők az első kapocs a gyerek és az élet között, így tiszta szívből, igaz hittel álltak munkához. A tizennégy végzősből megbecsült, szeretett és nagy tiszteletet kiérdemlő óvónők lettek.
Hollóné Tóbiás Valéria
Az adai találkozó sorrendben a második volt a 37 eltelt év után. Az elsőt 2002-ben Magyarkanizsán tartották, de érezvén az idő rohamos múlását, szinte lelki szükségletté vált, hogy újra találkozzanak, lássák egymást, megszoríthassák egymás kezét, hogy újra, legalább néhány órára átérezzék mindazt, amit 37 évvel ezelőtt a képző padjaiban átéreztek.
A házigazda, és egyúttal a szervező is, Hollóné Tóbiás Valéria volt, aki az akkori évfolyamban egyedüli volt Adáról. Ma már nyugalmazott óvónő, de vitalitásából, jókedvéből, talpraesettségéből és szimpátiájából semmit sem veszített. Meghívására tízen jelentek meg. Eljöttek Budapestről, Kishegyesről, Kúláról, Szabadkáról, Zentagunarasról, Bácsszőlősről, Magyarkanizsáról, Moholról. Az osztályfőnöki órát a már említett Pöttyös óvodában tartották meg, ahol a valamikori izgalommal teli és tapasztalatlan, kezdő óvónők ma már komoly nevelő-, egyben szülőként foglaltak helyet az óvódások kis székein az asztal körül, átélve újra pályafutásuk kezdetét.

– „… ne kérdezd hányadik…” – tudjuk mi azt nagyon jól, de azt nem mondjuk, hogy hányadik. A szívünk fiatal maradt, az arcunk mosolygós, ettől szebb érzés talán már nem is létezhet. Ültettünk a jövő nemzedéknek szeretetet, megbecsülést, toleranciát – hangzott el Holló Valériától, aki egyben vállalta az osztályfőnök szerepét is.
Az osztályfőnöki óra után véget nem érő beszélgetésbe mélyedve idézték fel a múlt eseményeit, a kezdő lépéseket, a ma kihívásait, nehézségeit. Közös ebéd, városnézés, séta után úgy búcsúztak el egymástól, hogy ezután minden évben találkozni fognak. Hisz az idő megállíthatatlanul rohan.
Szöveg és képek: Vastag János