KIS KÖZÖSSÉG, DE SOK EREDMÉNY
A mai túlglobalizált társadalomban fontos szerepet játszanak a kisebb közösségek, melyek mozgékonyabbak és könnyebben fel tudják mérni a változások előnyeit, illetve hátrányait. Az összefogás a kisebb-nagyobb nehézségek ellenére is eredményekhez vezetett, ami a közösség tagjait örömmel és megelégedettséggel tölti el.
A törökfalui Szent Gellért Egyházközség hívei egy kis közösség, nem nagy múltal, de eredményeket tud felmutatni, melyek az összefogás és az Istenre hagyatkozás gyümölcsei. A pasztorális tanács tagjai 2006. január 30-án az esti órákban a plébánia épületében kis ünnepséget szerveztek a támogatók számára, akik az elmúlt pár évben anyagiakkal és erkölcsileg is segítették e kis közösséget. A meghívott vendégek közül Ft. Szauer Miklós adai plébános, Ürményi Ferenc, Ada község elnöke, Dragin Zorán, Ada község alelnöke, Horti György, valamint a Törökfalui Helyi Közösség képviselői voltak jelen.
Solymosi Rudolf, a pasztorális tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, és egy kis múltba tekintéssel elmondta, hogyan is kezdődött 1995-ben a plébánia épületének építése, és íme, most már használható állapotban van. Megköszönte az eddigi támogatást, amelyben részesült az egyházközség, valamint beszámolt a további tervekről és teendőkröl. Most a padlástéri fürdőszoba befejezése következik.
Szauer Miklós adai plébános, aki valamikor itt is plébános volt, felszólalásában visszaemlékezett a hetvenes évek elejére, amikor a hívők összefogásával itt templom épült, amikor a munkálatokra szánt pénzösszeg hétről-hétre mindig előteremtődött.
A vendégek megtekintették az épület padlástéri részét, és nagyon elégedetten tapasztalták a közösség erejének, kitartásának és lendületének látható gyümölcsét, és a továbbiakban is támogatásukkal biztatták a további munkák folytatására a pasztorális tanácsot. Az ünnepség kakaspörkölttel folytatódott. Mellette a helybeliek és a vendégek kellemesen elbeszélgettek a múltról, jelenről, de legfőképpen a jövőröl és a megvalósításra váró tervekről.
A kis közösségek mindig erőforrások voltak a történelem során, mégha nem is tudatosan tapasztalták meg ezt a mindennapok forgatagában, de ha visszatekintenek a közelmúltba, akkor sok szépet és jót látnak meg, ami örömmel és elégedettséggel tölti el a szívüket. E kis közösség is így élte meg támogatóival ezt az estét, feltöltődve az előttük álló feladatok megvalósítására.
Molnár József