Teológiai gondolatok
És mi kinek tartjuk őt?

    Jézus szenvedésének első megjövendölése előtt arról kérdezősködik tanítványaitól, hogy kinek tartják őt az emberek, illetve maguk az apostolok?
    Nem véletlenül kerül ez a kérdés Jézus szenvedésének első bejelentése elé, hisz az Urat érdemben foglalkoztatja az embereknek a messiással kapcsolatos elvárása. (Magában a szentírási szövegben Jézus nem a „messiás”, hanem az „emberfia” szót használja ugyan, de az ószövetségi szóhasználatban ez a megnevezés a dicsőséges messiást jelöli).
    A feltett kérdésre az apostolok először az embereknek (Jézus hallgatóságának) elvárását közlik, melyből egyértelműen kiderül, hogy a nép egy erős, politikai messiásra fókuszál, aki majd rendet tesz a zsidó társadalmat ért kihívások világában.
    A nép véleményén kívül Jézust inkább a tizenkettő válasza érdekli: „És ti, kinek tartotok engem?” (Mt. 16, 15) Annak az apostoli körnek a válaszára kíváncsi a Mester, akik jelen lehettek hétköznapjaiban, akik legtöbbet részesülhettek tanításából, akik látták valamennyi csodáját és tettét, akik a legtöbbet tudhattak az általa meghirdetett Isten országáról.
    A feltett kérdésre Péter adja meg a választ: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” (Mt. 16, 16)
    Ebben a válaszban minden benne van, ami egy keresztény (Krisztus-követő) ember válaszában benne kell, hogy legyen. Mert mit is vall meg Péter? Hogy Jézus a Megváltó, a Szabadító, a Felkent, a Velünk lévő Isten.
    Mi, mai keresztények ki merjük-e mondani Péter hitvallását, és tudunk-e aszerint élni? Engedjük-e, hogy életünk viszonyítási pontja Jézus Krisztus legyen? Tudunk-e az Ő tanítása és tettei szerint élni? Tudatosítjuk-e, hogy Ő valóban Isten Fia? Vagy csak egy bölcs, nagy tudású tanítónak, nagyszerű szónoknak, sikeres vallásalapítónak tartjuk, akinek elvárásai ráadásul szinte betarthatatlanok? Ki merünk-e állni keresztény hitvallásunk mellett? Hitünket magánügyként vagy közügyként éljük-e meg? Megvan-e bennünk az alázat, a békességszerzés motiváltsága, az irgalmasság hatalmas kegyelme? Akadékoskodás helyett segítünk-e a másiknak? A jóindulatot viszályra váltjuk-e fel?
    Ha igazi keresztények vagyunk, akkor nem lehetünk közömbösek keresztény hitünk értékei iránt. Nem rejthetjük keresztény mivoltunkat véka alá, nekünk világítanunk kell! Isten Fiának tanítása és tettei szerint kell élnünk. Nem igazodhatunk a hitetlen közegekhez, és nem félhetünk mások lenézésétől.
Éljünk példamutató életet családunkban és embertársi közösségeinkben. Keressük meg a másikban az istenképiséget, ne a hibáira vadásszunk! Romboljunk a szeretet fegyverével! Ha majd ott is emberek tudunk maradni, ahol már nem lehet, akkor leszünk méltók a keresztény névre. Arra, hogy kimondjuk Péter apostol fent idézett hitvallását: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”.