Százhuszonnyolc elsőst köszöntöttek
Szeptember elsején százhuszonnyolc elsős tanulót köszöntöttek az adai Műszaki Iskolában. Két szakterület öt osztályába iratkozhattak be az idén az elsősök, a hatodik osztály, az építésztechnikus szak megnyitását nem engedélyezték az illetékes szervek.
A Műszaki Iskolában még sincs ok panaszra, hiszen a négy magyar nyelvű első osztályt teljesen sikerült feltölteni, és a szerb nyelvű rendszergazdák is tizenketten vannak. Аz újdonsült diákokat szeptember 1-jén alkalmi műsorral fogadták, és Gilice Hilda igazgatónő is köszöntötte őket.
– Nem lesz két egyforma út, és ami előttetek áll, az a végtelen lehetőségek tárháza. Bízom abban, hogy a sok kínálkozó lehetőség közül megtaláljátok majd a számotokra legmegfelelőbbeket. Keményen tanultok, és az iskola falai között megszerzett tudás, a tanáraitok embersége, szeretete elegendő erőt ad majd a mindennapok helytállásához, küzdelmeihez. S ne feledjétek, a győzelemhez tartozó árcédulán ez áll: kitartás! – hangsúlyozta tanévnyitó beszédében az intézmény vezetője.
Az idei tanévben az adai Műszaki Iskolában gépésztechnikus – számítógépes szerkesztők (osztályfőnök: Almádi Gabriella), számítógépes vezérlés technikusai (osztályfőnök: Péter Krisztina), számítógépek elektrotechnikusai (osztályfőnök: Tóth István), rendszergazdák (osztályfőnök Danijela Jovanović), fémmarósok és autószerelők (osztályfőnök: Tápai Renáta) tanulhatnak az első osztályban.
Józó Mónika